2016. április 4., hétfő

KONCZ MOZAIK: "A NARANCSOS LÁNY" ÍRÓJA: JOSTEIN GAARDER A VÖRÖS RÓZSÁS KÖNYVÜNNEP IDEI CELEBJE


 

KONCZ ÉVA

MOZAIK TALLÓZÓ 

Jostein Gaarder a könyvfesztivál díszvendége

2016. 04.04.

 Jostein Gaarder író és filozófus - egyebek közt a Sophie világa című könyv szerzője - több csütörtöki német újságnak adott interjúban a szélsőjobboldali Anders Behring Breiviket a hírhedt al-Kaida nemzetközi terrorszervezet volt vezetője "szellemi testvérének" nevezte. Határtalan gyűlöletével Breivik éppen azokhoz hasonlít, akiket a leginkább gyűlöl, a szélsőséges iszlamistákhoz - hangoztatta.

Gaarder elutasította azt a nézetet, amely szerint az Oslóban, majd a fővároshoz közel fekvő Utoya szigetén végrehajtott merényletek "norvég esetként" szigetelhetők el. Mindez - mint fogalmazott - Svédországban, Finnországban vagy akár Németországban is megtörténhet.

Kételyének adott hangot Jens Stoltenberg miniszterelnök azon ígéretének megvalósíthatóságával kapcsolatban, hogy Norvégia még több demokráciával és még nagyobb nyitottsággal, toleranciával válaszol a történtekre. "Szembetaláltuk magunkat a gonosszal, amit korábban el sem tudtunk képzelni. Elveszítettük ártatlanságunkat" - mondta és nem zárta ki, hogy a norvégoknak a jövőben lényegesen több biztonsági intézkedést kell elviselniük.

Mint emlékeztetett, a volt svéd miniszterelnököt, Olof Palmét az utcán gyilkolták meg, s azóta a svéd rendőrség megerősítette a politikusok védelmét. "És ha a jövőben ismét 600 fiatal gyűlik össze az Utoya-szigeti ifjúsági táborban, kénytelen-kelletlen meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy nagyobb védelemre van szükségük" - tette hozzá.Merénylet Norvégiában - Bin Ladenhez hasonlította Breiviket Jostein Gaarder norvég író. MTI|2011. júl 28

 
MTI - 2016.03.19.
Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.
Hozzátette: a nagyszabású rendezvényen idén 24 ország fogja képviseltetni magát, és mintegy 600 szerző, író, tudós és művész érkezik vendégként Budapestre a fesztivál alkalmából. A szokásoshoz képest idén több társadalomtudományi témát feldolgozó beszélgetés szerepel a programban, valamint mintegy két évtizedes szünet után ismét lesz cseh kiállítója a fesztiválnak a Cseh Centrum képviseletében.
A hagyományos programok között immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok, az eseményen Magyarországot Totth Benedek fogja képviselni. Folytatódik a csaknem háromezer könyvtárost megmozgató Könyvtáros Klub is, az Európai Írótalálkozó résztvevői pedig idén az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni, emellett téma lesz Európa növekvő megosztottsága is - ismertette Szabó Eszter.     2016-ban ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivál keretében az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, valamint idén is várja a családosokat a Gyerek(b)irodalom szekció.
Az MTI kérdésére, hogy miért Szlovákiára esett idén a szervezők választása, mint a fesztivál díszvendég-országa, Szabó Eszter úgy válaszolt: "az elmúlt évek során sok messzi ország kultúrájával ismerkedhettek a látogatók, így Kanada, Kína vagy Törökország is volt már kiemelt vendége a fesztiválnak, de az is fontos, hogy közelebbre is tekintsünk, a szomszédainkat is megismerjük."
A fesztiváligazgató elmondása szerint a Szlovák Irodalmi Információs Központ a rendezvény alkalmából pályázat útján mintegy 25 szlovák mű magyar nyelvre fordítását támogatta. Mint fogalmazott, az idei fesztivál jó lehetőséget teremt, hogy kiderüljön, milyen piaca lehet a szlovák szerzők műveinek Magyarországon.
A díszvendégség 45 programja között történelmi, valamint kiadói-fordítói kérdéseket megvitató szlovák-magyar kerekasztal-beszélgetések, és számos könyvbemutató - kortárs költészeti és prózai antológiák, mesekönyvek, szakácskönyv, esszékötet - is szerepel. Emellett lesznek gyerekeknek szánt interaktív zenés előadások, valamint dzsesszkoncert és közép-európai zenés irodalmi kabaré is.
A fesztiváligazgató Jostein Gaarderről, a vásár idei író-díszvendégéről szólva hangsúlyozta, hogy a norvég szerző első számú bestsellere, a Sofie világa 60 nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült a műből, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon.
Hozzáfűzte: a környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólaló Jostein Gaarder a könyvfesztiválon április 22-én, a Föld napján előadást tart az Etika a jövőért címmel a Noran Libro Kiadó által a globális felmelegedéséről szervezett minikonferencián.
A tavalyi rendezvény lezárásakor az akkori fesztiváligazgató, Zentai Péter László az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a fesztivál helyszíneként, ugyanis állapota folyamatosan romlik.
"A Millenáris park ideális helyszín elhelyezkedését, valamint az épületeit körülvevő, sok ember kikapcsolódási helyéül szolgáló parkját tekintve, annak ellenére, hogy infrastrukturálisan vannak problémák. Mi tagadás, megnéztünk más, a rendezvény megrendezésére esetleg alkalmas helyszíneket is, de a könyvfesztivál sokszínűségét még mindig a rendezvénynek jelenleg otthont adó Millenárison tudjuk leginkább biztosítani" - fogalmazott Szabó Eszter, aki az idei fesztivál esetében is több tízezer látogatóra számít.(MTI)
 *
 
Az Egyesült Államok ellen 2001 szeptemberében elkövetett merényletek kitervelőjéhez, Oszama bin Ladenhez hasonlította az elmúlt heti norvégiai kettős merénylet végrehajtóját egy világhírű norvég író. 
Josten Gaarder felhívta a figyelmet arra is, hogy a titkosszolgálatok mostanáig elsősorban a szélsőséges iszlám csoportokat és internetes honlapjaikat figyelték, nemcsak Norvégiában, de az egész világon. Mostantól azonban a különböző szélsőjobboldali csoportokat is az eddiginél jóval erőteljesebben kell megfigyelés alá vonni - hangsúlyozta.

Gaarder szerint a szélsőjobboldal nem jelent veszélyt a norvég társadalomra. Az oslói titkosszolgálat - írta - alig negyven olyan személyt tart nyilván, akik a "neonáci miliőhöz" tartoznak. Szerinte Oszama bin Laden "szellemi testvére", a határtalan gyűlölet által vezérelt Breivik nem tartozik ezek közé. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy Norvégiában az elmúlt időszakban a jobboldali radikalizmus új formái jelentkeztek.

Ezek közül egyesek kultúrkonzervatívnak, mások kereszténykonzervatívnak vagy akár feministának nevezik magukat. Jobboldali honlapokon és különböző blogokban mindenekelőtt az iszlám ellen szítanak gyűlöletet. Mindez olyan új fenyegető jelenség - jegyezte meg -, amit a jövőben jóval erősebben figyelni kell.(mti)
 *
Jostein Gaarder lesz a díszvendég a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon – közölte a szervező, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A díszvendég ország Szlovákia lesz 2016-ban.
Fotó: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Jostein Gaarder norvég író lesz a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég írója, a világhírű norvég regényíró, novellista és gyermekkönyvszerző. Az Oslói Egyetemen végzett skandináv nyelvek és teológia szakon, majd középiskolai tanárként és a Bærum Fana Népfőiskola filozófiatanáraként tevékenykedett. Nemzetközi áttörést Sofie világa című regényének 1991-es megjelenése hozott számára.

A Sofie világa 60 különböző nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült belőle, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon. A könyvben egy kislány ismerkedik a filozófiával; az író tulajdonképpen ifjúsági regénybe csomagolja be a filozófiatörténetet. – A regény sikere óta Gaarder minden idejét az írásnak szenteli, a társadalmi és filozófiai eszmecserék aktív résztvevője. Gaarder a környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólal. 1997-ben feleségével, Siri Danneviggel megalapította a Sofie Díjat, amely 2013-ig szolgált a legnagyobb jelentőségű nemzetközi környezetvédelmi fejlesztések elismerésére –  írják Gaarderről a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői.
A szerzőt 2005-ben lovaggá ütötték, ugyanebben az évben a Dublini Egyetem (Trinity College) is díszdoktorai közé fogadta. Számos elbeszélése és regénye jelent meg, de filozófiai és vallási témájú szakkönyvek szerzőjeként is igen termékeny. Több mint tíz norvég és nemzetközi díj, emellett számos kritikai elismerés birtokosa.(mno)
*

Anna világa – Történet a földgolyó klímájáról és környezetéről

/ Előkészületben / 

Szerző: Gaarder, Jostein

Megjelenés éve: 2016.03.
ISBN: 978-615-5513-70-1
Részletek a könyvből
  • A történet főszereplője Anna és Nova. Az elbeszélés kezdetén Anna tízéves, iskolába jár, barátkozik, olvas, kirándul, észreveszi a fiúkat, vagyis hát egyet. Néhány évvel később azonban különös dolog történik vele, furcsa álmai megzavarják éjszakai nyugalmát. Álmaiban egy olyan világban találja magát, ami a reális jövőben akár valósággá is válhat.
  • 2082-t írunk, és Anna egy dühös kislánnyal, Novával társalog, aki Anna jövőbeli unokája. Nova az álmokban egy olyan világban él, amelyben már nincs klasszikus tél, tavasz, nyár, ősz, hanem meleg van, sokat esik az eső, és a déli országokból özönlenek a klímamenekültek északra. Nova dühös nagyszülei generációjára, vagyis Annára, mert hagyták, hogy mindez megtörténjen. Ő már nem láthat jegesmedvéket, oroszlánokat és még számos más állatot, a körülötte létező világ problémáktól terhes. Nova számítógépére installált egy applikációt, amely üzenetet küld neki, ha egy újabb állatfaj kihal a földön.
  • Anna szülei aggódnak a kislány álmai miatt, ezért pszichiáterhez küldik, aki komolyan veszi őt. Megnyugtatja, hogy nincs semmi különös probléma az efféle álmokkal, viszont igen érdekes párbeszéd alakul ki kettejük között a klímaváltozásról. Ráadásul a leánya, Ester, klímakutató, és Szomáliában dolgozik egy nemzetközi szervezetnek. Esterről egy nap az a hír érkezik, hogy szomáliai kalózok elrabolták.
  • A rendkívül okos és érzékeny könyvben képzelet és valóság, álom és realitás keveredik. Végig érződik, hogy a szerző elkötelezett környezetvédő, és okosan hívja fel olvasói figyelmét egy valós probléma komolyságára, nem fél tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztani mondandóját.
  • Ár: 2990 Ft

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése