2013. november 6., szerda

Börtön jár a becsületsértő felvétel közléséért

Btk

Bajai videó: börtön a becsületsértő felvételek készítéséért és közzétételéért

A parlament keddi döntése alapján a jövőben szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít, illetve tesz elérhetővé. A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását a bajai videóbotránnyal indokolták a kormánypártok.
2013.11.05 16:03MTI
nyomtatás
beszélj róla
hirdetés
A törvénykönyv-módosítást 207 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés a fideszes Rogán Antal és Kósa Lajos, valamint a KDNP-s Harrach Péter és Pálffy István javaslatára. A kormánypártok és a Jobbik képviselői igennel szavaztak, az MSZP és az LMP jelenlévő képviselői tartózkodtak, az ellenszavazatokat függetlenek adták le a kivételes sürgős eljárásban tárgyalt jogszabályra.

E szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít.

Ekkor nem jár

Aki ezt elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető. A gondatlan közzétételt viszont még sem szankcionálják, miután a kormánypártok - bár hétfőn még nem támogatták az alkotmányügyi bizottságban - végül megszavazták az erről szóló szocialista módosító javaslatot. (A Fidesz-KDNP javaslata vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntette volna azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hang- vagy képfelvételt úgy hoz nyilvánosságra, hogy gondatlanságból nem tud arról, hogy a felvétel hamis.)

A módosítások a kihirdetésüket követő nyolcadik napon lépnek hatályba.

A botrány miatt módosítottak

Szükségességüket azzal indokolták a kormánypártok, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető korábban azt mondta, hogy a "bizonyítékhamisítási botrány" mélyen aláásta a demokratikus intézmények működésének normális rendjét.

A hvg.hu-ra október 18-án került fel az őszi bajai időközi önkormányzati választással összefüggésben egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választáson. Azt állította, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje és Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

Kőrös Gusztáv, a videó egyik készítője múlt hétfőn az ATV-ben azt mondta, hogy a szocialisták átverték, kihasználták őket. A solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció (DK) volt tagja azt állította, a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. Ezt ő cáfolta, az MSZP pedig közölte: Kőrös Gusztáv súlyosan valótlan kijelentéseket tett, ezért jogi lépéseket kezdeményeznek, a videó elkészítésében ugyanis egyetlen szocialista politikus sem működött közre.

A bajai videoügybe Gavra Gábor, a hvg.hu főszerkesztője és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója is belebukott. Gavra Gábor azután mondott le, hogy a rendőrség megállapította, hamis a felvétel, amelyről a hírportál azt állította, bizonyíték a csalásra. Déri Balázs pedig azután távozott posztjáról, hogy kiderült, hogy ő adta át a felvételt a hvg.hu munkatársainak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése