2014. április 7., hétfő

444

Nem fogják elhinni, hogy ki nem tudósíthat holnap a Fidesz választási rendezvényének helyszínéről

Már a regisztrációnál szóltak, hogy nem lesz mindenkinek hely. Teljesen érthető. Senki sem várhatja, hogy a kormánypárt közpénzből tartott választási rendezvényéről bárki tudósíthasson. Fizikailag is képtelenség volna úgy megszervezni a dolgot, hogy minden tudósító beférjen. Még ha a Pasa Parkban lenne a dolog, akkor lehetne reménykedni, hogy ha ma este nincs is elég hely, holnapra talán lesz. De az eredményvárást a Bálnába szervezeték.
Izgultunk, hogy mi lesz.
Aztán tegnap délután kaptunk egy levelet,
hogy mehetünk.
Aztán ma délután egy másikat.
“Tisztelt Szerkesztőség!
A külföldi sajtóorgánumok nagy számú jelentkezése miatt, valamint a helyszín létszám-kapacitásából adódóan jelentősen szűkítenünk kell a vasárnapi eseményen résztvevő újságírók létszámát, ezért sajnálattal közöljük, hogy az Önök regisztrációját mégsem áll módunkban elfogadni.
Megértésüket köszönjük!”
Abszolút megértjük a dolgot. Mi, és a velünk együtt regisztráló Cink is.
Tökre nem is a Fideszen múlt, hanem hát ugye a külföldiek. Megint ők. Akik szombat reggel írtak váratlanul, hogy mennének.
Senki sem mondhatja, hogy pont ránk utaznának, mert például a Magyar Narancsot sem engedik be.
Igyekszünk kitalálni valami okosat, és minden olvasót arra szeretnénk buzdítani, hogy nézze bátran például a HírTv-t, kattintgasson az mno-n, figyelje a közmédiát. Mi is csak pont ugyanúgy tudósítottunk volna, ahogy ők. A igazat úgyis csak egyféleképpen lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése