2013. november 8., péntek

Portik-ügy: mi volt a lóversenycég vezetőjének szerepe?

Portik-ügy: mi volt a lóversenycég vezetőjének szerepe?

BL
Forrás: Hír TV
2012. október 16., kedd 22:32
A Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetőjét, Vajtó Lajost hallgatta meg keddi zárt ülésén a nemzetbiztonsági bizottság a Portik-üggyel összefüggésben. Vajtó Lajos meghallgatását a fideszes Kocsis Máté kezdeményezte azok után, hogy a Hír TV Célpont című műsora kiderítette: politikai megrendelésre "aktiválódhatott" a 2010-es választások előtt a 90-es évek olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatója, akit a rendőrség az utóbbi időben több leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben is meggyanúsított.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
Vajtó Lajost civilként hívták be a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésére. A szokatlan eljárást az indokolta, hogy a fideszes Kocsis Máté egy korábbi ülésen azt firtatta: lehetett-e köze a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának, Laborc Sándornak a Prisztás-gyilkossággal és az Aranykéz utcai robbantással is meggyanúsított Portik Tamáshoz.
Nem beszélhetnek
A Hír TV Célpont című műsora közölt először részleteket Portik Tamás rendőrségi és titkosszolgálati múltjáról. Úgy tudják: az Energol egykori vezére a 2010-es választások előtt politikai megrendelésre is végezhetett feladatokat.
Vajtó Lajos sem az ülés előtt, sem utána nem kívánt a Hír TV kérdéseire válaszolni, így arra sem reagált, hogy egyszerű állampolgárként a nemzetbiztonsági bizottság miért hívta meghallgatásra. Mint mondta, titoktartási kötelezettsége van.
Portik-ügy: mi volt a lóversenycég vezetőjének szerepe?
Portik-ügy: mi volt a lóversenycég vezetőjének szerepe?
Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója a meghallgatás után nyitva hagyta a kérdést Vajtó személyét illetően. Megerősítette, hogy hétköznapi embert nem hallgat meg a bizottság, arra azonban nem válaszolhatott, hogy Vajtó a szolgálatok embere volt-e. Segített Vajtó
A fideszes Kocsis Máté Laborc Sándort is meghallgatta volna. A volt NBH-s csak levelet küldött maga helyett. A kormánypárti politikus arra kitérő választ adott, hogy Vajtó beszélt-e a vállalkozói munkáján kívül folytatott egyéb tevékenységéről. „Harminc napon belül ki fog derülni, hogy megválaszolhatom-e ezt a kérdést. Annyit tudok hozzátenni, azzal, hogy Vajtó Lajos részt vett a mai bizottsági ülésen, nagyban segítette a munkánkat” – fogalmazott Kocsis Máté.
Vajtó Lajos hozzájárult a Portik-ügy részbeni feltárásához, ezt a bizottság szocialista elnöke is megerősítette. „Jelen pillanatban nem lehet látni még egész pontosan, hová vezetnek a szálak. Hogy lehet ennek nemzetbiztonsági összefüggése, azt meg tudom erősíteni, de ennél többet, miután zárt ülésen hangzott el, nem tudok mondani” – mondta Molnár Zsolt.
A Hír TV információi szerint a nemzetbiztonsági bizottság ismét levelet küld Laborc Sándornak, hogy jelenjen meg a testület következő ülésén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése