Rabsonné Legendája

Valamikor nagyon régen élt egy Rabsonné nevezetű tündérkirálynő, aki, nos, nem éppen lágy szívéről és harmattiszta lelkérol volt híres. Rabsonné testvére volt két másik tündérnek, Firtosnak és Tartodnak.

Ők már megállapodtak, várat építettek, saját birodalmuk volt, így hát Rabsonné is úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy ő is letelepedjen.

Bebarangolta a környéket, amíg rá nem lelt az Égetvésznek hátamegett húzódó magas és szeszélyes alakzatokat utánzó sziklacsoportra. Nagyon megtetszett neki a hely. Jó kilátás nyílt innen mindenfelé, s ha éppen a testvéreinek akart hírül adni valamit, csak tüzet kellett gyújtania, mert mindkét várra igen jó rálátása volt sasfészkéből.

Rabsonnénak volt egy buvös kakasa és macskája, velük hordatta fel az építőanyagot a hegy tetejére tündérei pedig felépítették a várat..

Igen ám, de a várhoz út is kellett. Gondolt egyet és magához hívatta az ördögöt, és arra kérte, hogy csináljon neki egy buvös utat. Sokáig alkudozott az ördöggel, míg végül megegyeztek, hogy Rabsonné az útért fizet egy hegy aranyat és egy völgy ezüstöt.

Ezután az ördög egyetlen éjszaka alatt el is készítette az utat és ment a fizetségéért. De Rabsonné azt mondta, hogy időre van szüksége, míg beköltözik teljesen a várba, hisz minden vagyona Tündérországban van még, és arról is meg akar győződni, hogy az ördög valóban bűvös utat épített-e neki.

Az ördög belenyugodott, hogy várnia kell a fizetségre és hazament. Rabsonné pedig befogatott színarany hintajába. Amikor éppen készült felülni, meghallotta, amint Kolozsváron elsőt harangoznak és így szólt kocsisához:
- Nos, kocsis, csapj a lovak közé, mert szeretnék harmadik harangszóra Kolozsváron lenni. Nem akarok a miséről lekésni.

A kocsis megcsóválta a fejét, de azért a csodás táltosok közé suhintott az ostorával.

A lovak, mint a szélvész repültek a bűvös úton, s mire Kolozsváron harmadjára kondult meg a harang, Rabsonné kocsija a templom előtt állt.

Miközben Rabsonné a templomban a misét hallgatta, otthon maradt tündérei, akik a vártól nyugatra, a Barátság tető alatt, Bodza-vápában egy barlangban laktak, az éjszakai mulatozás fáradalmait pihenték ki.

Egyikük kinézett a barlangból és meglátott egy pásztort. Szólt a többieknek, majd odalibbent a pásztorhoz..
- Jó napot bátyámuram ? köszöntötte a tündér a pásztort.
- Neked is kisasszonyka ? felelte a pásztor, majd megkérdezte ? , ugyan mit keres itt egy ilyen fiatal és szépséges kisasszonyka egyedül idekünn?
- Ó, nem vagyok egyedül ? nevetett fel a tündér. ? Itt lakom a testvéreimmel, nem messze innen. Mikor megláttuk kigyelmedet, gondoltuk, meghívjuk hajlékunkba, hogy megpihenjen és szomját oltsa.
- Hát, köszönettel elfogadom ? felelte a pásztor felcsillanó szemmel. ? Ma bizony nagyon melegen pirít a nap.

A tündér a barlangba vezette a pásztort, akinek szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól, látva a fényes pompát, a sok szép leányzót és a rengeteg drágakövet, aranyat.

Rögtön tudta, hogy csak Rabsonné tündérei lehetnek. A tündérek körbevezették a pásztort hajlékukban, megmutattak neki minden szobát, termet, megvendégelték a legfinomabb falatokkal, a legzamatosabb borral. Három napon át táncoltak, muzsikáltak neki és enyelegtek vele. Mikor a tündérek ráuntak a mulatságra, a pásztor kalapját megtöltötték arannyal, drágakövekkel és útjára engedték. A pásztor kiérve a barlangból megtorpant.

Gondolt egyet, és kalapjából a kincset egy bokor tövébe borította, majd visszatért a barlangba, de legnagyobb csalódására eltűntek a tündérek a pompával, kincsekkel egyetemben, csak a hideg, sötét falak meredtek rá.

S bár bánkódott, megvigasztalta a tudat, hogy kinn a bokor tövében azért vár rá egy kalapnyi kincs, amiből vehet néhány jószágot, egy takaros kis házat, meg egy darab földecskét. ment hát vissza, hogy szedje össze, de bíz hiába kereste kincseit, helyette egy kalapnyi jófajta szenet talált.Éktelen haragra gerjedt a pásztor, hogy a tündérek ilyen csúful rászedték, de nem volt mit tennie. Így lógó orral tért vissza a nyájhoz. Eképpen múlatták idejüket a tündérek, ha éppen nem úrnőjüket kísérték valahová.

Tordáról hazatértükben Rabsonné kocsisa leejtette a kalapját. Le akart érte szálni, de Rabsonné rászólt:
- Hiába szállsz le, mert a kalap már öt éra járóföldre maradt el.

Ahogy telt az idő, az ördög egyre türelmetlenebb lett. Egyre csak követelte fizetségét, de Rabsonné mindig újabb haladékot kérve, hitegette az ördögöt, s közben vígan kocsikázott a bűvös úton.

De biza egyszer az ördög megelégelte a dolgot, elment újra Rabsonnéhoz és követelte, hogy márpedig most ot azonnal fizessék ki. Rabsonné, látva hogy nincs több kibúvó, összehajtá kecses, hófehér újjait, és arra egy aranyat, tenyerébe pedig egy ezüst tallért téve, ezt mondta az ördögnek:
- Íme, itt van egy hegy arany és egy völgy ezüst.

Hej, erre aztán nagyon mérges lett az ördög, hogy ily csúfosan rászedték. Dühében a bűvös utat, amit egyetlen éjszaka épített fel, egyetlen perc alatt lerombolta és eltűnt örökre.

Bálványosvár Legendája

Bálványosfürdőn, a Kézdivásárhely felé vezető úttól balra, a Suvadás-patak, a Várpatak és Bálványos-patak által körülvéve, festői környezetben, egy gúla alakú sziklán láthatók Bálványosvár romjai.

Valamikor rabonbánok lakták, ezek leszármazottai voltak a híres történelmi Apor-család tagjai. A vár évszázadokon keresztül igen erősnek, bevehetetlennek bizonyult, a tatárok sem tudták elfoglalni, egész a labancok ostromáig. Ekkor Bálványosvár elesett.

A vár ifjú ura, Apor István egy vásárban meglátta a Mike család egyetlen, szépséges és igen gazdag lányát, Imolát, akit azonnal megszeretett. A lány is viszonozta István szerelmét, de mindkettőjük bánatára igen nagy akadályt jelentett, hogy az ifjú Apor pogány volt, ezért a frigyből egyelőre nem lehetett semmi. Búsult, sírdogált Imola, emésztette magát, szenvedett a beteljesületlen szerelemtől István is. Végső elkeseredésében elindult a Büdös-barlang kénes, halálos üregébe, hogy véget vessen szomorú életének. Útközben találkozott egy híres jövendőmondó pappal, aki megtudván István bánatának az okát, megvigasztalta. Azt tanácsolta, hogy rabolja el a lányt, s akkor majd minden jóra fordul. István megfogadta a pap tanácsát, lesben állt vasárnap a templom mellett, s amikor Imola kijött a miséről, a nyergébe kapta és elvágtatott vele Bálványos várába. Lett aztán ebből nagy ribillió. Mikéné szétordibálta a lesújtó eseményt, s a felbujtott nép megostromolta a várat, hogy a lányt kiszabadítsa. A harcban elesett Istvánnak két testvére, sok katona, s a népből is sokan, de a várat nem tudták tartani. Az ostromlók már a kaput is betörték, s kezdett a helyzet tragikussá válni. Imola kétségbeesve kérlelte Istvánt, hogy legyen keresztény, mert akkor megszűnik az ostrom és a szülei is beleegyeznek a házasságba, de az ifjú vitéz őseinek hitét nem volt hajlandó elhagyni. Megígérte viszont, hogy leendő gyermekeit megkereszteli. Imola ennek nagyon megörvendett, így már nem volt semmi akadálya egybekelésüknek, de ekkor váratlan dolog történt. A várban tündérek laktak, akik éjszakánként kakasszóig dolgozva építették fel a várat, s hallva Apor István ígéretét , szörnyű haragra gerjedtek, megátkozták a várat, s az azonnal összeomlott. A nagy zúgásban, morajlásban Imola csengő hangon imádkozni kezdett: Uram Isten, Uram Jézus, ne hagyj el, segíts meg! István is az Istenhez fohászkodott, és az Isten meghallgatta imájukat. Amikor minden elcsendesedett, az ifjú pár sértetlenül állt a romok között. Örömükben fényes lakodalmat tartottak. István betartotta szavát, s Imola, az anyja, a papok és a nép örömére a gyermekeit mind megkeresztelte. Más változat szerint István még aznap maga is megkeresztelkedett. A pogány tündérek a várból örökre eltűntek.(forás:Erdélyi Legendák. - Mindenkilapja)

---