2013. november 6., szerda

12. nap

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) jogászai vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket fognak tenni annak kapcsán, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden jelezte, nem kér bocsánatot, amiért azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy politikai utasításra cselekedett - mondta Petrétei József.

"Azt gondolom, hogy az elnök úrnak ezek a kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, ezért a jogi lépéseken a tárca gondolkodik" - fogalmazott a miniszter újságírók előtt szerdán.

A szaktárca hétfőn három napon belüli bocsánatkérésre szólította fel a Fidesz elnökét, amiért ő azt állította, hogy október 23-én a rendőrség politikai parancsra cselekedett.

Orbán Viktor egy keddi televíziós interjúban - megismételve korábbi kijelentését - azt mondta: "az a véleményem, hogy Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség politikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri akciókat".


Forrás: STOP/MTI   |   STOP


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése