Mennyire messziről?
Ha érthetővé akarjuk tenni a történetet, eléggé. Nagyon szegény munkáscsaládban nőttem fel, ezt bizonyára tudják. Apám a munkástanács titkára volt ’56-ban, amiért tönkre tették. Fizikailag is. Már gyerekkoromban rokkantnyugdíjas volt. Az általános iskolában, az úttörőségre való felkészülés kezdetén közöltem is a tanárnővel, hogy én nem akarok úttörő lenni. „Pont olyan fasiszta leszel, mint az apád.” Ez volt a válasz. Kétszer felvételiztem aztán az egyetemre sikertelenül, míg végül harmadszorra felvettek az ELTE jogi karára. Előtte azonban vittek katonának Zalaegerszegre. Ott aztán egyszer Pallos őrnagy berendelt magához. Az asztalán tíz centi vastag akta volt. Rólam. 22 éves koromra már ennyi összegyűlt. Az őrnagy aztán felolvasott a jelentésekből. Olyanokat is tudtak például, hogy mit mondtam a középiskolai osztálykirándulásokon. A hadseregnél is célszemély voltam, ez kiderült a többi jelentésrészletből. Azzal fejezte be, hogy vigyáznom kellene magamra, az egyetem így bizony veszélyben lehet.
Mit mondott erre?
„Nem biztos, hogy mindenkinek egyetemre kell mennie.” Ezt. Aztán negyedórás monológot tartottam neki arról, hogy szerintem szereptévesztésben vannak, nem az lenne a dolguk, hogy a jövő értelmiségének gerincét megtörjék. Az őrnagy rendes volt, közölte, hogy amíg ő ott van, nem esik bántódásom. Még azt is hozzátette, hogy az elhárító tiszttel, Major századossal azért vigyázzak.
Ki tudta következtetni, kik jelentettek önről?
Volt, akiről igen. Mondtam is a fickónak aztán, hogy ide figyelj, hogy képzeled… Ennél persze durvábban fogalmaztam. Az illető összeomlott. Magyarázkodott, hogy értsem meg, nem tehetett mást. „Hogy gondoltad ezt? Egy egyetemre fogunk járni! Nem fogtad fel, hogy semmi sem tart örökké? Hogy ez kiderül?”
Ki volt az illető?
A neve nem fontos. Már halott. Félrenyelte a töltött káposztát és megfulladt.
Képletesen vagy konkrétan?
Teljesen konkrétan.
Tiszta Tarantino. Mást nem tudott meg a jelentésrészletekből?
Nem azokból. Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.
Orbán Viktor?
Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.
Ma már nem?
Ma már nem tudom, mit gondoljak.
Kikérte az önről szóló jelentéseket?
Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.
A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.
Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.
Moszkva?
Pontosan.
Arra céloz, hogy ott megvannak a mai miniszterelnök egykori jelentései, s ezzel zsarolhatja őt Putyin?
Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.
(forrás: Mandiner)
Ha érthetővé akarjuk tenni a történetet, eléggé. Nagyon szegény munkáscsaládban nőttem fel, ezt bizonyára tudják. Apám a munkástanács titkára volt ’56-ban, amiért tönkre tették. Fizikailag is. Már gyerekkoromban rokkantnyugdíjas volt. Az általános iskolában, az úttörőségre való felkészülés kezdetén közöltem is a tanárnővel, hogy én nem akarok úttörő lenni. „Pont olyan fasiszta leszel, mint az apád.” Ez volt a válasz. Kétszer felvételiztem aztán az egyetemre sikertelenül, míg végül harmadszorra felvettek az ELTE jogi karára. Előtte azonban vittek katonának Zalaegerszegre. Ott aztán egyszer Pallos őrnagy berendelt magához. Az asztalán tíz centi vastag akta volt. Rólam. 22 éves koromra már ennyi összegyűlt. Az őrnagy aztán felolvasott a jelentésekből. Olyanokat is tudtak például, hogy mit mondtam a középiskolai osztálykirándulásokon. A hadseregnél is célszemély voltam, ez kiderült a többi jelentésrészletből. Azzal fejezte be, hogy vigyáznom kellene magamra, az egyetem így bizony veszélyben lehet.
Mit mondott erre?
„Nem biztos, hogy mindenkinek egyetemre kell mennie.” Ezt. Aztán negyedórás monológot tartottam neki arról, hogy szerintem szereptévesztésben vannak, nem az lenne a dolguk, hogy a jövő értelmiségének gerincét megtörjék. Az őrnagy rendes volt, közölte, hogy amíg ő ott van, nem esik bántódásom. Még azt is hozzátette, hogy az elhárító tiszttel, Major századossal azért vigyázzak.
Ki tudta következtetni, kik jelentettek önről?
Volt, akiről igen. Mondtam is a fickónak aztán, hogy ide figyelj, hogy képzeled… Ennél persze durvábban fogalmaztam. Az illető összeomlott. Magyarázkodott, hogy értsem meg, nem tehetett mást. „Hogy gondoltad ezt? Egy egyetemre fogunk járni! Nem fogtad fel, hogy semmi sem tart örökké? Hogy ez kiderül?”
Ki volt az illető?
A neve nem fontos. Már halott. Félrenyelte a töltött káposztát és megfulladt.
Képletesen vagy konkrétan?
Teljesen konkrétan.
Tiszta Tarantino. Mást nem tudott meg a jelentésrészletekből?
Nem azokból. Volt viszont, aki odajött magától és elmondta. „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” Azt mondtam az illetőnek: nincs harag, jó, hogy szólt, majd kitaláljuk együtt, miket írjon. Azt hiszem, maguktól is rájöttek már, ő ki volt.
Orbán Viktor?
Igen. Amikor aztán leszereltünk, az étteremben várakoztunk, már civilben, őt kiemelték közülünk. Úgy mentünk haza a leszerelő vonattal is, hogy Viktor nem volt velünk. Minden katona elmegy bulizni, ha leszerelt, így tettünk mi is, aztán ott egyszer csak megjelent. „Hát te hogyhogy itt?” Azt mondta, alá akartak íratni vele, de ő nemet mondott. Harminc éven át elhittem neki, hogy így történt.
Ma már nem?
Ma már nem tudom, mit gondoljak.
Kikérte az önről szóló jelentéseket?
Utánanézettem. Úgy tudom, semmi sincs rólam. Ez csupán azért furcsa, mert a saját szememmel láttam az aktát 22 évesen, a saját fülemmel hallottam a rólam szóló jelentéseket az őrnagy szájából.
A rendszerváltáskor sok akta eltűnt.
Budapesten, igen. Van azonban egy másik város, ahol minden meglehet.
Moszkva?
Pontosan.
Arra céloz, hogy ott megvannak a mai miniszterelnök egykori jelentései, s ezzel zsarolhatja őt Putyin?
Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon. Ez biztos. Én meg – az elmúlt egy év történései után – nem tudom már, kiről mit gondoljak.
*
Ha
Simicska Lajos is úgy akarja, a beszélgetést folytatjuk. A Simicska
által elmondottakkal kapcsolatban megkerestük a Miniszterelnökséget,
ahonnan azt ígérték, hamarosan reagálnak.(forrás: Mandiner)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése