"Õriztessenek neked még sok évszázadig
eme edények, oh, Seuso, hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak"
- olvasható a latin dedikáció. Az írást ezüstszulfiddal maratták bele egy dombormû
körszegélyébe, amely egy hetven centiméter átmérõjû ezüsttál közepét
díszíti. Innen ered a legnagyobb - ránk maradt - késõ-antik étkészlet neve.
Szinte biztosan elsõ tulajdonosáé.
Joggal nevezik kincsnek. A négy tál, az öt füles
korsó, két - valószínûleg borkeverõ - díszes vödör, egy-egy amfóra,
toalett-tégelyeket tartó edény és kézmosó medence, 14 gazdagon díszített aranyozott
ezüsttárgy együttvéve 64,5 kilót nyom. 1990-ben a londoni Sotheby's aukciósház
katalógusában kikiáltási ára 40 millió font. Még indokoltabb kincsnek tekinteni,
mert az eredeti étkezési együttes 30-40 darabból állhatott. Nem került elõ
a lakomakészlet elengedhetetlen tartozéka: a háromlábú összecsukható nemesfém
asztal, a tripus sem. Hiányoznak a tálalókészlet poharai, evõeszközei és
a tányérok.
A Seuso-készlet eszmei - történeti és mûvészi
- értéke messze nagyobb, mint az anyagi.[...]
A Scotland Yard, az Interpol és a magyar rendõrség
legalább tizenegy éve próbálja rekonstruálni a Seuso-készlet útját lelõhelyétõl
New Yorkig. Ott az illetékes bíróság 1993-ban letéti õrizetbe vétette,
mert a két igénylõ állam: Magyarország és Horvátország nem tudta az eredetet
kétséget kizáró módon bizonyítani, az angol fõúr pedig csak eszmei birtokos.
A kincsre vélhetõen 1973 táján találtak
rá.[...] Elképzelhetõ, hogy a lelet Jugoszlávián és Olaszországon át került
Svájcba, majd részlegesen Londonba.[...]
A kriminalisztikai szálnál talán még érdekesebb
a történeti nyomozás. A magyarországi eredet mellett szól, hogy az egyik tálon
olvasható a Balaton kelta-latin neve: a Pelso. A kincs tárolóedényével azonos
típusú és méretû üstöt már találtak a régészek, közel a tóhoz. Polgárdi
mellett egy dombon, amely a római korban kõfejtõül szolgált, 1878-ban
találtak egy tripust, amelyrõl mérete, stílusa, ábrázolásainak tematikája
alapján feltételezik, hogy az étkészlethez tartozhatott. E lelõhelyhez
közel egy részlegesen föltárt római város és egy gazdag leletanyagú villatelepülés
található.
Ki lehetett azonban Seuso, ez a pannóniai nagyúr?
Egy szellemes magyarázat szerint ez a név a Balkán-félsziget északi részén elterjedt
trák Seuthes névcsaláddal áll kapcsolatban. 295-ben a trák-dák-mûsz kultúrkörhöz
tartozó karp nép az elõretörõ gótok elõl menedéket kért a Római
Birodalomtól.[...]
Seuso nyilván lojalításával és természetformáló
tevékenységével nyerhette el Nagy Konstantin császár jóindulatát és ajándékait.
Feltételezik, hogy az étkészlet darabjai nem egyszerre és egy helyrõl kerülhettek
a karp arisztokrata birtokába. A római ötvösök Pannóniában is, Moesiában is
tudtak ilyen míves darabokat készíteni: a közeli Sirmium (Mitrovica) császári
székhely volt, Naissus (Nis) közelében pedig ezüstöt bányásztak.
A megalapozott föltevések sorát zárhatjuk azzal,
hogy a kincs elrejtése a hunok benyomulásával függhet össze. Mindenesetre a
vidék középpontjában álló villatelepülést feldúlták a támadók, épületeit tûz
emésztette el. (A teóriát kidolgozó Nagy Mihály föltevéseit a Magyar Tudomány
1994. évi 3. számában és a Természet Világa 1997. évi 2. számában tette közzé.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése