2013. november 8., péntek

Ők Portik MSZP-s barátai - még soha nem látott lista

 


B. A.
- itthon@hetivalasz.hu
Utolsó módosítás:
2013.09.05. - 20:51
Létrehozás:
2013.05.02. - 08:11



 
A Laborc-Portik-találkozók jegyzőkönyvei szerint az egykori Energol-igazgató MSZP-finanszírozóként mutatkozott be a titkosszolgálatnak. A ma utcára került Heti Válaszból kiderül: az olajbűnöző valóban részese volt a párt környéki „táplálkozási láncnak" - például a Hagyó Miklós és Schmuck Andor által is fémjelzett karitatív tagozat elnökén keresztül.
A Laborc-Portik-találkozók jegyzőkönyvei szerint az egykori Energol-igazgató MSZP-finanszírozóként mutatkozott be a titkosszolgálatnak. A ma utcára került Heti Válaszból kiderül: az olajbűnöző valóban részese volt a párt környéki „táplálkozási láncnak" - például a Hagyó Miklós és Schmuck Andor által is fémjelzett karitatív tagozat elnökén keresztül.
 
A Laborc-Portik-jegyzőkönyvek szerint a volt Energol-igazgató egyebek mellett állította a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójának, hogy személyesen pénzelte a szocialistákat, illetve mindig a baloldalnak dolgozott, „olaj, cigaretta, minden volt". Korábban a Heti Válasz azt is megírta: Portik Tamás már az 1990-es évek közepén úgy beszélt ismerőseinek a politikusi felvilágról, hogy „Horn Gyula öt pec alatt hív vissza, őt is és mindenkit a seggemből húzok elő". 
Az egyértelmű „költői" túlzások ellenére lapunk több rejtélyes kapcsolatot talált Portik és a baloldal között, részben a nyilvánossá tett jegyzőkönyvek letakart neveinek „megfejtésével", részben saját forrásokból. Az Energol vezérigazgatója például nem más volt, mint az MSZMP KB Agitációs és Propagandaosztályát megjárt, majd 1995-ben a Belügyminisztérium adatfeldolgozó háttérintézményétől leszerelt Csikós József.
Az olajcég elnöki tisztsége pedig annak a Keszthelyi Péternek jutott, akit 2002-2010-ben már az állami sportberuházások egyik irányítójaként és Szilvásy György lekötelezettjeként tartottak számon. Az Energol legismertebb beszállítója, a miskolci ETL Ipari Rt. még egyértelműbb MSZP-ellenőrzés alatt állt: a társaság felügyelőbizottságát olyan személyiségek fémjelezték, mint a párt örökös energetikai szakértője, Karl Imre, a mára a Demokratikus Koalícióba távozott Szűcs Erika, valamint az országgyűlési múlttal ugyancsak rendelkező Lippai Lajos.
Portik a Laborc-találkozón számos utalást tett arra, hogy bejárása volt a Horn-éra csúcsmenedzsereinek világába. Az egyik leirat szerint a postabankos Princz Gábor volt az egyik „áldozat": „'96 előtt ugye én olajoztam, és hát rajta volt az egyik barátom az ominózus VIP-listán", akinek aztán sosem kellett visszafizetnie a tízmilliós hitelét. Úgy tudjuk, egykor - átmenetileg - Portik rózsadombi (Szpáhi utca) lakásában teremthetett otthont magának az Apró Piroska elnökletével működő Eximbank vezérigazgatója, Nyíri Iván (később Ecuador tiszteletbeli konzulja). Az Energol marketingigazgatója ugyancsak „összejárós" viszonyt ápolt Gyárfás Tamás médiavállalkozóval - majd 2004-ben vele cserélte el a II. kerületi Ferenchegyi úton épített családi villáját.
Portik fontos üzleti partnere (kvázi pénzkezelője) volt továbbá az a Dósa István, aki 13 éve az MSZP karitatív tagozatának első elnökeként vonult be a párttörténelembe. Az egyik Portik-féle szoláriumüzemeltető cég tulajdonképpeni jogelődjét (Kata-Maki Kft.) a német-magyar kettős állampolgár Dósa hozta létre. Utóbbi vállalkozásban a karitatív tagozat akkori háttérmotorja, a jelenleg a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot vezető Schmuck Andor is felügyelőbizottsági tagsághoz jutott. (Ugyanez a tagozat adta a szocialista felsőelitnek Hagyó Miklóst.) És mint a Laborc-féle jegyzőkönyvekből kiderül, a Portik Tamást „felszínre segítő" Vajtó Lajos szíve ugyancsak az MSZP-ért dobog; az Ungár Anikó bűvész exeként ismert, az előző ciklust a Nemzeti Lóverseny Kft. élén záró egykori sportkommunikátorról már megírtuk, hogy baráti köre a volt MSZP-elnök Kovács Lászlót sokáig „hölgyismerősként" támogató Endrényi Éváig ér. Vajtó aktuális Facebook-fényképgyűjteményéből pedig kiderül: jelenlegi legfőbb „patentja" már az MSZP új reménységeként futtatott bulvárceleb, Berki Krisztián (a Ferencváros Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatója).

Hogy milyen, a politikát is érintő alvilági „kampányakciókhoz" lehetett köze Portik Tamásnak az elmúlt években, egyebek mellett ez is kiderül a ma megjelent Heti Válaszból, amely - digitális formában - a Digitalstandon keresztül is megvásárolható.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése