2013. november 21., csütörtök

Novotny a komcsi agitprp 5 millát markol a prima-primisszimán

novotny zoltan_100gy

Novotny Zoltán két éve ünnepelte 70. születésnapját.



Nemzeti ünnepünk alkalmából, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta Novotny Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerkesztő-műsorvezetője március 13-án, kedden.

Novotny Zoltán két éve ünnepelte 70. születésnapját. Az MTI ebből az alkalmomból az alább olvasható összeállítást jelentette meg.

Budapest, 2010. május 18., kedd (MTI)
Szerdán ünnepli 70. születésnapját Novotny Zoltán sportriporter, avagy – amint az a tiszteletére rendezett hétfői ünnepségen elhangzott: - „a magyar rádiózás egyik élő jelképe”.

A hazai sportújságírás meghatározó alakja 1940. május 19-én, Budapesten született, diplomáját az ELTE BTK történelem-magyar szakán szerezte 1963-ban, s akár taníthatott is volna, lehetett volna belőle középiskolai tanár, kutató, még később sportvezető is akár, netán bemondó - merthogy ekként kezdte a Magyar Rádióban, s folytatta három éven át pályafutását -, ám egyik sem vált belőle.

novotny zoltan_200„Nem, és semmi véletlen nincs abban, hogy riporter lettem, mert kezdettől tudatosan készültem erre a pályára” – mondta el az MTI munkatársának az első, és mindmáig egyetlen munkahelyén, a Magyar Rádióban lezajlott ünnepi összejövetel alkalmával, ahol az intézmény vezetőin kívül kollégák, barátok, sportolók, pályatársak, öregebbek és ifjabbak sora volt jelen. A szakma mellett a hozzá kapcsolódó sportszféra olyan képviselői, mint Szepesi György, a példakép, a honi rádiózás nagy örege vagy Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

„Mindannyian Szepesi köpenyéből bújtunk elő, ő az idol, de fura mód én sosem akartam Szepesi lenni, ő egy van, jómagam más stílust követtem kezdettől fogva.” - mondta Novotny.

Hogy sikerrel tette, eredményesen művelte-műveli a szakmát - s nemcsak a szűken értelmezett sportriporterit, hiszen más médiaműfajokban is eredményes  kirándulásokat tett -, egyebek mellett fajsúlyos elismerések igazolják vissza: a Gyermekekért-díj, a Rózsa Ferenc-díj, a Magyar Lajos-díj, a Teleki László-díj, vagy éppen a 70. születésnapjára a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által odaítélt Aranytoll, az egyik legmagasabb szakmai kitüntetés.

Novotny Zoltán 1966 óta sportriporter, 1982-től 1996-ig vezette az MR sportosztályát, 1996 és 2002 között a Petőfi adó főszerkesztője volt. Huszonhét esztendeig külsőzött a Magyar Televízióban – a Híradótól kezdve az Ablakon át a különböző gyerekműsorokig -, s nevéhez nem kevesebb, mint tizenegy nyári olimpia, négy labdarúgó-világbajnokság, s megannyi kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemény közvetítése fűződik. De pályafutásába „belefért” az is, hogy 17 éven keresztül vezesse a Magyar Sportújságírók Szövetségét, tagja legyen a Magyar Olimpiai Bizottságnak, 2004 óta pedig elnöke a Protestáns Újságírók Szövetségének, s tagja a Magyarországi Evangélikus Egyház médiabizottságának. Amellett tevékeny szerepet vállal az egyházi életben is: ő a Deák téri gyülekezet presbitere.

A kérdésre, hogy kiket emelne ki sportriporteri pályája közben - nem utolsó sorban az ő közvetítései révén is - népszerűvé lett klasszis versenyzők közül, Novotny Zoltán némi töprengést követően többeket is megnevezett mint a szívéhez igen közel állót.

„A labdarúgók közül Rozoga, azaz Fazekas László volt a kedvencem, az úszóknál ugyanezt mondhatom Güttler Karcsiról,  a birkózók közül Varga Jancsit, Hegedűs Csabát és Komáromi Tibort említhetem, de kedves emlék az én első olimpiai bajnokom, vagyis akinek a győzelmét először közvetíthettem: Németh Angéla, aztán ott van Nagy Tímea vagy Egér, azaz Egerszegi Krisztina, akik így elsőre eszembe villannak.”

A jelen pályakezdőinek, a leendő riportereknek  azt ajánlja, hogy ne csak beszéljenek, hanem sportoljanak is, legyenek jártasak jó néhány sportágban.

„Fontos, hogy tudja, mi az az öltőzőszag, ismerje tökéletesen a szabályokat, rendelkezzen naprakész ismeretekkel, olvasson sokat, legyen megfelelő szókincse a tudósításhoz, s merje önmagát adni” – hangzott szakmai „hétparancsolata”.

Novotny Zoltán - aki Szepesi szavai szerint mindig rendkívül pontos, megbízható, s „a legszebb hangú rádiós bemondó volt” – a születésnapi köszöntésen ekként foglalta össze pályafutása lényegét:

„Amit elértem, kicsit magamnak, meg a munkának, de leginkább a Magyar Rádiónak, no és a feleségemnek köszönhetem.”
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése