2014. április 18., péntek

Papp-jelentésről-mno

Papp-jelentés: "leterheltség miatt" vertek véresre október 23-án
Már az interneten olvasható a tavaly õszi zavargásokkal összefüggõ rendõri tevékenység vizsgálatára alakult, úgynevezett Papp-bizottság jelentése. Összegzésül alapvetõen törvényesnek nevezik az október 23-i rendõri tevékenységet, annak ellenére is, hogy a jelentés számtalan hiányosságra, szakszerûtlenségre és szabálytalanságra is rámutat. A Fidesz szerint a bizottság megállapításai igazolni látszanak a párt korábbi álláspontját, amely szerint a rendõrség súlyos jogsértéseket követett el, és szakszerûtlen intézkedéseket hozott.

Feltették a rendõrség honlapjára a „Papp-bizottságnak" a tavaly október 23-án és az azt követõ idõszakban történtek szakmai értékelését tartalmazó jelentését pénteken délután.

A vizsgálat megállapította, hogy tavaly októberben a rendõrség alapvetõen törvényesen lépett fel a fõvárosban, de a mûvelet több elemében is szakszerûtlenségek mutatkoztak. A Budapesti Rendõr-fõkapitányság az Astoriánál tartott nagygyûlés elõkészítésében, tervezésében, és a biztosítás végrehajtásában nem kellõ körültekintéssel és gondossággal járt el – áll a jelentésben.

A bizottság megállapításai szerint a rendõri mûveletben részt vevõ személyi állomány nagyfokú leterheltsége és túlhajszoltsága, és a létszámproblémák következtében a szolgálati csoportok váltására nem kerülhetett sor. Ezek együttesen hozzájárultak az ismertté vált egyéni „rendõri túlkapások” bekövetkezéséhez.

A jelentés megállapítja: a hatályos jogszabályok és belsõ normák betartásában – elsõ sorban magasabb vezetõi, irányító parancsnoki szinten – elkövetett szakmai hibák hozzájárultak ahhoz, hogy a Budapesti Rendõr-fõkapitányság az eseményeket nem minden esetben tudta kellõ mértékben uralni és hatékonyan kezelni.

Nem garantálták a gyülekezési jog zavartalan biztosítását

A Fidesz nagygyûlésével kapcsolatban a jelentés a többi között közli: a tervezés, majd október 23-án a rendezvény biztosítása idõszakában a biztosítás parancsnoka, illetõleg az Astoriánál tartott rendezvény helyszíni parancsnoka nem intézkedett a Fidesz- MPSZ rendezvényét megzavarni szándékozó személyek hatékony távoltartására, elhatárolására. Egyébiránt a rendezvénybiztosítás helyszíni parancsnoka a biztosítás keretében a Károly körútra rendõri erõt alaphelyzetben sem állított fel. A tömegoszlatás mûveletirányítója, és a helyszíni parancsnok között együttmûködés és összeköttetés nem volt.

A bizottság szerint az Astoriánál tartott Fidesz rendezvényen a gyülekezési jog zavartalan biztosítását nem garantálták. (A jelentés idézi az idevonatkozó AB határozatot is, amely többek között az alábbiakat rögzíti: „... a gyülekezéshez való alkotmányos alapjog érvényesülése nemcsak az állam illetéktelen beavatkozásával, hanem mások, pl. adott tüntetést ellenérzéssel szemlélõk, ellentüntetõk és más rendzavarók ellenében is védelemre szorul. Más szóval az államot pozitív kötelezettségek is terhelik a gyülekezési jog érvényesülésének biztosítása érdekében.” „… a hatóságnak szükség esetén akár erõ alkalmazásával is biztosítani kell a jogszerûen tartott gyûlések lebonyolítását, illetõleg meg kell akadályozni, hogy azt mások megzavarják.” „… az állam biztosítja a békés gyülekezés jogának zavartalan – más szavakkal kifejezve: mások által nem megzavarható – gyakorlását.”)

Gergényi hiteltelenítette a rendõri tevékenységet

A Papp-jelentés megállapítja: a BRFK vezetõje – akkor Gergényi Péter – által október 24-én megtartott sajtótájékoztató több kérdésben is szinte teljes egészében hiteltelenné tette a rendõri tevékenységet (szolgálati azonosító jelvény viselés szabályai; vipera alkalmazása; rendõrök általi bántalmazások a rendõri mûvelet során; jogorvoslati lehetõségek a rendõri tevékenységgel szemben) A sajtótájékoztató hangvétele, stílusa egyértelmûen elhibázott volt – áll a jelentésben.

A bizottság úgy értékelte: a BRFK vezetõje a rendõrség „Öltözködési Szabályzatában” megfogalmazott, a gyakorló öltözet, illetõleg a bevetési ruházaton a szolgálati azonosító jelvénnyel kapcsolatos szabályokat „a nyilvánosság felé nem a belsõ normában rögzítetteknek megfelelõen közvetítette”.

A gumilövedékek használatáról külön vizsgálatot rendelt el az országos rendõrfõkapitány.

(MNO)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése