2014. március 28., péntek

Welsz hangmérnökként ott volt Őszödön

bbször is „feldolgozta” az NBH a múlt héten elhunyt, a Simon-ügy miatt híressé vált Welsz Tamást, aki korábban a Sólyom Airways megmentőjeként is szerepelt. Amikor a titkosszolgálat vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet a sajtónak, állítólag Welszt is kihallgatták.
Az őszödi konferenciaterem bejárata - Szabó Barnabás / Népszabadság
A Népszabadság információi szerint Welsz Tamás ugyanis hangmérnöki képesítése révén abban a csapatban dolgozott, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.
Az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ami több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel
 
Abban az évben „dolgozta fel” először a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) Welsz Tamást. Túlságosan nagy lábon élt és túlságosan jóban volt az APEH akkori egyik magas beosztású munkatársával. Állítólag ők ketten vagyonosodási vizsgálatok „sikeres átvészeléséhez” és más adóelkerülésekhez nyújtottak volna segítséget – az akkori titkosszolgálat megállapításai szerint.
Aztán az egészből nem lett semmi. Az APEH és a gyanúba keveredett vezető útjai csendben elváltak. A Welsszel közös ügyekben nem indult sem adóügyi, sem büntetőeljárás.

Útlevél eladó!

Két évvel később a Külügyminisztérium „jelentette fel” az NBH-nál, miután többen jelezték a tárca illetékeseinek, hogy a magát bissau-guineai diplomatának kiadó Welsz 30-50 ezer euróért afrikai útleveleket és állampolgárságot árul.
Az NBH kezdeményezésére az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ami több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel.
Egy volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nál, ahol hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibákat követtek el
Welsz Tamás (középen) 2009-ben Bernben
Welsz Tamás (középen) 2009-ben Bernben
charitymarch.com
Egy névtelenséget kérő egykori adóhivatali dolgozó szerint a vagyonosodási vizsgálatok során még a nagy halak esetében is legfeljebb az adózatlan bevétel hetedét, nyolcadát találják meg. Ha tehát Welsznél kétmilliárdos adózatlan bevételre bukkantak, az valójában akár 14-16 milliárdos illegális jövedelem lehet, de az biztos, hogy a megállapítottnál lényegesen több.
Az APEH akkor különböző jogcímeken összesen mintegy kétmilliárd forint befizetésére kötelezte Welszt.
Ám ekkor egy abban az időben már nyugdíjas volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nál, ahol hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibákat követtek el, és azokra tekintettel összesen egymilliárd forinttal csökkentették a Welszre kiszabott bírságot és egyéb fizetendőket.

Öngyilkos akart lenni

Welsz Tamás halálának pontos körülményei még ma sem ismertek. A Népszabadságnak az őt szállító rendőrök jelentését ismerő, névtelenséget kérő források azt mondták, Welsz valóban tett olyan kijelentéseket, amelyek arra utaltak, hogy öngyilkosságot követett el, de nem ott, nem akkor és nem azt mondta, amit korábban egyes internetes portálok írtak.
Egyelőre azonban tényként csak annyi mondható, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, és valószínűleg nem valamelyik ismert drog túladagolása okozta a halálát. A rendőrök jelentésének fényében azonban egyre kevésbé kizárható, hogy öngyilkosság történt.
Welsz – állítólag ügyvédje tudtával és beleegyezésével – hívta fel a rendőrséget azzal, hogy számos bűncselekménnyel kapcsolatos dokumentumot és bizonyítékot szeretne átadni.
Múlt csütörtökön délre beszélték meg a találkozót a férfi Logodi utcai irodájában, ahol már előre odakészített irathalom és számos adathordozó várta a nyomozókat. Majd a pincéből is előkerült még egy halom „bizonyíték”.
Már indultak volna a kihallgatásra, amikor Welsz felvetette, hogy az érdi házában van még néhány dokumentum. Egészen pontosan egy konkrét iratot nevezett meg.
Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit
Kérte, hogy azért feltétlen menjenek el, mert ha Fürst György (Terézváros egykori alpolgármestere, aki pár éve a Közép-afrikai Köztársaság diplomata-útlevelével sikertelenül próbálta meg elkerülni, hogy gyanús ingatlanügyekben eljárás induljon ellene) megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. (Körülbelül három héttel korábban volt már egy házkutatás Welsz érdi házában, a kiszivárgott hírek szerint akkor került elő Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes – lapunk információi szerint valóban létező – bissau-guineai útlevele.)
Megkerestük a fentiekkel kapcsolatban Fürst Györgyöt, aki azt mondta, ő nem ismeri Welsz Tamást. Soha nem is üzletelt vele, válaszolta a következő kérdésre, majd leszögezte, nem közszereplő, ezért nem köteles eltűrni, hogy politikai vagy bármilyen más ártó szándékkal bárki belekeverje ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe. Mindenkit beperel, aki ezt meg meri tenni.
Végül Fürst és lapunk munkatársa azzal vált el, hogy ha a későbbiekben lesz mondandója az ügyben, akkor a Népszabadság áll a rendelkezésére.

Nem volt állandó figyelem alatt

Információnk szerint Welsz és a három nyomozó Érdről Budapest felé tartott, már éppen ráhajtottak az M1–M7-es autópálya közös szakaszára, amikor Welsz a mellette ülő nyomozónak vontatottan, kissé akadozó nyelvvel, félig bódultan azt mondta: „Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit. Bocsánat!”
A mellette ülő nyomozó rákiabált: Bevett valamit?! „Nem mondom meg” – mondta Welsz akadozó hangon.
Azt, hogy tényleg bevett-e valamit (elvileg megtehette, hiszen nem volt őrizetben, ezért nem is bilincselték meg, és nem is állt mellette folyamatosan rendőr, aki minden mozdulatát leshette volna), vagy az elmúlt hetek stressze végzett vele, csak a toxikológiai vizsgálatok után lehet megmondani. Néhány nap, legfeljebb még egy hét múlva.
Welsz Tamás rejtélyes halála azonban máris politikai szintre emelkedett. Tájékoztatást kért a fideszes képviselők által nemes egyszerűséggel csak a szocialisták házi útlevélszállítójaként aposztrofált Welszről a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is.
A testület keddi félig zárt ülésén a titkosszolgálatok állítólag egybehangzóan azt állították, hogy nem álltak kapcsolatban Welsszel – legalábbis csak ennyit közölt az ott elhangzottakból az ülést követően a bizottság elnöke.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése