2016. április 14., csütörtök

Deutsch:A közösség undort keltő tettként tekint a nemi erőszakra. Életszerűtlen, amivel Kiss László védekezik, Deutsch: Gyárfásék „kiállása” helytelen volt Kiss László mellett

 A közösség undort keltő tettként tekint a nemi erőszakra. Kiss László az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztéről. Így foglalt állást a Figyelőnek adott interjúban Deutsch Tamás. A közéleti kérdésekben aktívan, sokszor provokatívan, megnyilvánuló kormánypárti politikus nem tartja

életszerűnek, hogy valaki, aki a hatvanas évek elején részese volt egy ilyen büntetőeljárásnak, miközben – mostani elmondása szerint – megalapozatlannak tartja az ítéletet, azóta egészen a mai napig nem tett semmit sem az égegyadta világon a perújrafelvétel érdekében.    
A Fidesz EP képviselője szerint joggal vetődik fel sokakban a gyanú, hogy az elmúlt időszakban kipattant ügyek valójában a szövetség vezetése, konkrétan Gyárfás Tamás ellen irányulnak.
Ezzel együtt az a véleménye, hogy helytelen volt a „kiállás” az úszószövetség részéről. Ennél is nagyobb hiba volt, elsősorban Kiss László részéről, hogy
egy nyitott társadalomban, egy normális demokráciában, mint a mienk, a sokszínű, strukturált nyilvánosság világában fogalmi képtelenség a félhomályban tartani bármit is, ami megtörtént. Márpedig itt ez volt a helyzet.
Az egykori sportminiszter arra nem tudott válaszolni, hogy vissza kell-e vonni a volt sportvezető állami kitüntetéseit. Szerinte mindenkinek aludnia kell egyet a történtekre, a meccs utáni percekben sem lehet az öltözőben értékelni, mert aki megpróbálja, csak hibát követ el.


Azt reméli, hogy a nagy felháborodást kiváltó ügy miatt a szülők nem fordulnak a sport ellen, attól viszont nem tart, hogy a szponzorációban is romboló hatású lenne az eset.(forrás: 24.hu

*

Nem tartom életszerűnek, hogy valaki, aki a hatvanas évek elején részese volt egy ilyen büntetőeljárásnak, miközben – mostani elmondása szerint – megalapozatlannak tartja az ítéletet, azóta egészen a mai napig nem tett semmit sem az égegyadta világon a perújrafelvétel érdekében

− mondta Deutsch Tamás Kiss Lászlóról a Figyelőben a vele készült interjúban. A fideszes politikus szerint helyesen döntött Kiss László, amikor lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztéről, sőt, sokkal hamarabb meg kellett volna tennie. „Magától értetődően minden jóakaratú, normálisan gondolkodó ember mélyen megveti a nemi erőszakot. Az egy undort keltő cselekedet, ami valójában megbocsáthatatlan egy egészséges közösségben. A kialakult helyzetben nem lehetett más elfogadható döntést hozni, mint amit Kiss László végül meghozott" − mondta.
1962. február 17-én a bíróság öt év szabadságvesztésre ítélte Kiss Lászlót, a Ferencváros akkori úszóját, volt úszókapitányt. Másik két társával együtt csoportosan elkövetett nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek. Az elsőfokú ítélet után másodfokon három évet kapott, húsz és fél hónap után szabadult. Később a Spartacus vezetőedzője lett.
Kiss először arról beszélt az ügy kirobbanása után, hogy soha nem hallgatta el a történteket, soha nem tudott és nem is fog túllépni rajtuk. Bűne ellenére élt második esélyével, és a közeg túllépett a múltján. Gyárfás Tamás és az úszószövetség először kiállt Kiss mellett, ám miután az úszókapitány lemondott, a szövetség elnöke már helyeselte a lépést. Kiss múlt heti közleményében ugyanakkor tagadta a peranyagban foglaltakat. „Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" − írta.
Deutsch Tamás szerint Gyárfásék első kiállása Kiss mellett helytelen volt, az utólagos teljes tagadás pedig visszás Kiss részéről így 55 év után. A fideszes politikus szerint az is rossz, hogy valójában soha nem beszélt erről Kiss, pedig megtehette volna:
Volt például egy sportműsor a kilencvenes években, Sport-múzeum volt a címe, amelyben nagyinterjúk készültek neves sportolókkal, edzőkkel. No, ez egy ilyen alkalom lehetett volna. Szomorú, de egyetlen interjújában sem beszélt, még utalásszerűen sem a történtekről.
A kérdésre, hogy az 55 éves ügy mostani kirobbantása mögött Gyárfás elleni támadásra kell-e gondolni, Deutsch azt mondta:
Jogos a gyanú
− de hozzátette, gyűlöli az összeesküvés-elméleteket. A kialakult helyzetben az olimpiai felkészülésnek mindenesetre Kiss lemondása tette a legjobbat.(forrás: index)

 *

Deutsch a Kiss-ügyről: Most még az öltözőben vagyunk

(forrás:Figyelő )
2016.04.14  07:00   
mail
nyomtatás
A közösség undort keltő tettként tekint a nemi erőszakra, Kiss László az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott az úszók szövetségi kapitányi tisztéről - foglalt állást a lapunknak adott interjúban Deutsch Tamás, a közéleti kérdésekben aktívan - és sokszor provokatívan - megnyilvánuló kormánypárti politikus, európai parlamenti képviselő. Az egykori sportminiszter szerint joggal merül fel sokakban a gyanú, hogy az elmúlt időszakban kipattant ügyek valójában a szövetség vezetése, konkrétan Gyárfás Tamás ellen irányulnak. Ezzel együtt az a véleménye, hogy helytelen volt a „kiállás az úszószövetség részéről. De ami még nagyobb hiba volt, elsősorban Kiss részéről, hogy a sokszínű, strukturált nyilvánosság világában fogalmi képtelenség a félhomályban tartani bármit is, ami megtörtént. Márpedig most ez volt a helyzet. Arra nem tudott válaszolni, hogy vissza kell-e vonni volt sportvezető állami kitüntetéseit. Mindenkinek aludnia kell egyet a történtekre, a meccs utáni percekben sem lehet az öltözőben értékelni, mert aki megpróbálja, csak hibát követ el.

Azt reméli, hogy a nagy felháborodást kiváltó ügy miatt a szülők nem fordulnak a sport ellen, attól viszont nem tart, hogy a szponzorációban is romboló hatású lenne az eset.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése