2013. november 11., hétfő

"Új, narancsszínű uralkodói osztály"


"Az egykulcsos adó miatt az emberek 80 %-a rosszabbul él, mint 3 éve. Néhányan viszont gazdagabbak lettek, mint bárki hitte volna. Megjelent egy új, narancsszínű uralkodói osztály: amelyben Orbán felcsúti helytartója, vagy Lázár dohányosztási tanácsadója egyaránt szerepelnek"- közölte a leggazdagabbak listájára reagálva Juhász Péter. Az Együtt-PM társelnöke szerint "ez a rezsim az ország módszeres lenyúlásáról szól". Mészáros Lőrinc kapcsán Juhász megjegyzi: "az eredeti szakmáját tekintve gázszerelő Mészárosnak a 2010-es kormányváltást követően kezdett el futni a szekér, cégeik számos jól fizető, több milliárd forint értékű állami megbízást nyertek el".

Hozzáteszi: "Fejér megyében több mint ezer hektár állami földet nyertek el a helyi gazdák elől, de pályázat nélkül is három birtokot kaptak használatra a miniszterelnök szülőfalujában, Alcsútdobozon".

Juhász szerint "a trafikmutyi, a földrablás, a takarékszövetkezetek lenyúlása: mind Orbán Viktor tudtával, engedélyével és parancsára történnek. Orbán az új, narancsos uralkodó osztály vezetője: ő akarta, ő engedte, hogy így legyen – övé tehát a felelősség is"- zárul a közlemény.
atv.hu / Blikk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése