2014. március 31., hétfő

döntő bizonyíték még hiányzik a Seuso kincs visszaszerzéséhez Augusztus 26-án Szabadbattyán határában zajló régészeti ásatás helyszínén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának illetékesei, valamint Görgey Gábor kulturális miniszter és az feltárás vezetői tájékoztatták a sajtót a napvilágra kerülő leletekről és a Seuso-kinccsel kapcsolatos esélyekről. Pannónia egykori legjelentősebb palotája kerül elő fokozatosan a földből a Balatontól 12 km-re, Szabadbattyán határából. Az 1993 óta tartó ásatás eddig a feltárandó tizenháromezer négyzetméterből 8500-at már felszínre hozott, számos lelet kíséretében. Nádorfi Gabriella, régész Görgey Gábor, kulturális miniszter A szabadbattyáni... ...ásatás Nádorfi Gabriella, az ásatás vezetője az feltárásról elmondta, hogy az épület mérete és gazdagsága arra enged következtetni, hogy a vitatott Seuso kincs akár a IV. században élő tulajdonosé is lehetett. Erre több bizonyítékot is találtak. Többek között azt, hogy a palota egy barbár támadásban pusztult el: felgyújtották, lakóit legyilkolták. Ugyanakkor a veszélyről valószínűleg tudhattak, mert a romok alatt nem találtak a régészek semmilyen termet díszítő tárgyat: a támadás előtt kimenekítették az értékeket, elrejtették a kincseket, amely akár az 1970-es években megtalált ezüstök is lehettek. Tárgyak helyett viszont több ezer négyzetméternyi falfestmény került elő, amelyből hiteles rekonstrukciókat készítenek a restaurátorok. A feltáráskor előkerült freskó egy részlete Freskó rekonstukciós tervek Leletek... ...az ásatás helyszínéről Mindez azonban még nem perdöntő bizonyíték a kincs magyar tulajdonba kerüléséhez. Görgey Gábor hangsúlyozta: a korábban ígért 10 millió forint továbbra is jár annak, aki a érdemleges bejelentést tesz vagy leletet szolgáltat a Seuso kinccsel kapcsolatban. Továbbá elmondta, hogy a palota feltárása az ezüst lelettel való kapcsolatán túl is rendkívüli érték, ugyanis Európa szinten is értékes leletek kerültek elő az ókori Róma idejéből, amit ha a tudományos munka befejeződik, akkor régészeti park keretein belül a látogatóknak is hozzáférhetővé tesznek. Az ásatás lezárásához szükséges pénzt, 2 millió forintot Nádorfi Gabriella, a feltárást vezető régész vette át Görgey Gábor kulturális minisztertől, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma utal át. Az egykori palota alaprajza Kapcsolódó cikk: Kincs, ami nincs. Vagy mégis? A Seuso rejtély Fotó: Peti Péter [Moldován Mónika]

Mától kezdve más a helyzet, és Magyarország tárgyalási pozíciói egész mások, "ide lejt a pálya" - fogalmazott Baán László, hozzátéve: fontos volt, hogy a mostani tárgyalásokat bizalmas keretek között folytatták le.
Az időzítésre vonatkozó felvetésre a főigazgató azt mondta: az a történések véletlenszerűségén múlott, a megállapodást tavaly decemberben írta alá. Ezt követően az engedélyezési folyamat zajlott, ennek a múlt héten került pecsét a végére. Az időzítés a brit hatóságok kezében volt - mutatott rá. 
Felidézte az 1993-as pert is, amelyet a magyar állam elveszített, és azt mondta: úgy látják abban a perben lehetett volna jobb pozíciókat elérni, de sajnos Magyarországnak nagyon hátrányos pozíciói voltak. Ahhoz képest nem került elő semmilyen olyan döntő bizonyíték az elmúlt több mint 20 évben, hogy a siker reményében a pert újra kezdeményezhették volna - fejtette ki, hozzátéve, hogy Magyarországnak érdeke volt elkerülni egy újabb vesztes pert. 

  googleplus     google
 
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 85

Hozzászólások:

Helyes, akkor Bécsből is legyenek szívesek haza hozatni az elrabolt magyar kincseket. ;) Attila kardja, Nagyszentmiklósi kincs stb stb. Ha már van tekintélyünk ;)
Egyszerre minden nem megy....és nem tekintély kérdése ez...hanem pénz kérdése.....
És a BOCSKAI KORONÁT IS!!!
Helyes, akkor Bécsből is legyenek szívesek haza hozatni az elrabolt magyar kincseket. ;) Attila kardja, Nagyszentmiklósi kincs stb stb. Ha már van tekintélyünk ;)
Ezt támogatom én is, de azért örüljünk már egy kicsit ennek a sikernek is.
igazi liberális gondolkodás. maguk semminek sem tudnak örülni.
Mennyit hőbörögtek a balliberálllisok, hogy mire kellhet a költségvetésben műkincsvásárlásra elkülönített pénz! a legízléstelenebb műalkotásokra tippeltek... Ez csattanós válasz volt a kormány részéről. A balliberálisok nyugodtan bocsánatot kérhetnek!!
Sajnos, erre hiába várunk, sőt nemsokára "hallhassuk", milyen baromságokra költi a kormány a pénzt...
A komcsi katona bácsik megölték a megtalálót Kőszárhegyen, a hazafias kormány drága pénzen visszavásárolja...(Egyébként ez nem nagy összeg a piacon). A komcsi gyilkosok jól jártak.
Mert ez a bolsevik, szemét banda csak kifosztani tudta az országot. Remélem eltakarodnak jó fenébe 6-a után.
Gratulálok a kormánynak!
Csak bele kell olvasni a 168 óra, a STOP stb. oldalak hozzászólásaiba.
Bizony hány darab Afrikai útlevelet lehetne az árából vásárolni.
A b.u.n.kók máris átszámolták lélegeztetőgépre. Amúgy a MH csinálhatna valamit a fórumot ellenőrző robotjával, semmilyen csúnya szót nem írtam le és nem engedte menteni.
Lélegeztető gépbe?
A böszmék egy ideje már kenyérben számoltak pedig. Vajon egy család ebből az összegből hány mázsa kenyeret tudott volna venni? És mennyi időre?
És hány darab Afrikai útlevelet és egyéb okmányt kapnának érte.
arról nem is beszélve...:D
Szt István kardja legyen a következő, amit visszaszereznek a csehektől!
Egyébként tiszteletreméltó és gratulálok, örülök a kincsek visszaszerzésének.
A ballib pedig nagyon kussoljon, mert soha, sem megépíteni sem visszaszerezni még nem tudtak semmit.
És ezért is kell őket távol tartani a hatalomtól, mert már dörzsölik a tenyerüket, hogy erre is fel lehet majd venni hitelt.
Ez nagy dolog. Aki fanyalog, az csak kötözködni akar.
Most már:
A kutya ugat, ... a karaván HALAD !!!
...a büdöspatkány libsibolsi csőcselék is csak ugatni tud... :-D
Gratulálunk a Kormánynak, és a tárgyalóknak! Ez nagyszerű cselekedet volt! Ez a kormány bebizonyította, hogy nemcsak a gazdaságot tudta fejleszteni, az országot kivezetni az elszigeteltségből, de a kultúrára is tud áldozni.
Vigadó, Erkel Szinház, az ugynevezett ifjusági park épületegyüttese, mind mind azt bizonyítja, hogy jó úton járunk, érdemes ez a kormány arra,hogy folytassa a megkezdett munkát.
Zsoka,
a Vigadot, az Erkel Szinhazat nem a magyar allam fizette, hanem az EU.
De, ha nem ők lennének hatalmon, az a pénz is valamilyen afrikai útlevéllel nyitott bankszámlára került volna.--Így teljes a mondandód!
Ilus! Ezt ön komolyan gondolja?!!!Itt SEMMIT nem fizet az Eu.Minden pénz előbb szépen csendben kimegy,aztán egy része ,talán visszacsepeg.Az oroszok is pont így csinálták.
goj!
El kell fogadni az igazsagot. Te is utana nezhetsz, hogy mennyi TISZTA nyeresege van Magyaro.-nak minden evben. Az utobbi evekben 4,2 - 4,4 milliard euro között mozgott az EU-s tamogatas pluszban.
Mindez az europai adofizetök penzeböl van, s több mint pimaszsag ezt letagadni.
Iluskám,én istennőm!
Megint okosat írsz,de megint csak egy részét,hiszen az EU csak hozzájárul.Saját erő is kell.A másik amit leírsz összeg az nem tiszta pénz,mert a javát vissza locsoljuk a nyugati multiknak.Ép ezért ne állítsuk ezt be emberbaráti cselekedetként.Tisztánlátásodat összezavarja ez a sok pimasz levelező.
Én mindenesetre továbbra is nagy hódolód vagyok,te csodálatos nő.Sok-sok puszi minden porcikádra.
Lepjetek ki az EU-bol es egyidejüleg küldjetek el a multikat es a bankokat!
Huzzatok fel a vasfüggönyt Magyaro. körül!
Mi is jol jarunk, es ti is boldogok lesztek. Vegre.
Iluska!
Ostoba libsibolsi! Az EU nem enged bennünket kilépni! Miért? Mert még 1000 és egy bőrt akar lenyúzni rólunk pénzben kifejezve! A multikat meg küldtük, oszt még mindig nem hajlandók innen elhúzni a belüket! Miért? Mert még 1000 és egy bőrt akarnak lenyúzni rólunk pénzben kifejezve! És ha végre megszabadulnánk a rabló EU-tól, a rabló multiktól, meg a magyarországi talpnyalóitól, akkor inkább lehúznánk a határokon a vasfüggönyt, hogy soha többet ne merészeljenek bennünket kifosztani, eladósítani, erkölcsi züllésbe taszítani! Így járnánk mi jól, hidd el!
Iluskám,életem!
Tőlem soha nem olvashattad,hogy a bankokra és a multikra nincs szükség.Csak a szárnyaikat kell néha megnyesegetni,mert különben nem birnak magukkal.Ha rajtam mult volna be sem lépünk az EU-ba.
minden tüskésséged ellenére imádlak,te drága nő.Sokszor csókollak.
Iluska!
Balliberális sidó! Akkor ezzel elismerted, hogy a Fidesz magyar nemzeti kormány végülis csak jól dolgozott, ugye? No látod!
Egyszerűbb, szinte azonnal kivitelezhető új javaslatom van: legyen Munkácsy trilógiája a következő! Az Ecce homo a mienk, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt kölcsönzési ideje azonban rövidesen lejár. Mindhárom jelenleg Debrecenben, a Déri Múzeumban van, nem szabad kiengedni a kezünk közül!
# ősrefis # A szívemből beszélsz.Úgy legyen!
Én is csatlakozom!!! Az nem lehet, hogy a Munkácsy-trilógiát megbontsák!!! Remélem, a kormánypártból is sokan olvasnak MH-t! És továbbadják a népi kezdeményezést! :-)
Igen jó ötlet! Minden, a Kárpát- Medencéből származó műkincs és magyarok által alkotott művészeti tárgy visszaszerzése fontos a történelmi örökség helyreállitása szempontjából.
Csak nehogy a szocik megint hatalomrakerüljenek, mert eladják ezt is!
ELADJÁÁÁÁK? Ők inkább privatizálnak,.. természetesen ingyen.
Mint ahogyan a Szent Koronát is zálogba csapták az IMF-nél!
Nagy öröm volt számomra a fenti cikket olvasni. Büszkék lehetünk, a jelenlegi magyar Kormányra, hogy vissza tudta vásárolni a kincseket.
Ezért jegyezze meg minden magyar ember:
„ha egy országnak van ereje és tekintélye, akkor képes visszaszerezni azt, ami az övé."
Ezért, április 6.-án szerezzük vissza Magyarországot a balliberális-szocialista maffia társaságtol. DE ÖRÖKRE!
Gabriella!
Szívemből szóltál, Úgy legyen, Ámen!
A kincs rejtélyes körülmények között külföldre került, New Yorkban bukkant fel először egy árverésen.
De hogy került oda?
Kimaradt véletlenül, hogy 1975-ben Polgárdi (Magyarország) közelében találta egy ember, aki később rejtélyesen öngyilkos lett.
A megtalálás után kik őrizték nem tudni!
Azután telt múlt az idő. Egy ilyen kincsnek pár száz év meg sem kottyanhat.
Az árverésen már volt tulajdonosa is a kincseknek aki el akarta adni?
Érdekes, hogy ez senkit sem érdekel. Ezt az összeget annak kellett volna kifizetnie, aki ellopta. És természetesen leülnie a megfelelő büntetést is.
Kottannerné óta nagyon jó biznisz mások kincseinek az ellopása, s utána az eredeti tulajdonos kizsigerelése. Vajon az amcsik mit fognak kérni az ukránoktól a mostanában ellopott aranyakért?
Minden jó érzésű magyar embernek kötelessége a jelenlegi kormányt támogatni. Aki nem ezt teszi vissza hozza a hazug böszme, a libatolvaj, a cusi barát csapatát. Akkor itt kő kövön nem marad. Amit ez a kormány és az ország eddig visszavásárolt a komcsi libsi patkányok ismét eladják.ÉBRESZTŐ EMBEREK, HA MEGAKARJUK ŐRIZNI AZ EDDIG ELÉRT EREDMÉNYEKET MINDENKINEK EL KELL MENNI ÉS A JELENLEGI KORMÁNYRA SZAVAZNI!!!!!!!!!!
Visszahozott római kori kincsek a magyarok számára felbecsülhetetlen értéket képviselnek, megfizethetetlenek. Örülünk, hogy visszavásárolták és haza kerülhettek. Jó volna a másik felét is helyileg felderíteni és visszavásárolni, hogy a készlet teljes legyen.
Köszönjük!
Pedig hány 240milliós MSZP-s számlát lehetett volna Bécsben nyitni belőle!
lehet hogy Simon csodálkozik a legjobban, hogy van neki egy 240 milliós számlája Bécsben!!!!:)))....az útlevélről már lassan kiderül-hogy nincs neki olyanja!!!..(nem is volt)
,,ha egy országnak van ereje és tekintélye, akkor képes visszaszerezni azt, ami az övé."
S akkor most Kárpátaljával mi lesz? Nem szólunk?
:o)
Sün!
Nemcsak Kárpátalját kell(ene) visszaszereznünk, hanem az egész 2/3 Magyarországot, amit erőszakkal elvettek tőlünk! Kérdés: hogyan?
ha a jogos tulajdonunkat amit elloptak peres uton nem tudtuk visszakapni az egyaltalan nem siker...penzen barmit meg lehet venni ahoz nem kell esz....aztan kerdezzek mar meg azokat az embereket akik a korhazaba otthonrol viszik a fajdalomcsillapitot meg a wc papirt..milyen jol mukodik az allam...biztos orulnek a hirnek ok is..mindegy milyen part van hatalmon ..mind szelhamos..
TM - ezért kár volt klaviatúrát vennie.

Oldalak

- See more at: http://www.magyarhirlap.hu/magyarorszagon-a-seuso-kincsek#sthash.hiC4EKyz.dpuf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése