2014. március 7., péntek

Gyümölcsöskert és Gerilla titkos íratok feloldása - Göbölös László (AH főig.)

 

Főigazgatói köszöntő

 

Tisztelt Látogató!

Az Alkotmányvédelmi Hivatal kollégái nevében is köszöntöm honlapunkon.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének célja az állampolgárok és Magyarország alkotmányos rendjének védelme, biztonságuk garantálása.
A Hivatal a belügyminiszter irányításával hajtja végre a nemzetbiztonsági törvényben számára meghatározott feladatokat. Együttműködik a Belügyminisztérium rendvédelmi szerveivel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal és az államigazgatás más területeivel. Széles körű együttműködést folytat, döntően a NATO-tagországokkal és az Európai Unió partnerszolgálataival.
A rendelkezésére álló – törvényi felhatalmazással alkalmazott – eszközökkel és módszerekkel felismeri és azonosítja a nemzet biztonságát fenyegető rejtett és nyílt kihívásokat, az azokat megjelenítő szervezeteket és személyeket, s hatékonyan lép fel mindezekkel szemben. Kiemelt feladata, hogy Magyarország kormánya számára biztosítsa a döntéshozatalhoz szükséges – más módon be nem szerezhető – információkat.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai készek az előttük álló feladatok végrehajtására. Személyi állománya magasan képzett, tapasztalt, felkészült szakemberekből áll, akik hivatástudatból választották a nemzet szolgálatát.
Kellemes időtöltést kívánva üdvözlöm:
Göbölös László dandártábornok     
főigazgató                
     

Közlemény - 2014. február 20.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján elvégezte a Nemzetbiztonsági Hivatal „őszödi beszéddel” kapcsolatos tevékenysége kapcsán készített jelentések minősítésének felülvizsgálatát, amelynek eredményeként azok minősítését megszüntette és azok anonimizált példányait nyilvánosságra hozza.
"Gyümölcsöskert" | Minősítés-felülvizsgálat
"Gerilla" | Minősítés-felülvizsgálat

Közlemény - 2013. április 22.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága, 2013. április 16-án született állásfoglalására, valamint a Belügyminiszter utasítására tekintettel az Alkotmányvédelmi Hivatal, mint minősítő a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókon elhangzottak dokumentumait felülvizsgálta, amelynek eredményeként azok minősítését megszüntette.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése