2014. március 7., péntek

Kósa, Őszöd, Wikileaks

Amikor egy beszéd visszavág.
Úgy látszik, Kósa Lajos minapi elszólása az őszödi kiszivárogtatással kapcsolatban valóságos lavinát indított el a kampányban. A dolog humora abban rejlik, hogy a Fidesznek lassan többet kell magyarázkodnia a kiszivárgás miatt, mint a DK-nak vagy az MSZP-nek.
Az Egyenes beszéd vendége az ATV-n ezúttal Braun Róbert, MSZP-s képviselőjelölt volt, aki elég komoly vádakkal hozakodott elő a Wikileaks irataira hivatkozva. Ezek szerint Kósa Lajos egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley amerikai nagykövetnek, aki 2006 és 2009 között töltötte be tisztségét: „Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”. Braun felolvasott egy másik idézetet is, amely szerint Orbán Viktor kijelentette az amerikai követnek: személyesen vállalja az instabilitás kreálásának kockázatát.
A szocialista politikus szerint a titkos jelentések alapján tisztán látszik, hogy a Fidesz tevékeny részt vállalt abban, ami Budapesten történt 2006 őszén. Ekkor alapozhatta meg a párt kapcsolatát a Fradi B-középpel is. Braun hozzátette, az idézett iratok 2006 szeptembere és 2006 novembere között keletkeztek.
Eközben a DK terrorcselekmény miatt tett feljelentést. Vadai Ágnes közölte, alapos a gyanú, hogy az egyik magyar hírtelevízió még az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt két brit tévétársaságnak is ajánlatot tett, miszerint tudósít a várható budapesti eseményekről. A DK egyébként ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, amely szerint az az őszödi jelentés, amit az Alkotmányvédelmi Hivatal kirakott az internetre, nem a végleges.
A kérdés szerinte továbbra is az, hogy kik vezették a randalírozó, gyújtogató tömeget az MTV-székház elé, ki szervezte a B-közepet, ki vágta a közzétett beszédet, és mit keresett a tüntetők között Bencsik András, a Békemenet aktivistája.
.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése