2014. április 7., hétfő

választás 2014

rbán Viktor nagyon boldog! Lányaival posztolt Nyertünk szelfit a Facebookra.
Forrás: Facebook/Orbán Viktor Fidesz-KDNP megnyerte a 2014-es parlamenti választást a szavazatok 44,49%-nak megszerzésével. A kormányváltó szövetség majdnem 26%-ot ért el, a Jobbik 20,67, az LMP pedig épphogy bekerült a 5,2%-os eredménnyel.
Egyedül a kétharmados győzelem a kérdéses, amit vagy a miskolci 2. számú választókörzet eredménye dönt el, vagy az átjelentkezők szavazatai. Előbbinél több jogorovoslati kérelem is érkezett, utóbbiakat a jövő héten számolják össze, a határon túliak szavazataival együtt. Végleges eredmény épp ezért nem várható ma már.
Köszönjük az egész napos figyelmet, jó éjszakát!
Bejegyezte: Fehér Ági
0:38

Meglehet a kétharmad

94,32 százalékos szavazati feldolgozottság mellett a Fidesznek 134 mandátuma van, amivel megvan a párt kétharmada. A főváros több kerületben nagyon szűkösek a különbségek, például az 5. vagy a 8. körzetben, ahol Papcsák Ferenc elveszítheti az egyéni választókerületi mandátumát.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
0:24

Kósa: bölcs dolog volt a Fideszre szavazni

A Fidesz-KDNP győzelme a választók bölcsességét tükrözi - jelentette ki a párt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere, Kósa Lajos hétfőn hajnalban az MTI tudósítójának, miután előtte a támogatóik jelenlétében tartott sajtótájékoztatón bejelentette: Hajdú-Bihar megye mind a hat egyéni országgyűlési választókerületében a jelöltjeik megnyerték a választást.
Kósa Lajos szerint "a magyar választók teljesen egyértelműen, vitathatatlanul döntöttek egy kiegyensúlyozott, igazságos, fair rendszerben, hogy folytatni kell a kormányzást".
A politikus köszönetet mondott a választóknak, amiért "nem ültek fel a hazugságoknak, a mellébeszélésnek, és saját bölcsességük alapján döntöttek, ami nagyon nagy szó, mert a legvadabb gazdasági válság közepette, szörnyű állapotban vettük át az országot (...) és közösen kivezettük a gödörből".
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
0:16

Mesterházy Attila: Nem akarunk gratulálni

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila, a Kormányváltók többi vezetőjével állt színpadra. Mesterházy szintén köszönetet mondott először, majd elmondta, hogy végig sikerült kiállni és képviselni a politikájukat. A választási eredményt tudomásul veszik, de nem tudnak és nem akarnak gratulálni, hiszen tisztességtelen szavazás volt.
Folyamatosan visszaélt a Fidesz a hatalmával. Ezt a csatát elvesztettük, de továbbra is küzdeni fogunk, mert Magyarország nem jogállam és nem demokrácia. Magyarország nem szabad és az ország jövőjét veszélyezteti. - mondta el Mesterházy Attila.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta




    
0:13

Szél Bernadett is beszél

Szél Bernadett Schiffer Andrásnak köszöni meg, hogy mindvégig kitartott: Ő volt az LMP vezetője az elmúlt években, és neki köszönhető, hogy ma itt tartunk.
- Köszönjük minden választópolgárnak, aki szavazott és aki a Lehet Más a Politikára szavazott. Köszönjük a jelölteknek a kitartást, az emberfeletti munkát az aktivistáknak.
Bejegyezte: Fehér Ági
0:08

Az LMP-sek is beszélnek

Az LMP még nem biztos, hogy bent lesz a parlamentben, de most beszél a két társelnök Szél Bernadett és Schiffer András.
- Úgy tűnik, hogy átmentünk a tű fokán, az LMP megőrizte parlamenti tagságát. Szeretnék mindenkit arra emlékzetetni, hogy a semmiből hoztuk vissza a pártot. Erre büszkébb vagyok, mint amikor négy éve bekerültünk a parlamentbe. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki ebben segített. Ebben benne van, annak a hét parlamenti képviselőnek a munkája, akik kitartottak az elmúlt egy évben.
Schiffer gratulál a Fidesz-KDNP pártszövetségnek és Orbán Viktornak, valamint Mesterházy Attilának a helyállásért.
- Ma átmentünk a tű fokán, de holnaptól azon dolgozunk, hogy politikai programunkból a következő négy évben kormányprogramot csináljunk.
Schiffer Szél Bernadettnek is megköszöni a sok munkát.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 23:58

Megbillent a kétharmad

Miskolcon jelenleg a jobbikos Pakusza Zoltán 31, 56 százalékkal megelőzte a fideszes Sebestyén László, ezzel lecsökkent a Fidesz mandátumszáma 132-re.
Forrás: atv
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 23:50

Nyertünkszelfi

Orbán Viktor nagyon boldog! Lányaival posztolt Nyertünk szelfit a Facebookra.
Forrás: Facebook/Orbán Viktor
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 23:43

Gyurcsány: nem fogadom el legitimnek ezt a hatalmat

- Kedves Barátaim, van egy megváltoztathatatlan hitünk. Hiszünk egy olyan magyarországban, ahol alapeszme a szabadság. Hiszünk egy országban, aholnem a hatalom szabad, hanem a nép. Ez a küzdelmünk ma este vereséget szenvedett. A kormányváltól ellenzékben maradtak. Orbán Viktor Magyarországa nem az én országom.
Megrázónak mondja, hogy az ország nagy része az ő értékeivel ellentétesen szavazott.
- Nem fogadom el legitimnek ezt a hatalmat a szó történelmi, erkölcsi értelmében.
Gyurcsány nem keres bűnbakot, azt mondja ne kérjék tőle, hogy felelőssé tegye Mesterházyt, bajnait vagy Fodort. Soha nem fog egy rossz szót sem mondani kollégáira, akikkel mostantól ellenfelek lesznek.
Az M1 kézi kamerán keresztül közvetít, hiszen a DK nem engedte be tudósítjukat.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 23:39

Fodor Gábor: tisztességtelen verseny volt

Tisztességtelen verseny volt, a kormányváltó erőknek lehetetlen körülményekkel kellett szembenézniük, ettől függetlenül elemeznünk kell, hogy mi történt, mi az, amit legközelebb másként kell csinálnunk - mondta Fodor Gábor vasárnap késő este Budapesten, amikor megérkezett a Magyar Szocialista Párt Jókai utcai székházába.
A baloldali összefogás részeként a választáson induló Magyar Liberális Párt elnöke közölte: a kirajzolódó tendencia nem kedvez a kormányváltóknak, ugyanakkor siker, hogy négy év után lesz liberális párt a parlamentben.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 23:36

Az LMP bent van a parlametnben

Jelen állás szerint az LMP bekerült a parlamentbe és öt mandátuma van.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 23:31

Vona Gábor csalódott

Mindenkinek köszöni, aki választott és élt a demokratikus jogával, külön köszöni azoknak, akik rájuk szavaztak, az aktivistáiknak. Megköszöni a szeretteinek is támogatást.
- A Jobbik sokkal jobb eredmény ért el, mint jósolták. A célunkat azonban nem tudtuk elérni. Az elmúlt 24 évet nem sikerült lezárunk. Fontos célokat azonban elértünk: 20% feletti eredményt. A jobbik folyamatosan növeli a népszerűségét. Az Unióban a Jobbik a legerősebb nemzeti radikális párt.
A párt elnöke azzal zárta mondandóját, hogy 2018-ban nyerni fognak.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 23:30

Éppen megvan a kétharmad

84 százalékos feldolgozottság alapján a Fidesz-KDNP koalíciónak éppen megvan a kétharmada a parlamentben.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 23:24

Bajnai: súlyos kudarc

Bajnai Gordon súlyos kudarcnak nevezte az eredményt. A kudarc egyik fontos oka, hogy a kormányváltók ebben a struktúrában nem voltak elég vonzóak a választóknak. Az elmúlt négy évben nem jutottak előre.
A vereség másik oka a Fidesz kormány torzított médiaszerkezete. Gratulálni semmin okunk - mondja Bajnai. A céljainkat nem kell feladnunk. Nem adjuk fel, hogy hiszünk egy békés, szolidáris haladó Magyarországba. Ez a cél nem változik, minden mást meg kell változtatni. Holnap elkezdhetünk az Európa Parlamenti választásokon.
Bajnai Gordon is köszönetet mond a rájuk szavazóknak, az aktivistáknak, akiket pártszinten és szervezet szinten említ. Köszönetet mond a jelöltjeiknek.
- Vereséget szenvedtünk, de a lelkiismeretünk tiszta, mert jó célért küzdöttünk. - mondta a volt miniszterelnök.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 23:24

Már holnaptól folytatni kell a munkát

Már holnap folytatni kell a négy éve megkezdett munkát - hangsúlyozta Gelencsér Attila, a kaposvári központú somogyi 1-es választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltje vasárnap este a Kapos Hotelben szimpatizánsok körében tartott sajtótájékoztatón.
A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága alapján a választókerületben biztosan vezető politikus köszönetet mondott annak a csaknem ezer aktivistának, aki segítette a kampányban és a kaposváriaknak a bizalomért, amely lehetővé teszi, hogy az elmúlt négy évben elkezdett munkát folytathassák. "Úgy érzem, nagyon sokat tettünk az itt élőkért" - fogalmazott a politikus, aki kiemelte, hogy a győzelem sok ember egy irányba tartó közös gondolkodásának, összefogásának eredménye.
Forrás:MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 23:20

A Fidesz-KDNP megnyerte a választást »

Ebben a percben lép az emelvényre Orbán Viktor.
Bejegyezte: Fehér Ági
Kapcsolódó cikkünket olvasd el itt »
tegnap, 23:19

Orbán Viktor: győztünk

Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte az előző nemzedékeknek, hogy, kitartottak a kommunizmus alatt, majd megemlítette a külhoni magyarokat, végül pedig kimondta: győztünk.
Egetrengetőnek nevezte a győzelemet, amiről nem tudja, hogy megérdemlik-e, de mindenképpen megdolgoztak érte.
Elmondja, hogy európai rekordot ért el a Fidesz-KDNP. Magyarország a legegységesebb ország Európában. A Nemzeti Együttműködés működik.
Az emberek két dologra mondtak nemet: a gyűlölködésre és az Európai Únióból való kilépésre. Mindenkinek köszöntet mond, aki szavazott, attól függetlenül, hogy kire szavazott. Köszöni a Fidesz-KDNP-re szavazóknak a voksokat, az önkénteseknek. A legnagyobb köszönet a feleségének jár.
Új és nagyszerű korszak jön, mindenkit arra szólít fel, hogy ebbe a korszakba együtt lépjünk be.
Most még több munka jön. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, fejezi be a beszédet!
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:53

Gyurcsány beelőzte Orbánt

Legalábbis, ami a színpadra állást illeti. A New Orleans Clubban lépett a szimpatizánsok elé.
Fotó: Bruzák Noémi/MTI
tegnap, 22:50

A Fidesznél elindult a buli

Kocsis Máté mindenkinek hálás határon innen és túl. Zúg a Viktor, Viktor. Orbán Viktor néhány perc múlva értékeli a helyzetet. Jose manuel Barroso állítólag már gratulált Orbán Viktornak.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:38

62 százalékon a feldolgozottság

A szavazatok 62,85 százalékának összesítése után
A leadott szavazatok 62,85 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

    1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 96, országos lista: 38, összesen: 134, a parlamenti mandátumok aránya: 67,34 százalék.
    2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP: egyéni választókerület: 10, országos lista: 29, összesen: 39, a parlamenti mandátumok aránya: 19,60 százalék.
    3. JOBBIK: egyéni választókerület: 0, országos lista: 26, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 13,07 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 106, országos lista: 93, összesen: 199, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 22:37

Fazekas Sándor hozta a körzetét

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 51%-os feldolgozottságnál 50% felett áll, így őt már nem lehet behozni.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:37

Izgalmak Simon Gábor körzetében

A 18. kerületben Simon Gábor volt körzetében fej-fej mellett halad a baloldal jelöltje, Kunhalmi Ágnes, és a Fidesz-KDNP jelöltje Kucsák László. Ez meglehetős meglepetés az erőteljes Fidesz kommunikáció után.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:32

A levélben szavazók részeredménye

A levélben leadott listás szavazatok összesítése 60,15 százalékos feldolgozottságnál.

    A levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgárok száma: 193.793
    Érvényes szavazási iratok száma: 87.972
    Érvényes szavazólapok száma: 21.645
    Érvénytelen szavazólapok száma: 28

    A pártlistákra leadott szavaztok száma és aránya a következő:
    1. FIDESZ-KDNP (94,89 százalék, 20.538 szavazat)
    2. JOBBIK (2,41 százalék, 521 szavazat)
    3. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (1,60 százalék, 347 szavazat)
    4. LMP (0,47 százalék, 102 szavazat)
    5. ZÖLDEK PÁRTJA (0,17 százalék, 36 szavazat)
    6. SEM (0,09 százalék, 20 szavazat)
    7. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,06 százalék, 12 szavazat)
    8. KTI (0,05 százalék, 11 szavazat)
    9. EGYÜTT 2014 (0,05 százalék, 10 szavazat)
    10. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,04 százalék, 9 szavazat)
    11. MUNKÁSPÁRT (0,04 százalék, 8 szavazat)
    12. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,03 százalék, 7 szavazat)
    13. JESZ (0,03 százalék, 6 szavazat)
    14. ÖSSZEFOGÁS (0,02 százalék, 5 szavazat)
       MCP (0,02 százalék, 5 szavazat)
    16. ÚDP (0,02 százalék, 4 szavazat)
    17. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,01 százalék, 3 szavazat)
    18. ÚMP (0,00 százalék, 1 szavazat)

    Az országos pártlistákra levélben leadott összes érvényes szavazat: 21.645
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 22:31

A kis pártok 4%-ot vittek el

A különböző kis pártok 4,01%-ot vittek el a parlamentbe jutni esélyes pártoktól. Közöttük vannak régiek, de rengeteg, új, a választásra gyártott párt is. Sokat számított, hogy több párt neve hasonlított egymásra.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:26

Kétharmad a Fidesznek

Ha mandátumokat nézzük, a jelenlegi feldolgozottsági adatok mellett a Fidesz ismét kétharmadot szerez az új, kisebb parlamentben.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 22:23

Gyurcsány szerint még győzhetnek

Gyurcsány Ferenc még mindig bizakodik.
- Nem múlt el a remény, hogy győzhetünk, de nagyobb a kormánypártok esélye, az általam vártnál alacsonyabb részvételi adatok mellett - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap este pártja eredményváró központjában, újságírók előtt nyilatkozva.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a DK-nak négy-öt olyan képviselőjelöltje volt, aki inkább nyerhető körzetben indult, egyikük sem nagyon biztos körzetben. "Lehet eső, lehet hó. Ha országosan jó az eredményünk, akkor akár mindegyikük befuthat" - tette hozzá.
"Nagyon sok minden történt, ami miatt ezernyi jogorvoslat lesz. Ez a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes. A választási törvény és a politikai helyzet elvette a szabadság legfontosabb alapját, hogy a választók egyenlő feltételekkel, szabadon juthassanak hozzá a különböző alternatívákat megtestesítő információkhoz. Bizonyos értelemben nem tartom legitimnek a választást, azért vettünk részt rajta mégis, mert harc nélkül nem lehet feladni saját országunkat. Másként kell kifejezni a véleményünket a választásról, ha győztünk, mint akkor, ha veszítettünk" - fejtette ki a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, nagyon csodálkozna, ha a választás végeredménye visszaigazolná a 19 órakor közzétett közvélemény-kutatási eredményeket. - írja az MTI
Bejegyzte: Fehér Ági
tegnap, 22:20

Magasan vezet a Fidesz

Az országos listákra leadott szavazatok 52,79 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

    1. FIDESZ-KDNP (45,86 százalék, 881.248 szavazat)
    2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (24,06 százalék, 462.318 szavazat)
    3. JOBBIK (21,38 százalék, 410.792 szavazat)
    4. LMP (4,70 százalék, 90.365 szavazat)
    5. MUNKÁSPÁRT (0,61 százalék, 11.630 szavazat)
    6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,47 százalék, 8.993 szavazat)
    7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,42 százalék, 8.058 szavazat)
    8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 6.739 szavazat)
    9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,29 százalék, 5.483 szavazat)
    10. EGYÜTT 2014 (0,27 százalék, 5.215 szavazat)
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg NIkoletta
tegnap, 22:06

Vadai Ágnes vesztésre áll Esztergomban

Esztergom (52,52 százalék)
1. Dr. Völner Pál (FIDESZ-KDNP) - 47,72 százalék, 11.596 szavazat
2. Dr. Vadai Ágnes (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 25,94 százalék, 6.303 szavazat
3. Nunkovics Tibor (JOBBIK) - 19,31 százalék, 4.692 szavazat
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 22:03

A rezsibiztos vesztésre áll

Német Szilárdot kevéssel megelőzi Csepelen a baloldali jelölt.
tegnap, 22:01

Papcsák vesztésre áll

Zuglóban Tóth Csaba mögött áll az eddigi polgármester Papcsák Ferenc, akinek két autónyi parkolója van az önkormányzat udvarán.
tegnap, 22:01

55%-nál Lázár vezet

Csongrád megye 4. számú választókerületében 55,96 százalékos feldolgozottságnál Lázár János 44%-kal vezet.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:58

Hende Csaba vezet

Vas megye 1. számú választókerületében 8,53 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:
1. Dr. Hende Csaba Károly (FIDESZ-KDNP) - 48,00 százalék, 1.477 szavazat
2. Dr. Nemény András (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 29,38 százalék, 904 szavazat
3. Balassa Péter Sándor (JOBBIK) - 16,02 százalék, 493 szavazat
4. Horváth Zoltán (LMP) - 4,52 százalék, 139 szavazat
5. Simon Zoltán Antal (KTI) - 0,55 százalék, 17 szavazat
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:55

Vona Gábor egyelőre második

Vona Gábor második helyen áll Gyöngyösön a Fideszes Horváth László mögött.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:55

Részvételi arányok

Az MTI összefoglalója az elmúlt választásokról
tegnap, 21:51

Hiller István vezet

Budapest 16. számú választókerületében 43,18 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:
1. Dr. Hiller István (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 38,12 százalék, 7.505 szavazat
2. Földesi Gyula (FIDESZ-KDNP) - 36,83 százalék, 7.251 szavazat
3. Tokody Marcell Gergely (JOBBIK) - 15,05 százalék, 2.964 szavazat
4. Ferenczi István (LMP) - 6,15 százalék, 1.210 szavazat
5. Halmy Gergely (Független) - 1,13 százalék, 223 szavazat
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:38

Országos állás

29%-os feldolgozottsági adatoknál a következőképpen állnak az országos listák:
Fidesz-KDNP - 47,52%
Kormányváltó összefogás - 2249%
Jobbik - 21,69%
LMP - 4,3%
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:35

Hiszékeny Dezső vezet

A 13. kerületben erősen, több mint 50%-kal, vezet Hiszékeny Dezső a Kormányváltó összefogás jelöltje.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:31

Varga MIhály vezet

Budapest 4. számú választókerületében 13,92 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:

1. Varga Mihály (FIDESZ-KDNP) - 47,40 százalék, 3.262 szavazat

2. Szelényi Zsuzsanna (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 37,79 százalék, 2.601 szavazat
3. Dárdai Zsuzsanna Terézia (LMP) - 8,20 százalék, 564 szavazat
4. Bodor Zoltán (JOBBIK) - 5,96 százalék, 410 szavazat
5. Suhajdáné Toldi Zsanett Dea (ÖP) - 0,65 százalék, 45 szavazat
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:27

Alacsony volt a részvétel

A választási részvétel 53%-os az országban, Budapesten ennél jóval magasabb volt, 67% feletti volt a részvétel.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:27

Budapest 2. számú választókerület

Budapest 2. számú választókerületében 43,75 százalékos feldolgozottságnál a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni jelöltek sorrendje a következő:

1. Dr. Simicskó István (FIDESZ-KDNP) - 44,11 százalék, 9.671 szavazat
2.. Dr. Józsa István (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 37,28 százalék, 8.173  szavazat
3. Csárdi Antal (LMP) - 8,38 százalék, 1.838 szavazat
4. Novák Előd Attila (JOBBIK) - 8,29 százalék, 1.818 szavazat
5. Petre-Varga Fruzsina Zsuzsanna (SEM) - 0,98 százalék, 214 szavazat
6. Benyovszky Gábor (MUNKÁSPÁRT) - 0,57 százalék, 124 szavazat
7. Nagy Péter (JESZ) - 0,40 százalék, 87 szavazat
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:26

Rogán vezet

A Mandiner adatai szerint Rogán vezeti a körzetét a Belvárosban, Kerék Bárczy Szabolcs áll a második helyen. Utána Schiffer András következik, majd Hegedűs Lórántné.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:22

Itt az első részeredmény

Az országos listákra leadott szavazatok 22,72 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

    1. FIDESZ-KDNP (48,19 százalék, 253.404 szavazat)
    2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (22,06 százalék, 115.977 szavazat)
    3. JOBBIK (21,64 százalék, 113.773 szavazat)
    4. LMP (4,22 százalék, 22.196 szavazat)
    5. MUNKÁSPÁRT (0,60 százalék, 3.159 szavazat)
    6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,45 százalék, 2.366 szavazat)
    7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,38 százalék, 2.004 szavazat)
    8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 1.843 szavazat)
    9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,28 százalék, 1.451 szavazat)
    10. EGYÜTT 2014 (0,26 százalék, 1.380 szavazat)
    11. SEM (0,22 százalék, 1.134 szavazat)
    12. KTI (0,20 százalék, 1.034 szavazat)
    13. JESZ (0,19 százalék, 1.012 szavazat)
    14. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 961 szavazat)
    15. MCP (0,16 százalék, 839 szavazat)
    16. ÖSSZEFOGÁS (0,12 százalék, 625 szavazat)
    17. ÚDP (0,06 százalék, 308 szavazat)
    18. ÚMP (0,04 százalék, 197 szavazat)

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 525.800
Forrás: MTI
Bejegyzete: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:15

Nem cselekedett helytelenül Hende

Az MTI azért lehozta a kérdésre a választ:
Nem jogsértő, ha egy jelölt közzéteszi a delegáltjától származó szavazóköri eredményeket, mielőtt valamennyi szavazókör bezárt volna - mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottságelnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Választási Központban.
Az NVB elnöke arra a kérdésre válaszolt, vajon nem jogsértő-e, hogy Hende Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje közzétette a szavazókörének eredményét este 7 óra után.
Patyi András elmondta: minden jelöltnek joga volt ahhoz, hogy delegáltat küldjön a szavazatszámláló bizottságba. A delegáltnak pedig joga van a szavazóköri jegyzőkönyvről másolatot kérni. A jelölt, jelölőszervezet tehát a saját megbízottjától törvényes módon, viszonylag hamar eredményhez juthatott - mondta.
Hozzátette: csak a Nemzeti Választási Irodára vonatkozik az eredmények közzétételére vonatkozó tilalom, az, hogy addig nem jelenhetnek meg a tájékoztató adatok a szavazókörök eredményeiről, amíg valamennyi szavazókör nem zárt be.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:07

Bezárták az utolsó szavazókört is

Befejezték a szavazást az átjelentkezők is Veszprémben: hét óra után párt perccel már nem álltak sorban a számukra kijelölt Lovassy gimnáziumban - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A nap folyamán hosszú sor kígyózott a gimnázium előtt, az 1-es szavazókörben Dénes Zsuzsanna, a helyi választási iroda vezető-helyettesének tájékoztatása szerint másfél órát kellett várakozniuk a veszprémi állandó lakóhellyel nem rendelkezőknek a voksolásra.
A szavazás ezért lassan ment, fél hatig a szavazókörhöz tartozó mintegy 1600 választópolgár közül 660-an adták le szavazatukat - mondta Dénes Zsuzsanna a hét órai urnazáráskor az MTI-nek, hozzátéve, hogy hét óra után pár perccel azonban már senki nem állt sorban a gimnáziumban.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 21:06

Kampánycsendsértés

Az országgyűlési egyéni választókerületi bizottság határozata alapján Hódmezővásárhelyen, Makón és Kiszomboron is megsértették vasárnap a relatív területi kampánytilalmat, amikor személygépkocsiból hangosbemondón buzdították a baloldali összefogás jelöltjének támogatására a szavazókat.
A Fidesz választókerületi szervezetének kifogása szerint a három településen a szavazókerületek közvetlen közelében is hallható volt a hangosbemondón keresztül sugárzott szöveg, amely Varga Péter (MSZP) apátfalvi polgármester, a kormányváltó erők támogatására buzdította a választókat - olvasható a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozatban.
A bizottság döntésének indoklása szerint a szavazás napján a jogszabályok tiltják a szavazókörök 150 méteres körzetében a kampánytevékenységet. A jogsértés akkor is megvalósul, ha a választók akaratának befolyásolására alkalmas tartalmat sugárzó berendezés a 150 méteres határon kívül helyezkedik el.
A bizottság ezért megállapította a relatív kampánytilalom megsértését, azt az embert pedig, akit az egyik jármű sofőrjeként azonosítottak, eltiltotta a további jogsértéstől. MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 21:02

Bajnai csalódott

Bajnai Gordon csalódott az alacsony részvétel miatt, az M1-en azt mondta, hogy majd elemezniük kell majd, miért mentek el kevesen szavazni, ez lehet közöny és fakadhat félelemből is.
tegnap, 21:01

Nem exit poll felmérés volt

A Nézőpont Intézet vasárnap közreadott felmérése nem exit poll, hanem "választás napi kutatás" - tájékoztatta az intézet vasárnap este az MTI-t.
Az intézet 1200 fős reprezentatív mintán, telefonos módszerrel készített közvélemény-kutatása a szakma szabályai szerint nem "exit poll" felmérés, hanem "választás napi kutatás" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Nézőpont Intézet korábban közölt felmérése szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a "kormányváltó összefogásra" 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.
tegnap, 20:57

Hende Csaba nem bír magával

Hende Csabához úgy látszik nem jutott el az információ, hogy egyrészt nem lehet közzétenni egyelőre az adatokat, másrészt úgy látszik nem zavarja az sem, hogy elvileg nem tudhatna eredményeket. A kormányváltó Kolber István is tudósít az eredményekről.
tegnap, 20:57

Rétvári Bence is bizakodó

Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke bízik abban, hogy a választás eredménye hasonló lesz a Nézőpont vasárnap közölt kutatási eredményéhez és a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást.
A kormánypárti politikus vasárnap este a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a fővárosban azt mondta, a részvételi adatok alapján körülbelül ugyanannyian mentek el választani, mint a korábbi voksolásokon. Az ellenzéki pártok azon riogatása, hogy az új kampányfeltételek mennyire visszavetik majd a részvételt, nem vált valósággá; a jogszabály-módosítások tisztábbá, átláthatóbbá, olcsóbbá és békésebbé tették a kampányt - jelentette ki.
Rétvári Bence hozzátette: a kampánycsend eltörlése sem okozott semmiféle problémát, a pártok intenzíven kampányoltak, de elszabadult indulatok, durva törvénysértések nélkül. Az eddigi adatok alapján a bejelentett jogszabálysértések száma kevesebb, mint a korábbi választásokon - jelezte.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
  
tegnap, 20:49

Hende Csabát nem bántja az M1

A választási iroda sajtótájékoztatóját közvetítette az M1, aminek a végén egy újságíró megkérdezte, hogy vizsgálni fogják-e hogy Hende Csaba honnan tudott eredményeket, amikor azok még titkosak, de a választ már nem lehetett látni, mert az M1 elvette a képet.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 20:42

A választási iroda sajtótájékoztatót tartott

A Nemzeti Választási Iroda rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. Jogsértések is történtek, az egyik az MTVA ellen került benyújtásra, ami az esélyegyenlőség kérdését vetette fel Rogán Antal és Simon Gábor vagyonnyilatkozatának ügyével kapcsolatban. Ezt elhárították azzal az indokkal, miszerint ennek nincs köze a választásokhoz.
Emellett csekély jelentőségű problémákról volt szó, mint például a megtagadott szavazásleadás. Több szavazókörben nem tudják lezárni a szavazást, hiszen még mindig sorban állnak, akiket a szavazástól nem lehet visszautasítani. Ezekben a percekben zárnak az utolsó szavazókörzetek.
Forrás: atv.hu
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
 
tegnap, 20:41

Mit néznek a pártok?

Az Együtt rendezvényén az ATV megy, a Jobbiknál az M1. Valószínűleg a Bálnában, a Fidesz rendezvényén is az utóbbi.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 20:40

Szili Katalin: a KTI utat akart mutatni

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) bizalommal várja a szavazatok összeszámlálást, de bármi lesz is az eredmény, a párt "végigmegy a megkezdett az úton". Erről Szili Katalin pártelnök beszélt sajtótájékoztatón, a párt eredményváró helyszínén, vasárnap este Budapesten, számolt be az MTI.
Mint fogalmazott, büszke a kampányra, hiszen a KTI volt az egyetlen politikai erő, amely megmutatta az arcát, amelyik odaállt a választók elé a maga programjával, amely másnak nem volt, sem a nagy pártoknak, sem a kisebb politikai erőknek.
"Mi valóban komolyan gondoltuk azt, hogy 25 évvel a rendszerváltást követően jó néhány dolgot mérlegre kell tennünk, és ehhez mértük a programunkat, és ahhoz, hogy milyen következő 25 évet gondolunk" - mondta a pártelnök.
Hozzátette: a KTI nem abból akart magának előnyt kovácsolni, hogy másokat "mocskolnak", negatív üzeneteket mondanak, a párt utat akart mutatni, és csak azokban bízhatnak, akik ezt a hangot meghallották.
A párt az egyik V. kerületi irodaházban rendezte be eredményváró helyszínét, ahol 50-60 szimpatizáns várja a választás nem hivatalos eredményét.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 20:34

Az LMP-nél nem mutatkoznak

Az LMP társelnökei, Szél Bernadett és Schiffer András majd csak késő este mutatkoznak a zárórendezvényen. Az előrejelzések alapján 7%-on áll a Lehet Más a Politika.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 20:20

Bajnai szerint propagandista a közmédia

Elfogultan működött, nem sajtómunkát végzett, hanem propagandát folytatott a közszolgálati televízió és rádió a választási kampányban - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője vasárnap este Budapesten, a szövetség választási eredményváró rendezvényén.
A volt miniszterelnök szavai szerint a közmédia elfogultsága nagyon súlyos baj, akadálya a demokráciának, "gátolja a választások tisztességes lebonyolítását". Hozzátette: szeretné, ha a jövőben nem ilyen közmédia lenne Magyarországon, ehhez persze választásokat kell nyerni, mert a Fidesztől nem várhatnak jobbat.
 Bajnai Gordon megjegyezte, "a magyar sajtó függetlennek megmaradt kicsi szeletét kizárták" a Fidesz rendezvényéről. Szavai szerint ez nem sok jót ígér arra az esetre, ha marad a jelenlegi kormány.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 20:09

Még mindig állnak a sorok

Egy fővárosi kerülteben például még jelenleg is áll az átjelentkezők sora, akik várják, hogy leadhassák a voksukat. A szavazásukat az nehezíti, hogy annak ellenére, hogy akár több mint háromezer átjelentkező van, csupán egyetlen szavazófülkét állítottak fel.
2010-ben éppen az átjelentkezés miatt három órát csúsztak az eredmények. Ezt azóta sem sikerült orvosolni.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 20:03

Hende Csaba nem titokzatoskodik

Hende Csaba adatokat közölt Facebook oldalán. A számlálóbizottságoknak ezt egyelőre nem szabad, Hende Csabának úgy látszik igen. Érdekes lenne tudni, honnan értesült az eredményekről...
"HORVÁTLÖVŐI előzetes eredmények (szavazatok száma):
Hende Csaba (Fidesz): 114
Nemény András (MSZP): 2
Balassa Péter (Jobbik): 7
Horváth Zoltán (LMP): 1"
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 19:59

Fél 9-ig húzódhat a szavazás

Fél 9-ig is elhúzódhat a szavazás a XIII. és a XIV. kerületben - közölte a Nemzeti Választási Iroda vasárnap este az MTI-vel. Sokan várnak voksolásra még a IX. kerületben is.
Amíg valamennyi szavazókör nem zár be, az NVI nem kezdheti meg a választás előzetes eredményéről szóló tájékoztató adatok közlését. A NVI valószínűleg a szavazókörök fél 9-re várt bezárásával egy időben tart sajtótájékoztatót a Nemzeti Választási Központban.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:56

Szavazás és aranyérmek

A Finnországban az Európa bajnokságon részt vevő birkózók is leadták a szavazatukat odakint - jelentette a Hiradó. Lőrincz Tamás 71, Bácsi Péter pedig 80 kg-os súlycsoportban aranyérmet szerzett.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 19:54

A Jobbik megkérdőjelezi a felmérést

A Jobbik megkérdőjelezi a Nézőpont Intézet exit pollját, arra hivatkozva, hogy az nem felel meg a kutatásformai követelményeinek. A Nézőpont Intézet vasárnapi felmérése szerint az országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a kormányváltó összefogásra 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője esti sajtótájékoztatóján erre reagálva arról beszélt, hogy a kutatóintézet jelentését nem szeretné elemezni, egyrészt azért, mert a Nézőpont adatai voltak azok, amelyek a legmeredekebben elrugaszkodtak a valóságtól, másrészt pedig tudomása szerint az exit poll azt jelenti, hogy a szavazófülkéből kijövő embereket kérdezik meg, míg a mostani felmérés telefonos adatfelvételen alapult. Kiemelte: a részeredményt és a tényleges eredményt kell majd kommentálni.
A jobbikos politikus kifogásolta azt is, hogy sorok alakultak ki az átjelentkezők miatt. Mint mondta, a Nemzeti Választási Iroda pontosan tisztában volt az átjelentkezők számával, mégsem tudtak felkészülni. Eltelt négy év, a kormány drasztikusan átalakította a választási rendszert, de több problémát nem sikerült megoldani, van még hová fejlődni - értékelte. Mirkóczki Ádám álláspontja szerint legitimáltak bizonyos választási csalásokat, mint például a buszoztatást, amire Gyöngyösön is volt példa. A Roma Sajtóközpontra hivatkozva azt mondta, hogy Gyöngyöspatán 300 tyúkot osztott szét a Fidesz a helyi cigányságnak. Ez a kormánypárt szégyene, szavazóik "szembeköpése" és a párt hatalom iránti éhségének példája - fűzte hozzá.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:52

Orbán Viktor ma is úton volt

Orbán Viktor egész nap ide-oda szaladgált, volt Kőbányán,Lőrincen és Csepelen is, a 151-es busszal is utazhatott volna, de ő inkább a kampánybuszt választotta, azt nem tudni, hogy valóban ő vezetett-e.
Fotó: facebook.com/orbanviktor
tegnap, 19:42

Kocsis Máté bizakodó

Az exit poll eredmények ismeretében "még bizakodóbbak vagyunk", de meg kell várni a végeredményt - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, az országgyűlési választás hivatalos befejezését követően, este hét óra után tartott sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP eredményváró központjában, a budapesti Bálnában.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 19:36

Így számolják a szavazatokat

A szavazatszámláló bizottság tagjai megkezdik a szavazatok számlálást a szavazóhelyiség bezárása után Budapest 1. számú választókerületében, a 11-es szavazókörben az Attila úton.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
tegnap, 19:35

Fura reakció a Fidesztől a bojkottra

Az eredményváró rendezvényről kitiltott és az azt bojkottáló sajtóorgánumok akkreditációs helyét értékesíti a Fidesz.
A Fidesz várja az új sajtóakkreditációkat a megüresedett helyekre a párt Eredményvárójára – közölte a Fidesz Sajtóiroda pár perccel ezelőtt.
Mint arról beszámoltunk, a Fidesz visszavonta a 444.hu, a Magyar Narancs, valamint a Hír24 regisztrációját. Szolidaritásból e szerkesztőségekkel, a hvg.hu (az index.hu-val, az origo.hu-val és a Népszabadsággal közösen) nem tudósít e helyszínekről.
A kitiltottak és a bojkottálók helyét értékesíti jelenleg a Fidesz.
Forrás: hvg.hu
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:32

Gyurcsány Ferenc megindokolta a média kizárását

A DK elnök Facebook oldalán indokolta meg, hogy miért zárták ki a sajtót a rendezvényükről.
Mértékadó sajtóorgánumok, köztük az Index.hu, a HVG.hu, az Origo.hu is bojkottálja a Fidesz és a Demokratikus Koalíció választás éjszakai programjait. Írták, hogy azért teszik, mert a Fidesz nem engedte be a 444.hu-t (és a Cinket), a Magyar Narancsot és a Hír24.hu-t, mi meg a köztévét és a HírTv-t.
A bojkott fontos figyelmeztetés, ezért érdemes végiggondolni saját álláspontunkat.
Leírom, hogy miért nem engedjük be hónapok óta a fenti két sajtót rendezvényeinkre, sajtótájékoztatóinkra, miért nem nyilatkozunk nekik. Legegyszerűbben azt mondhatom, hogy azért, mert e két televíziót nem tartjuk sajtónak. Annak hívják magukat, látszólag azok is, hiszen vannak kameráik, újságíróik, szerkesztőik, műsoraik, de szerintünk mégsem azok.
Ha nem túl távoli a hasonlat, akkor azzal kezdem, hogy a polgárjogban bevett alapelv szerint az egyes szerződéseket nem megnevezésük, hanem tartalmuk szerint kell minősíteni. Én ezzel egyetértek. Ugyanezt gondolom a sajtóról is. Attól, hogy valami sajtónak hívja magát, még nem biztos, hogy az.

Szerintem a sajtó a tények tekintetében igazat mond, megfogalmazott véleményében viszont valóban teljes szabadságot élvez. Ha jó a memóriám, a régi Magyar Hírlap szlogenje volt, hogy „A hír szent, a vélemény szabad.” Talán régimódi vagyok, de én ezzel értek egyet.
A köztelevíziót és a HírTV-t nem tartom sajtónak. Szerintem mindketten egy párt, a Fidesz bunkósbotjai. Hazudnak, ferdítenek, egyetlen párt érdekei szerint csűrik-csavarják a valóságot. Összekeverik a hírt a véleménnyel, hazugságot tényként adnak el.
Természetesen semmi baj nincs azzal, ha valaki üt-vág bennünket. Szerintem a Cinknek nem vagyunk a lieblingjei. Az index.hu sem repes tőlünk, hogy másik példát mondjak. Soha nem utasítottam vissza interjút, ha ezek a sajtóorgánumok erre kértek. Nem a kritikával van a baj. Ugyan, dehogy. A nyilvánvaló hírhamisítással, a hazugságok rengetegével, a pártszolgálattal. Azzal viszont van. Nem kicsit, nagyon.
Hónapok óta nem engedjük be a fent említett két sajtót rendezvényeinkre, mert nem tartjuk azokat a demokratikus nyilvánosság részének. Ezt eddig a most bojkottálók tudomásul vették. Most, hogy a Fidesz kizárja a demokratikus nyilvánosság részét képező sajtó egy részét saját rendezvényéről, most bojkottálnak bennünket. Gondolom azért, mert nem akarják egyoldalúan a Fideszt bojkottálni, nehogy kettős mércével vádolhassák őket. Most látszólag középen állnak. Szerintem nem. Nagyon nem. Mert így teremtenek egyenlőségjelet például a Magyar Narancs és a köztévé között, ezzel meg szerintem relativizálják a sajtótisztesség elemi követelményeit. Azt hiszem, hogy használni akarnak, de szerintem nincs így. Ez árt a sajtótisztességnek, a sajtószabadságnak. Szerintem nem akarnak persze ártani, de szándékuktól függetlenül mégis ezt teszik.
A látszat szerint Magyarországon demokrácia van. Hiszen van Parlament és vannak választások is. Szerintünk mégsem az. A látszat szerint nyugati ország vagyunk. Szerintem meg kelet felé indultunk, és Orbán keleti szeleket várva egyre messzebbre visz bennünket a Nyugattól. Orbán a látszatra hivatkozik. Én a tényekre. Akkor is, amikor a köztelevíziót és a HírTv-t nem tartom nyugati értelemben sajtónak, ezért nem állok szóba velük. A most bojkottálók a látszatot vagy a valóságot védik? Jó lenne tudni.
Szerintem ezért is vagyunk itt, mert keveredik a valóság a hazugsággal. Tartok tőle, hogy ebben az esetben is. Éveken keresztül azt hallottuk, hogy az demokratikus ellenzék egyik fő hibája, hogy nem beszél egyenesen. Én egyenesen próbálok beszélni. És elvi kérdésekben nem akarok kompromisszumokat kötni. Mert túl sok a hazugság. Mert Obersovszky nem egyenlő Uj Péterrel.
Persze lehet, hogy nincs igazam. A bojkott erős figyelmeztetés, hogy átgondoljuk eddigi álláspontunkat. Meg fogjuk tenni. 

Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:31

Fáradtak a bizottságok tagjai

Este hét előtt nem sokkal szavaztam, a választási bizottság tagjai, illetve az ellenőrök elég fáradtak voltak már, remek szóviccekkel szórakoztatták egymást és még szavazni akarókat. Nem csoda, reggel fél öt óta a helyszínen vannak, és hosszú éjszaka sem lehet valami kecsegtető.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 19:24

Hivatalosan is lezárták a szavazást

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3176 településén kialakított 10 386 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
    A nap folyamán több szavazókörben hosszú sorok álltak, mindenekelőtt az átjelentkezők nagy száma miatt.
    Amíg valamennyi szavazókör be nem zár, addig nem indulhat el az előzetes eredmény közlése a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán sem.
A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.
Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.
A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy - az eset körülményeit is figyelembe véve - az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)
Először a mozgóurnát bontják fel, megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyéni, pártlistás és nemzetiségi szavazólapokat.
A bizottság jelöltenként és listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre jelöltenként/listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.
A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.
Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, kiesett jelölt neve mellett szerepel a szavazat, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.
A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely haladéktalanul rögzíti azokat az informatikai rendszerben.
A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.
Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat - az urnával együtt - haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.
Lesz azonban 106 szavazókör, ahol nem bontják fel vasárnap este az urnákat: ezek "megvárják" a külképviseleteken, illetve a más magyarországi településeken leadott (átjelentkezők által leadott) szavazatokat. Az "utazó" voksokat a választás utáni szombaton keverik bele ennek a 106 szavazókörnek az urnáiba.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság a jegyzőkönyvek alapján összesíti a szavazatokat, és állapítja meg a választás eredményét.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta 
tegnap, 19:17

A Nézőpont Intézet friss felmérése

A Nézőpont Intézet exit poll felmérése szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a "kormányváltó összefogásra" 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.
NA vasárnap készített felmérés szerint más párt nem kerülhet be a parlamentbe. A felmérést - amelyről a Nézőpont Intézet tájékoztatta az MTI-t - vasárnap 1200 ember telefonos megkérdezésével készítette a közvélemény-kutató.
Forrás: MTI
Bejegyezete: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:09

Este 8-ra mindent lezárnak

Legkésőbb este 8 órára valamennyi szavazókörben befejeződhet a szavazás - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap.
Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatva elmondta: este 7 órakor - ahol még sorban állás lesz - a sor végére beáll egy szavazatszámláló bizottsági tag, valamint egy közterület-felügyelő. Akik a sorban állnak, még szavazhatnak, de a 7 óra után érkezők már nem voksolhatnak.
Mint mondta, a XI. kerületben például 30 szavazatszámláló bizottsági tag hat asztalnál fogadja a szavazni szándékozókat, akik 15-20 perces várakozás után voksolhatnak.
Az NVI elnöke elmondta: a IX. kerületből "hallotta a legrosszabbat", ott egy szűk folyosón csak egy sorban fogadhatják a választókat, nem tudják többfelé osztani a névjegyzéket. Ez a helyi választási irodák "szervezési hozzá nem értését jelenti", számítaniuk kellett volna arra, hogy a sok átjelentkezőnél nagyobb helyiségbe helyezzék el a bizottságot - mondta.
Hozzátette: legkésőbb háromnegyed 8, 8 órára mindenütt be tudják fejezni a szavazást. Jelezte: csak a fővárosból kaptak hosszú sorban állásokról hírt.
Mint mondta, az NVI-nél az MSZP 190 panaszt jelzett, megítélése szerint ez nem túl nagy szám. Elmondta azt is, hogy több helyen probléma volt a papírból készült urnával, beszakadt a tetejük, ezért kezdeményezni fogják, hogy kicseréljék az urnákat a levélszavazatok leadására már bevezetett műanyag, átlátszó urnákra.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 19:07

Alacsonyabb a részvételi arány

A 2014-es országgyűlési választáson 17:30-kor 56.77 százalék részvételi arányt mértek. Ez alapján kevesebben mentek el szavazni, mint 2010-ben.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 18:58

Gyülekeznek a Bálnánál

Gyülekeznek a Fidesz-KDNP szimpatizánsai vasárnap kora este a budapesti Bálna déli teraszán, a kormánypártok országgyűlési választási eredményvárójánál.
A IX. kerületi téren felállítottak egy színpadot - háttérben a Gellért-heggyel - a Fidesz-nagygyűlésekről már ismert "Csak a Fidesz" feliratú pulpitussal.A jelenlévők kivetítőn is követhetik a választás eseményeit, majd este az eredményeket. A kivetítőn kora este még a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat adták. A helyszínen lacikonyha üzemel, sörös padokat is felállítottak.
Bent az épületben, a Bálna kereskedelmi, kulturális és szórakoztató központban működik a Fidesz-KDNP eredményváró sajtóközpontja, ahol hat óra után már számos tévéstáb és rádió összeállította bejelentkező állását, továbbá az írott sajtó több tucatnyi képviselője és a fotósok is megkezdték munkájukat.
A sajtóközpontban kör alakú, narancssárga alapon olvasató fehér Fidesz-feliratokat helyeztek ki. A politikusokat és más vendégeket a sajtónak fenntartott rész fölötti emeletekre várják.
A Fidesz-KDNP első vasárnap esti sajtótájékoztatóját negyed nyolcra hirdette meg Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Nyitrai Zsolt, a nagyobbik kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója korábban azt mondta, az esti eredményvárón jelen lesz Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, a nagyobbik kormánypárt országos elnöksége, kormánytagok és Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők is. Orbán Viktor Facebook-oldalán fél hét előtt néhány perccel az jelent meg, hogy a pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP budapesti belvárosi kampányközpontjába látogatott Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, V. kerületi polgármester társaságában.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 18:43

Itt várakoznak majd a pártok az eredményre

Összefoglaló cikkünkből megtudhatod, melyik párt hol rendezte be a hadiszállását.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 18:40

Részegen ment szavazni, rendőrök vitték el

Egy ittas embert vittek ki rendőrök az egyik füzesabonyi szavazókörből vasárnap délután - tájékoztatta az egri jegyző az MTI-t.
Kovács Luca elmondta: az egri választókerülethez tartozó Füzesabony egyik szavazókörében megjelent ittas ember személyi okmányok nélkül akart szavazni. Mikor a szavazatszámláló bizottság ezt megtagadta, verni kezdte az asztalt.
A bizottság elnöke értesítette a rendőröket, akik elvitték a részeget. Ellene szabálysértési eljárás indult - közölte a jegyző.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 18:20

A sajtó is bojkottál

Miután a Demokratikus Koalíció és a Fidesz is kizárt több lapot a választási rendezvényükről, mint például a Magyar Nemzetet és a Hír Tv munkatársait az előbbi, a Fidesz pedig a 444, Magyar Narancs, Cink és Hír 24 regisztrációját vonta vissza, az index.hu, az origo.hu és a hvg.hu is bojkottálják ezen eseményekről való tudósítást.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 18:11

A szavazatszámláló nem csak számlál

A szavazatszámláló bizottságnak (szszb) a voksok összeszámlálása előtt még több adminisztratív feladata van a szavazókör bezárása után.
A szavazóhelyiség bezárása után a szavazatszámláló bizottság (tekintettel arra, hogy az urnák felbontásáig még hosszú idő telik el) leragaszthatja az urnák nyílását urnazáró címkével. Először megszámlálják és kötegekbe foglalják a fel nem használt szavazólapokat (külön az egyéni szavazólapokat, külön a pártlistás és külön valamennyi nemzetiségi szavazólapot). A kötegekre ráírják, hány és milyen típusú (egyéni, pártlistás, nemzetiségi) szavazólap van a kötegben. A kötegeket úgy kell lezárni, hogy azokból ne lehessen szavazólapot kivenni vagy abba beletenni.
Szintén megszámlálják az elrontott szavazólapokat (szintén választási fajtánként), majd visszahelyezik a borítékba, amelyben gyűjtötték, és azt lezárják. A választás szavazóköri eredményéről készített jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az elrontott szavazólapok számát.
Megszámlálják azt is, hányan szerepelnek a visszautasítottak jegyzékén, ezt szintén rögzítik a jegyzőkönyvben (azok a választók nem szavazhatnak, akiknek nincs érvényes személyazonosító okmányuk, vagy nem írják alá a névjegyzéket).
Ezután elcsomagolnak mindent a névjegyzék, a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke és a szavazóköri jegyzőkönyvek kivételével.
Összeszámlálják, hányan írták alá a névjegyzéket (azaz vették át a szavazólapjukat), hányan szerepelnek a mozgóurnát igénylők jegyzékén, és hány nemzetiségi választó jelent meg, majd ezt is felvezetik a jegyzőkönyvre.
Az urnákat csak ezek után bonthatják fel.
Forrás:MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 18:00

Haláleset történt Szentendrén

Meghalt egy idős férfi az egyik szentendrei óvodában kialakított szavazókörben vasárnap délután, a haláleset miatt másfél óráig nem lehetett voksolni - közölte a Szentendre központú választókerület választási irodájának vezetője az MTI-vel.
Molnár Ildikó tájékoztatása szerint a 80 év körüli férfi családtagjaival - feleségével és fiával - érkezett a szavazókörbe. Miután kitöltötte a szavazólapot, a fülkében rosszul lett, elájult. A perceken belül kiérkező mentősök körülbelül fél órán át küzdöttek az életéért, sikertelenül - mondta az irodavezető. Az ilyenkor kötelező adminisztráció elvégzéséig, illetve a holttest elszállításáig - mintegy másfél órán át - nem lehetett szavazni - tette hozzá Molnár Ildikó. 
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 17:37

A fegyházakban is rendben zajlott a szavazás

Rendben lezajlott a szavazás a büntetés-végrehajtási intézetekben - mondta el az MTI érdeklődésére Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda-vezetője.
A jogszabályok értelmében az előzetesen letartóztatottak, valamint azok az elítéltek, akiket a bíróság a közügyektől nem tiltott el, illetve a közérdekű munka vagy pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést töltő elítéltek, továbbá a büntetőjogi elzárást vagy szabálysértési elzárást töltő fogvatartottak szavazhattak.
A közel 18 300 fogvatartottból mintegy 6 ezren voltak jogosultak választani, közülük közel 1800 fogvatartott nyilatkozott arról, hogy élni kíván szavazati jogával. Mintegy 1180 fő kapta meg a helyi választási szervek visszaigazolását és voksolt a börtönökben.
Az érintett fogvatartottak a fogva tartás helyén, a helyi választási irodával egyeztetett időpontban, a választási eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint, mozgóurnával szavaztak. A büntetés-végrehajtási szervek vezetői úgy szervezték meg a szolgálatot, hogy a beosztott személyi állomány is gyakorolhassa a választójogát - tette hozzá Szalai Tímea.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 17:11

Képes összeállításban a szavazók

Nézd meg képes összeállításunkat, amelyben felvillantjuk, egyebek közt mely helyszíneken és hogyan szavaztak eddig a magyarok.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 17:07

Fidesz üzenget

Ma már a második szöveges üzenetet küldi a Fidesz az embereknek.
Már csak néhány óra! Rajtunk múlik a választás sikere! Menjen el szavazni, s húzza mindkét X-et a Fideszre! Hajrá Magyarország!
Meg kell hagyni, a pártok és a politikusok rendkívül élvezik a kampánycsend eltörlését.
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 17:02

Mesterházy így buzdít a szavazásra

"Rohan az idő, de még nem késő, hogy elindulj szavazni!" - fogalmazott az MSZP elnöke nem sokkal fél öt előtt küldött közleményében, adta hírül az MTI.
"Minden szavazat számít, gyerünk, húzzunk bele!" - írta a kormányfőjelölt.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a választásra jogosultak 45,02 százaléka, 3.610.437 ember járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 16:51

Egyre többen nem tudósíthatnak

Már a Hír24 sem tudósíthat a Fidesz eredményváró rendezvényéről a Bálnában. Először a 444-nek, a Cinknek és a Magyar Narancsnak vonták vissza az akrreditációját.
Forrás: Facebook
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 16:47

Török Gábor este 7-től az Inforádóban

Török Gábor politikai elemző Facebook-oldalán találtunk a hírre:
"Szóval mi itt leszünk 19 órától Kornéliával. A rádió két nagy előnnyel bír a korábbi tévés szereplésekhez képest: (1) nem leszünk láthatók, csak hallhatók, azaz végre a választás estéjét nyakkendő nélkül tölthetem, (2) nyugodtan lehet közben számítógépen követni az eseményeket, sőt, a műsor közben ide is írhatok majd, ha valamit fontosnak gondolok. Aki pedig hallgatni is szeretne minket, az ugorjon el a http://inforadio.hu oldalra, és klikkeljen rá az "élő adás" melletti jelre. Mindenkinek jó szórakozást ma estére!"
Török Gábor fotó - hogy biztosan megtaláljuk a gombot!
Este 7-től az Inforádión hallgathatjátok, vagy ide kattintva, az Inforádió honlapján.
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 16:40

Fodor Gábor Gyöngyösön szavazott a Mosolyfal előtt

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke Gyöngyösön, a Jeruzsálem utcai bölcsődében kialakított választókörben adta le szavazatát, közölte az MTI. MTI Fotó: Komka Péter
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 16:38

Schiffer egyedül ment szavazni

"Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza!" - ezt a mondatot posztolta Schiffer András (LMP) a szavazását megörökítő képhez.
Schiffer András a szavazóhelységben
Schiffer András a szavazóhelységben
Schiffer András a szavazóhelységben
Schiffer kijön a fülkéből
Schiffer kijön a fülkéből
Schiffer kijön a fülkéből
Már majdnem az urnában van a boríték
Már majdnem az urnában van a boríték
Már majdnem az urnában van a boríték
Schiffer leadja voksát
Schiffer leadja voksát
Schiffer leadja voksát
tegnap, 16:12

50% Budapesten a részvételi arány 15:00-ig

A mai országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 50,22 %-a adta le szavazatát a fővárosban - adta hírül 15:42-kor az MTI.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 366 ezer választópolgárból 1,43 %, 19.565 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 8,37 %-a - 114.435 választó -, délelőtt 11 órára a jogosultak 23,61 %-a  - 322 712 választó -, 13 órára a jogosultak 39,01 százaléka - 533 163 választó -, 15 órára a jogosultak 50,22 %-a - 686 325 választó - járult az urnákhoz.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17.30 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 16:01

Így néz ki egy Braille-írással ellátott szavazósablon

A látássérült választópolgárok Braille-írással ellátott szavazósablont vehetnek igénybe a voksoláson, ami így néz ki. MTI fotó: Rosta Tibor
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 15:46

Hazavitte a szavazólapokat

Hazavitte a szavazólapokat, majd otthon választott a jelöltek és pártlisták közül egy választópolgár Komlón vasárnap - tájékoztatta a baranyai területi választási iroda vezetője az MTI-t.
Göndöc András elmondta: amikor a szavazó visszatért a lapokkal, arra hivatkozott, hogy nem volt toll a szavazófülkében, a szavazatszámláló bizottság azonban nem engedte leadni a szavazatát.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
 
tegnap, 15:45

Kevesebben voksoltak 15:00 óráig, mint 2010-ben

15:00-ig az összes szavazó 45 %-a ment el voksolni, majdnem 2 %-kal kevesebben, mint 2010-ben. Ez mit jelent? Nézd meg táblázatunkban, hogyan alakult a részvételi arány idén és az elmúlt választásokon!
Az órák mellett a táblázatban azt látod, hogy az adott időig a szavazók közül összesen mennyien mentek el szavazni. Az összesítés pedig azt mutatja, hogy pontosan mekkora volt százalékosan a részvételi arány az egyes választásokkor.
  2014       2010 első 2006 első 2002 első 1998 első
7:00-ig 1.64% 1.61% 1.66% 1.41% 1.87%
9:00-ig 9.5% 10.23% 11.39% 8.81% 9.80%
11:00-ig 23.23% 24.78% 27.23% 26.37% 23.66%
13:00-ig 34.33% 35.88% 38.22% 40.19% 32.58%
15:00-ig 45.02% 46.78% 48.89% 51.78% 39.28%
17:30-ig   59.28% 61.72% 65.56% 49.52%
Összesen   64.20% 67.83% 70.53% 56.26%
tegnap, 15:32

Valaki klónozta Orbán Viktort?

Hihetetlen, hogy pörög a miniszterelnökünk, kampányközpontról kampányközpontra jár, elképesztő a tempó a képek és időpontok alapján, amit a Facebookon követőivel megoszt.
Gyors látogatás a XII. kerületi Fidesz-irodában, 12:30-kor
Gyors látogatás a XII. kerületi Fidesz-irodában, 12:30-kor
Gyors látogatás a XII. kerületi Fidesz-irodában, 12:30-kor
Orbán Viktor Budapestről a bicskei kampányközpontba látogat
Orbán Viktor Budapestről a bicskei kampányközpontba látogat
Orbán Viktor Budapestről a bicskei kampányközpontba látogat
Ez a kép pedig a józsefvárosi kampányközpontban készült, 20 perce posztolták
Ez a kép pedig a józsefvárosi kampányközpontban készült, 20 perce posztolták
Ez a kép pedig a józsefvárosi kampányközpontban készült, 20 perce posztolták
Friss! 15:50-kor már élőben ad interjút Orbán Viktor Csepelről, a Hír TV nézőinek. Innen pedig még 4-5 kerületbe ellátogat.
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 15:16

Jobbik: romákat szállítanak szavazni

A Jobbik szerint tömegesen szállítanak szavazni romákat Gyöngyösön és Szolnokon - adta hírül az MTI 15:06-kor.
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: csak Gyöngyösön - amely Vona Gábor pártelnök egyéni választókörzete - mintegy ötszáz "szegény sorban élő cigányt" vittek szavazni, de hasonló információkat kaptak aktivistáiktól Szolnokról is.
Hozzátette, ezt Vona Gábor elleni akciónak tekinti a Jobbik, és arra kértek mindenkit, hogy menjen el szavazni, nehogy a "megvásárolt szavazatok döntsenek".
Dúró Dóra felszólított minden pártot, hogy ne vegyék el a gyöngyösiek becsületét, és "ne az emberek megtévesztése legyen az, ami eldönti a választásokat".
Forrás: MTI
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 15:14

A levélcsomagok 70 százaléka visszaérkezett

Vasárnap reggelig összesen 146 ezer levélszavazatot adtak le az arra jogosultak - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a Nemzeti Választási Bizottság vasárnap délutáni ülésén.
A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az országos listára az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán, ha felvetették magukat a névjegyzékbe. Összesen 195 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe az NVI.
Az NVI-hez vasárnap reggelig csaknem 44 ezer levélszavazat érkezett vissza postán, az NVI csak azokat a postán küldött levélszavazatokat veheti figyelembe az eredmény megállapításakor, amelyek szombat éjfélig megérkeztek. A külképviseleteken 102 ezer levélszavazatot adtak már le, azaz összesen 146 ezer levélszavazatot - az összes levélszavazat több mint 70 százalékát - már leadták a választók.
Az NVI vasárnapig 109 805 levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel, ebből 87 972 volt érvényes. Azokat a szavazólapokat rejtő borítékokat, amelyek mellett érvényes azonosító nyilatkozat volt, vasárnap bontják fel, este 7 óra után.
Az NVI 80 munkatársa bontja majd fel ezeket az egyelőre lezárt borítékokat, csoportosítják a szavazólapokat, majd szkennelik, hogy a választás előzetes eredményét közölni tudja az NVI.
Forrás: MTI
tegnap, 15:01

Politikusaink így szavaztak

A legtöbb politikusunk már elment szavazni. Összeállításunkban megnézheted, hogy ki ment a feleségével, ki egyedül, ki pedig az egész családjával.
Bejegyezte: Pákozdi Gabriella
tegnap, 14:56

NVI: Nem volt jogsértés Londonban és Brüsszelben

Nem a külképviseleti névjegyzékbe jelentkeztek azok a szavazók, akik nem adhatták le voksukat - adta hírül 14:40-kor az MTI.
Azért nem szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben Londonban és Brüsszelben azok a szavazók, akik nem adhatták le voksukat, mert nem a külképviseleti névjegyzékbe kérték felvételüket, hanem más jellegű kérelmet terjesztettek elő - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda - NVI - vezetője a Nemzeti Választási Bizottság vasárnapi ülésén.
Az NVI elnöke beszámolt arról: Londonból hárman jelezték, hogy nem tudtak szavazni, pedig felvették őket a külképviseleti névjegyzékbe. Az NVI megvizsgálta ezeket a panaszokat, és kiderült, hogy az egyik választó az adatainak a kiadását tiltotta meg, és ezt tévesztette össze a külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelemmel, a másik pedig akadálymentes szavazókört kért, ugyancsak a külképviseleti szavazás helyett.
Ezek a választók tehát nem is szerepelhettek a névjegyzékben. A harmadik választópolgár szerepelt a névjegyzékben, meg is találták a jegyzékben, és mivel korábban elkérték tőle a telefonszámát, vissza tudták hívni, hogy szavazhasson - mondta az NVI elnöke.
Hozzátette: Brüsszelből hat kifogás érkezett, hogy a választók nem szerepelnek a külképviseleti névjegyzékben, az NVI ezeket is kivizsgálta, és megállapította, a választók nem azt kérték, hogy a külképviseleti névjegyzékbe vegyék fel őket, hanem adatletiltással éltek.
Feltehetően a programban tévesztették össze a külképviseleti névjegyzékbe vétel és az adatletiltás lehetőségét, bár ezek nem is egy helyen szerepeltek - mondta az elnök.
Megjegyezte: Tel-Avivból is három jelzés érkezett, ezeket most vizsgálják.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 14:48

Szabálysértő kampányolás Pomázon

A három szavazókörnek is helyet adó egyik pomázi iskolától kevesebb mint 150 méterre folytatott kampány miatt marasztalta el az ötpárti ellenzéki összefogást a 3-as számú, szentendrei központú választókerület országos egyéni választási bizottsága - tájékoztatta a választási iroda vezetője vasárnap délután az MTI-t.
    Molnár Ildikó elmondta, hogy egy pomázi választópolgár jelzése szerint a 12-es, 13-as és 14-es szavazókörnek helyet adó pomázi Mátyás király általános iskola közvetlen szomszédságában (a 150 méteres "tiltott zónán" belül) a "kormányváltók" standot állítottak fel, s ott kampánytevékenységet folytattak.
    A választási bizottság helyt adott a kifogásnak, miután megállapította a szabálysértés tényét, egyúttal eltiltotta az érintetteket a további szabálysértéstől - tette hozzá a szentendrei választási iroda vezetője.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 14:42

Hódmezővásárhely: egy bizottsági tag rosszul lett

Rosszul lett a hódmezővásárhelyi Nyár utcai iskolában kialakított 32-es számú szavazókör szavazatszámláló bizottságának egyik tagja - tájékoztatta Korsós Ágnes főjegyző vasárnap az MTI-t
    A testület elnökhelyettesét a mentők kórházba vitték. A szavazókörben 10-15 percre szünetelt a szavazás. A bizottság hét taggal folytatja munkáját, a szavazás rendben folyik tovább.
Forrás: MTI
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 14:41

Buzdít Bajnai - friss posztja a FB-on

Bajnai Gordon ebben a pillanatban posztolta a Facebookon buzdító beszédét, melyet változtatás nélkül közlünk:
"Nagyjából 5 óra van még az urnák zárásáig: mindenki fogjon meg egy rokont, egy barátot és egy szomszédot és vigye el szavazni, mert akkor nemcsak a kétharmadot bonthatjuk le, hanem kormányt is válthatunk, sőt – afféle bónuszként – visszaszoríthatjuk a szélsőjobboldal előretörését is.
Az új, egyfordulós rendszer részvételi adatait nehéz összehasonlítani a korábbi évek kétfordulós adatsoraival, de az tény, hogy ma délig arányaiban kevesebben mentek el voksolni, mint négy éve. Ez kedvezhet a Jobbiknak és – a békemenetes fanatikusok révén – kedvezhet a Fidesznek is, de nem feltétlenül kedvez a kormányváltásnak. Pedig a választók többsége elégedetlen a kormány teljesítményével és ki van akadva az Orbán-rezsim viselt dolgain: ne hagyjuk hát, hogy a közhangulatot legyőzze az ellenfél szervezettsége, vagy – ami még rosszabb –a saját lustaságunk!
Kormányváltók, szavazzatok!
Egyetlen kormányváltó se maradjon otthon, mert akkor újabb négy évig senki másnak nem tehet majd szemrehányást, csak saját magának. Minél magasabb a részvételi arány, annál nagyobb az esély a kormányváltásra, növelje hát mindenki az esélyt azzal, hogy meggyőz másokat is: menjen el és szavazzon a 17-es listára!
Nincs még késő, meg lehet csinálni: egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!"
Bajnai Gordon
Bajnai Gordon
Bajnai Gordon
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 14:23

Népviseletbe öltözve szavaznak

Az mno.hu percről percre tudósít az eseményekről. A 13:46 perces bejegyzésükben a népviseletbe öltözött szavazókból láthattok egy csokorral, a fotók Hollókőn és Nagytarcsán készültek. A lenti kép a képgalériából ad ízelítőt.
Fotó: Végh László, Forrás: Magyar Nemzet Online
Fotó: Végh László, Forrás: Magyar Nemzet Online
Fotó: Végh László, Forrás: Magyar Nemzet Online
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 14:22

Szegedi várakozók

Szegeden egy órát kell várakozni az átjelentkezőknek a szavazásra.
Kép forrása: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Bejegyezte: Sereg Nikoletta
tegnap, 14:01

Mesterházyt a gyerekek is elkísérték szavazni

Mesterházy Attila felesége és két gyermeke kíséretében Veszprémben adta le a voksát. A lenti képeket posztolta pár perce, és ezt írta Facebook-oldalára:
"Veszprémben én is leadtam a szavazatomat. Ha még nem voltatok, menjetek el mindenképpen, csak Veletek együtt sikerülhet!"
Riporterek hada a háttérben, a család pedig átkel a zebrán
Riporterek hada a háttérben, a család pedig átkel a zebrán
Riporterek hada a háttérben, a család pedig átkel a zebrán
Sietve a szavazóhelység felé
Sietve a szavazóhelység felé
Sietve a szavazóhelység felé
Mesterházyék megérkeznek a szavazásra
Mesterházyék megérkeznek a szavazásra
Mesterházyék megérkeznek a szavazásra
A gyerekek besegítenek
A gyerekek besegítenek
A gyerekek besegítenek
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 13:43

Kevesebben voksoltak 13:00 óráig, mint 2010-ben

13:00-ig az összes szavazó 34.33 %-a ment el voksolni. Ez mit jelent? Nézd meg táblázatunkban, hogyan alakult a részvételi arány idén és az elmúlt választásokon!
Az órák mellett a táblázatban azt látod, hogy az adott időig a szavazók közül összesen mennyien mentek el szavazni. Az összesítés pedig azt mutatja, hogy pontosan mekkora volt százalékosan a részvételi arány az egyes választásokkor.
  2014       2010 első 2006 első 2002 első 1998 első
7:00-ig 1.64% 1.61% 1.66% 1.41% 1.87%
9:00-ig 9.5% 10.23% 11.39% 8.81% 9.80%
11:00-ig 23.23% 24.78% 27.23% 26.37% 23.66%
13:00-ig 34.33% 35.88% 38.22% 40.19% 32.58%
15:00-ig   46.78% 48.89% 51.78% 39.28%
17:30-ig   59.28% 61.72% 65.56% 49.52%
Összesen:   64.20% 67.83% 70.53% 56.26%

A Valasztas.hu oldalon is követheted az aktuális eredményeket »
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 13:39

Mozgóurnás szavazás

T. Kovács János leadja szavazatát egy mozgóurnába a gádorosi idősek otthonában az országgyűlési képviselő-választáson 2014. április 6-án.
tegnap, 13:30

Exit-pool a 444.hu olvasói szerint

Ha a 444.hu olvasói szavaznának csak, akkor a Kormányváltók-LMP koalíció magasan nyerne. A jelenlegi mintanagyság: 4 858 fő. A szavazáson cookie van, vagyis csak egyszer lehet szavazni.
MSZP-Együtt-DK-PM-MLP: 44,25%
LMP: 31,92%
Jobbik: 9,6%
Fidesz-KDNP: 8,28
Kíváncsi vagy a jelenlegi állásra? Kattints ide, szavazz és nézd meg az eredményt! »
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 13:26

Tömött sorok

Főleg az átjelentkezések miatt, de van, ahol az utcán állnak tömött sorokban az emberek, akár 50 perc várakozással. Szinte minden körzetben ezt tapasztalni. 
tegnap, 13:15

Visszahívtak egy szavazót

Sikerült elérni azt a választópolgárt, aki szerepelt ugyan a választásra jogosultak londoni külképviseleti névjegyzékében, ám először nem találták a listán, és ezért nem szavazhatott - közölte a londoni külképviseleti választási iroda az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az illető vissza is tért, és leadta szavazatát.
tegnap, 12:39

Friss fotók Orbán Viktorék szavazásáról

20 perce osztotta meg Orbán Viktor oldalán a voksolásáról készített képeket.
Az Orbán házaspár szavazni indul
Az Orbán házaspár szavazni indul
Az Orbán házaspár szavazni indul
Orbán Viktor leadja voksát, a háttérben derűsen figyelik
Orbán Viktor leadja voksát, a háttérben derűsen figyelik
Orbán Viktor leadja voksát, a háttérben derűsen figyelik
A leadás pillanata
A leadás pillanata
A leadás pillanata
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 12:36

Áder János is szavazott

Áder János köztársasági elnök és felesége Hercegh Anita is leadta szavazatát.
Fotó: Beliczay László/MTI
tegnap, 12:26

Többen is rosszul lettek

A szavazás során többen is rosszul lettek, a a Vas megyei Kemenesmagasiban egy  év körüli férfi lett rosszul, őt kórházba kellett vinni, Rácalmáson egy szavazó epilepsziás rohamot kapott itt negyed órára félbe kellett szakítani a szavazást. Tótújfalun egy számlálóbiztos lett rosszul, őt is kórházba kellett szállítani,  helyét átvette egy póttag. Mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánunk!
tegnap, 12:25

Ebben a pillanatban szavazott Gyurcsány is

Most osztotta meg követőivel a hírt Gyurcsány Ferenc:
"Szavaztam
Hatalmas tömeg a szavazókörben. Negyed órát várakozunk. Idős ember mondja: mintha 1951-ben lennénk. Sokan gratulálnak, sikert kívánnak. Rengeteg kamera. Valaki bekiabál: hajrá DK!"
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 12:16

Hiába szavazott Rogán, nem erről kérdezik a FB-on

Rogán Antal már 6 óra 10 perckor leadta voksát, amit azonnal meg is osztott Facebook oldalán. A több mint 20 000 követőt megmozgató politikus azonban a legtöbb hozzászólást nem a szavazással, hanem a hirtelen előkerülő, és napról-napra növekvő vagyonával kapcsolatban kapta.
Én már szavaztam. Szavazzon Ön is! Csak a Fidesz! - Rogán Antal
Én már szavaztam. Szavazzon Ön is! Csak a Fidesz! - Rogán Antal
Én már szavaztam. Szavazzon Ön is! Csak a Fidesz! - Rogán Antal
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 12:15

Szél Bernadett vidáman ment szavazni

Az LMP társelnöke a facebookon osztotta meg ezt a képet, ahogy családjával reggel szavazni indultak.
Fotó: facebook.com/szelbernadet
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 12:10

Egy apáca is szavazott

A Nyolc Boldogság Közösség nővére leadja szavazatát az országgyűlési képviselő-választáson a Ferencvárosi Tanoda épületében kialakított 18-as szavazókörzetben.
Fotó: Kallos Bea/MTI
tegnap, 12:09

Mesterházy is szavazott

Leadta szavazatát Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskolában voksolt.
Mesterházy Attila fél tizenkettő előtt érkezett az általános iskolához feleségével és két gyermekével. Az MSZP elnöke voksolás után gyermekeinek megmutatta az iskolát, ahol diákéveit töltötte, majd távozott. Újságíróknak nem nyilatkozott.
Sajnos róla képet nem közölt az MTI, úgy látszik, nemm volt érdemes arra, hogy megmutassa a Távirati Iroda.
Bejegyezte: Fegér Ági
tegnap, 12:02

Orbán Viktor szavazásáról posztolt FB-oldalán

Bár az MTI nem fotózhatta Orbán Viktort és feleségét, Lévai Anikót voksuk leadásakor, azonban a miniszterelnök néhány fotósa és kamerása jelen lehetett a voksoláskor. Úgy tűnik, a jelen lévő szavazókat megkérték, álljanak ki a képből, ugyanis rajtuk kívül egyetlen lélek sem látszik a szavazókörben. A miniszterelnök 9 óra környékén, Facebook-oldalán osztotta meg követőivel a szavazás pillanatát megörökítő videót »
Rajongói eddig 4223 like-kal jutalmazták a személyes szavazást, és a több mint 700 hozzászólásban is arról biztosítják legtöbben Orbán Viktort, hogy bízhat a biztos kétharmadban.
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 11:50

Huszárnak öltözött nő is szavazott

Kristóf Klaudia, a Magyar Hagyományőr Világszövetség tagja szavaz az isaszegi városházán kialakított 1-es számú szavazókörben. MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 11:47

Minden rendben

Adao Silva, az EBESZ megfigyelői küldöttség rövidtávú megfigyelési missziójának különleges koordinátora, portugál parlamenti képviselő elmondta: elégedettek azzal, amit eddig láttak a választás napján, mindent rendben találtak, de még korai lenne végleges véleményt mondani a szavazás lebonyolításáról. Az EBESZ megfigyelői hétfő délután sajtótájékoztatón számolnak be tapasztalataikról - közölte.
A szakértő kiemelte: a megfigyelők jól ismerik a választási eljárást, és tisztában vannak a magyarországi helyzettel. Az elmúlt napokban sokakkal konzultáltak a voksolásról, így politikai pártok tagjaival, a média és a civil szféra képviselőivel - mondta.
Adao Silva közölte: a szavazókör meglátogatásakor a választás lebonyolítását ellenőrizték, és mindent rendben találtak.
Jennifer Hilton, az EBESZ parlamenti közgyűlése megfigyelési missziójának vezetője, brit parlamenti képviselő hangsúlyozta: a szervezet szakértői több szavazókört is felkeresnek az országban, hogy átfogó képet kapjanak arról, mi történik a választás napján. Eddig minden megfelelően zajlik, de a napból még sok idő van hátra - tette hozzá.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett lista alapján az EBESZ 79 munkatársa regisztrált nemzetközi megfigyelőként az országgyűlési választásra. MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 11:25

Figyel az EBESZ

Jennifer Hilton, Andreas Baker és Adao Silva, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésének választási megfigyelői Budapesten a 25. szavazókörben a Szent István Gimnáziumban, az országgyűlési képviselő-választáson.
Nálunk nyugodtan megfigyelhetnek, tőlünk keletebbre nem megy ilyen könnyen a dolog. Egy korábbi EBESZ-megfigyelő azt mesélte a Feminának korábbi fehéroroszországi élményeiről, ahol először megpróbálták leitatni a megfigyelőket, hogy másnap ne tudjanak olyan alaposan megfigyelni, majd a választás napján egy svédasztallal szerették volna becsukni őket egy szobába, majd végül egy kordon mögül végezhették a megfigyelést, jó méterről.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 11:12

Nem fotózhatta Orbánt az MTI

Orbán Viktor a XII. kerületben szavazott vasárnap kora reggel. A miniszterelnök érkezésének hírére az MTI reggel fél hat óta a helyszínen várakozó fotóriportere váratlanul összepakolt, kivált a fotósok gyűrűjéből, és elhagyta a szavazóhelyiséget. - jelentette a hvg.hu helyszínen tartózkodó fotósa. Amikor a kollégák arról kérdezték, hogy mit csinál, csak annyit mondott, utasítást kapott, hogy nem kell fotóznia, és hagyja el a helyszínt.
A hvg.hu megpróbálja elérni Toót Holló Tamást, az MTI főszerkesztőjét, hogy magyarázatot kapjon az esetre. Az biztos, hogy az MTI nem közölt fotót arról, amint Orbán és felesége, Lévai Anikó leadja a szavazatát. Ha nincs fotó, az azt is jelenti, hogy az MTI nem tud saját képet adni a nemzetközi hírügynökségeknek sem arról, hogy a magyar kormányfő miképp adta le voksát.
Úgy tudjuk, Orbánékkal érkezett a szavazókörbe Burger Barna, a kormányfő személyi fotósa is. A miniszterelnöki szavazat leadása azonban nem olyan aktus, melyről dedikáltan csak ő készíthetne fotót.
tegnap, 11:03

Semjén Zsolt is szavazott

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes és felesége, Semjén Gabriella szavaz Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított szavazókörben az országgyűlési képviselő-választáson 2014.április 6-án.
Semjén Zsolt és felesége szavaz
Semjén Zsolt és felesége szavaz
Semjén Zsolt és felesége szavaz
Kép forrása: MTI/Máthé Zoltán
Bejegyezte: Sereg Nikolett
tegnap, 11:01

Nagy sorok az átjelentkezés miatt

Egy olvasónk jelezte, hogy a Bakáts téri Általános Iskolánál hatalmas a sor, valószínűleg azért, mert sokakat ide irányítottak, akik vidékiként Budapesten akarták leadni a szavazatukat.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:59

Börtönből is szavaznak

A szabadságvesztés nem jár automatikusan a közügyektől való eltiltással, így a börtönben ülők közül is sokan szavazhatnak. A képen egy elítélt adja le a voksát a Kozma utcai börtönben.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:59

Problémák adódtak Londonban

A párt országos központjának vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra: több, Londonban regisztrált magyar választópolgár nem tudott élni szavazati jogával, mivel nem szerepeltek a választói névjegyzékben.
Mint írták, a hiba a választási informatikai rendszer problémájára utal, mivel e polgárok korábban megkapták az értesítést arról, hogy felvették őket a szavazóköri névjegyzékbe.
Az MSZP arra szólítja fel a hatóságokat, hogy orvosolják Londonban a választással kapcsolatos "problémákat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a választópolgárok élhessenek szavazati jogukkal".
Bejegyezte: Sereg Nikolett
tegnap, 10:57

Sorban állás a 13. kerületben

A híradások szerint délelőtt 10-ig bezárólag a szavazók 9,5%-a adta le voksát, ez 1%-kal kevesebb, mint 4 éve, és 2%-kal kevesebb, mint 2006-ban. Budapesten a 13. kerület igazi unikumnak számított az elmúlt négy évben, hiszen a baloldali Tóth József volt a polgármester. Az itt, pontosabban a Lomb utcában megnyitott 69. számú szavazókörzetben azonban az elmúlt évekhez képest, az egyébként is kifejezetten aktív kerületből jól láthatóan többen jöttek el szavazni, mint 2006-ban és 2010-ben, folyamatosan érkeznek a voksukat leadni kívánók és már most sorba kellett állni a bejáratnál és a szavazófülkék előtt. A szavazók egyáltalán nem türelmetlenek, beszélgetnek és türelmesen várnak, hogy sorra kerüljenek.
Bejegyezte: Rácz Brigitta
tegnap, 10:53

Mindenki menjen el szavazni!

Szinte minden párt vezetője arra szólította fel a szimpatizánsokat, és úgy általában mindenkit, hogy menjenek el szavazni. Orbán Viktor arra kért mindenkit, hogy ne ossza meg a szavaztát, Bajnai Gordon úgy érezte, hogy betyárként, illetve James Bondként a legalkalmasabb felhívni a szavazi jog gyakorlására a figyelmet. Mesterházy Attila konkrét tippeket ad, hogy hova kell behúzni az x-et. Semjén szerint nemzeti érdek, hogy mindenki menjen el szavazni. Gyurcsány Ferenc pedig még kézjelekkel és németül is szavazásra buzdít.
A Fidesz a hétvégén megint sms-ben üzent az embereknek, szombaton felkértek, hogy szavazzunk a Fideszre, majd vasárnap délelőtt újabb üzenet ment körbe.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:44

Vona Gábor is szavazott

Egyszerű szürke öltönyben járult az urnák elé. Feleségével és kisfiával ment szavazni.
Fotó: Komka Péter/MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:27

Lázár is szavazott

Lázár János is leadta a szavazatát.
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:25

Visszautasítható a választó

Ha valaki nem tudja igazolni a személyazonosságát, lakcímét vagy személyi azonosítóját, emiatt felveszik a visszautasítottak jegyzékére, de visszatér, és magával hozza érvényes igazolványát, természetesen szavazhat.
Vissza kell utasítani azt a választót is, aki nem szerepel a névjegyzékben, esetleg már szavazott (azaz már szerepel az aláírása a névjegyzéken). A választópolgár a névjegyzék aláírásával igazolja a szavazólap átvételét. Ha kifogásolja, hogy a névjegyzéket alá kell írnia, akkor a szavazatszámláló bizottság elnöke felvilágosítja őt arról, hogy az aláírás célja a szavazólapok átvételének elismerése. Ha a választópolgár a névjegyzék aláírását megtagadja, vissza kell őt utasítani, és fel kell vezetni a visszautasítottak jegyzékébe.
Bejegyezte: Sereg Nikolett
tegnap, 10:22

Akár virslit oszthatnak ma a pártok

Megszűnt a kampánycsend intézménye, így a mai napon is lehet szavazókat csábítani.
Vasárnap a szavazás ideje alatt is szabad kampányolni a szavazóhelyiségek körüli, 150 méteres sugarú területeken kívül. Általános kampánycsend a mostani választáson már nincs, az új választási törvény azonban azt előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A tiltott zónákat a Nemzeti Választási Iroda honlapján külön-külön is megjelenítették.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan felvállalni a pártszimpátiájukat.
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 10:15

Így szavazunk »

A választási rend nagyon szigorú, olvasd el, mielőtt elmész szavazni, hogy mire kell figyelni.
Kapcsolódó cikkünket olvasd el itt »
tegnap, 9:58

Gyorsan szavazó politikusok

Vannak, akik korán szavaztak, néhány politikusunk már le is adta a voksát. Nézd meg, kik voltak.
tegnap, 9:46

Reggeli szavazók

A választásra jogosultak 9,5 százaléka, 762.141 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 9 órakor Veszprém megyében volt a legmagasabb, 10,94 százalék, ami 31.933 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 7,73 százalék, abban a megyében 42.343-an voksoltak.
A fővárosban a szavazók 8,37 százaléka, 114.435 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig. MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 9:23

Kordont bontott Gordon

Máris van egy kis izgalom, elbontotta a Madách tér és a Rumbach Sebestyén utca torkolatában lévő kordonokat tucatnyi aktivista segítségével Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.
A volt miniszterelnök a kordonbontás után sajtótájékoztatón azt mondta, "tisztességtelen, pitiáner és hazug" dolog volt a kivitelezőtől és az önkormányzattól, hogy kordonnal kerítette el azt a területet, amelyre ők korábban már bejelentették: ott fogják várni a választási eredményeket.
Bajnai Gordon jelezte: a kordonbontás után este az eredetileg meghirdetett helyre, a Madách térre várják szimpatizánsaikat.
tegnap, 9:23

Női szemmel »

Választás 2014 rovatunkból mindent meg lehet tudni arról, hogy mit ígértek a nagy pártok a nőknek és a családoknak.
Kapcsolódó cikkünket olvasd el itt »
tegnap, 9:23

Vannak, akik korán keltek

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,43 százaléka adta le szavazatát a fővárosban.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 366 ezer választópolgárból 1,43 százalék, 19.565 választó adta le szavazatát.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján. MTI
Bejegyezte: Fehér Ági
tegnap, 9:23

Mit mond az Ipsos?

A Fidesz-KDNP 40-45, az ötpárti ellenzéki szövetség 26-31, a Jobbik 19-23, az LMP 4-6 százalékos listás eredményt érhet el a vasárnapi parlamenti választáson az Ipsos prognózisa szerint - MTI hír.
Bejegyezte: Fehér Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése