Tükör által homályosan Kádár-kori fényképeink

Magyar Távirati Iroda Kor-képek című fotóalbum-sorozatának utolsó két kötetéből (1968–1979, illetve 1980–1989) készült az a kiállítás, amellyel históriánk előző, hírhedt tételéhez, a Kádár-rendszerhez lapozhatunk vissza. S habár ennek a mi közvetlen és kínos örökségünknek temérdek tényét föltárták már a történészek – köztük Rainer M. János, e kötetek tanulmányírója –, azt kell éreznünk, hogy mintha tükör által homályosan látnánk, ha el akarunk igazodni ebben a százszor elátkozott, ám a társadalom tudatalattijában folytonosan csábító vonzerejű korszakban. A homály eloszlatásához ajánlatos elszántan és szenvedélyesen elmélyedni – jól tudják ezt azok, akiknek ez a páratlan vállalkozás, a Kor-képek nyolc kötete köszönhető: Vince Mátyás főszerkesztő, Féner Tamás szerkesztő, Kósai Éva (az MTI fotóarchívumának vezetője) és munkatársaik.

MTI-fotók

1956 hagyományának elnémítása és kiiktatása az MSZMP első titkáráról elnevezett rendszer fundamentális lényegéhez tartozott. Az 1968-as kötetnyitó évre például ’56 már úgy el van felejtve, hogy a hétköznapok (a mindenkori parancsteljesítések) emberének még akkor sem jut eszébe, ha konkrétan nekiindulnak épp a tankok – Csehszlovákia szocializmusa iránti aggodalomtól fűtve. Kádárnak viszont éppenhogy az ’56-os szellem és megfékezésének adekvát módszere jár az eszében, ahogy Dubèeket hallgatja séta közben a révkomáromi utcán, mielőtt e módszerre nyomatékkal figyelmeztetné majd a szlovák kollégát – állandó fotósának, Vigovszki Ferencnek a képén. 1968. augusztus 31-én pedig – amikor a bajtársak az 1938-as ország-visszagyarapító katonaelődök nyomában csehszlovákiai falvakban és városokban demonstrálnak éppen erőt – az egri korzó padjain néhány honvéd kimaradáson egy miniszoknyás lánynak udvarol, és tüzet ad neki.

Az időnek és a felejtésnek kiszolgáltatott hagyomány temérdek elveszejtésnek is a folyománya – ezt is érdemes megfigyelni, miközben az ember a képeken azt veszi számba, ki az, aki (és mi az, ami) megvan, és ki (vagy mi) fakult ki már a közös emlékezetből is. Például a pesti Sztálin-szobor ’56-os sorsa ismeretes, ám ami engem illet, csak most tudtam meg (Fényes Tamás képének köszönhetően), hogy talapzata és mellvédje a frízzel még ’68. április 4-én is a helyén volt. Hogy ’69. március 21-ére viszont a tanácsköztársasági futó alakja bukkanjon majd elő a helyén. (Röpke húsz évre – rövid errefelé a szobrok szavatossági ideje.) Ezen az évtizedfordulón tűnik el a villamosról a kalauz, s talán utoljára telepednek le a falusi nagymamák kukoricát köténybe morzsolni a salgótarjáni tűzhelygyár sparherdja mellé – jönnek a hetvenes évek.

A frizsiderszocializmus, az autóstoppos fiatalok évtizede, amikor megjelenik a Trabantra szerelhető sátor, a fagylalttölcsér alakú telefonfülke és a forrónadrág, amikor magyar–szovjet közös hadgyakorlatot tartanak, egyes mulatókban pedig sztriptíztáncosnő lép föl. Eltűntek azok a cipők és ruhák, de megmaradt az a bolti műanyag kosár, nem mosnak az asszonyok kézzel a patakban, de elviszi az árvíz ma is (sőt, a vörösiszap) a szerencsétlen s jobbára amúgy is szegény emberek házát – hasonlóan ahhoz, ahogy az 1970-es Tisza pusztított. És napjainkra nemhogy nem tűnt el a mélységes szegénység, de mindnyájunk szégyenére arányaiban kiszélesedett, megszüntetésére pedig kilátás sincsen.

Nem függetlenül attól, hogy megszűnt azóta temérdek munkahely – a kötetekben szereplők közül például az Ózdi Kohászati Művek, a Gábor Áron Gépgyár vagy a csepeli vasmű –, és nem dolgozik már Kőszegen az a híres mézeskalácsmester. Nem jelentkezik délben a Ki nyer ma? az Astoria Szálló halljából, nem söröznek a debreceni termelőszövetkezeti üdülő presszójában a tagok, nem rendez kollektív névadó ünnepséget a vállalati KISZ-bizottság, nincs ott a Budaörsi úton az Osztapenko-szobor, számítógépeink pedig nem szobaméretűek, mint az R–30-as szovjet gép volt 1974-ben.

Jobbára nincsenek már jelen a nyilvánosságban annak a korszaknak a politikusai (sőt, az élők sorában is kisebbségbe kerültek), megvan viszont a Paksi Atomerőmű meg Százhalombattán az olajfinomító. És igaz, hogy az 1968-as újságárusnő kínálatából mára megszűnt már a Tükör vagy az Ország Világ, de máig megjelenik a Szabad Föld meg az Élet és Irodalom. Újra aktív a metrófúrópajzs, Beregdarócnál továbbra is bejön a gázvezeték, és ha jól tudom, még mindig Testvériségnek hívják, csak nem a Szovjetunióból érkezik – amely nincs meg. Megvan a korszak legpompásabb építménye, az Erzsébet híd, és ’78 januárja óta (hál’ istennek és Cyrus Vance-nek) újra megvan a Szent Korona is.

Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy miféle szokás, igény, avagy éppen csak úgy adódott helyzet szülhette ’84-ben azt a mélységesen csüggeteg mivoltában is roppant bizarr jelenetet (Manek Attila örökítette meg), amikor is a politikai bizottság zakótlan tagjainak a színe előtt Sütő Enikő manöken kvázi lefekvéshez készülődve ereszti le válláról a Habselyem Kötöttárugyár pizsamafelsőjét – Kádár kigombolt ingujjban fixírozza, s blazírt zavarában elfelejti meggyújtani a szája sarkában fityegő cigarettát.

Hogy pár év múlva már a rendszerváltó fordulat 1988-as és ’89-es eseményei következzenek – ahol MTI-fotós volt jelen, azok profi képek, kérdés persze: miért nem mentek ki a profik olyan eseményekre is, ahová nem küldték őket? Mert azt sem mismásolhatjuk el, hogy a Kádár-rendszerben a Magyar Távirati Iroda fényképészei, tetszik, nem tetszik, a Kádár-rendszer fényképészei voltak, még ha exponáltak az akkori politika számára elfogadhatatlanokat, akkor is. Viszont profik voltak, s többnyire muszfeladataikból is a művészi maximumot próbálták becsülettel kicsiholni.

Az album egyik képén például egy munkásőr fekszik a kivájt lövészteknőben egy gyöngyösi egység gyakorlatán, és géppisztollyal tüzel. Eközben legalább négy profi fényképezi őt, a fegyveres amatőrt – a fotót jegyző Fényes Tamáson kívül a többi három látszik is –, nagyon igyekeznek, láthatóan művészileg is, egyikük például két géppel, berogyasztott térddel, oldalról-alulról, lendületből is exponál. És mindnyájan ugyanazt a Rolleiflex nevű német kétobjektíves, tükörreflexes fényképezőgépet használják, mint akiknek a beosztásához ez a harci eszköz van rendszeresítve.

Manapság számos olyan társadalmi jelenség erősödik (a rasszizmus, kivált a romaellenesség, a szociális érzéketlenség, az alul lévők, a vesztesek megvetése, a politikai vetélytársak megbélyegzése, az emberi jogot sértő intézkedések, a szélsőséges, demagóg eszmék iránti fogékonyság vagy az új vezérkultusz), az utóbbi hetekben-hónapokban pedig olyan hatalmi berendezkedés épül ki éppen, hogy mindez temérdek analógiát, áthallást vagy párhuzamot kínál részben a harmincas–negyvenes, részben viszont az ötvenes évekkel. Hiszen a megszégyenítésnek és a fenyegetőzésnek olyan fajtája szökken itt manapság szárba, amely akkoriban volt honos – előbb a faji uszítástól, utóbb az osztálygyűlölettől fűtött hírhedt sajtótermékekben és politikusi megszólalásokban. Nem beszélve a hatvanas–hetvenes évekkel való mai egybecsengésekről.

Ezt most azért hozom szóba, hogy emlékeztessek arra: a Kor-képek köteteiből 1938-tól kezdve nagyon is kiolvasható ez a szóban forgó – napjainkkal analóg – áthallás. Amely áthallás olyan erős, hogy már szemet szúr – a képzavar nagyobb dicsőségére. Már csak ezért is volt páratlanul komoly tett ezt a nyolc fotóalbumnyi kincset a nyilvánosság elé tárni az MTI részéről (s nem sprórolható meg itt a köszönet a búcsúzó elnöknek), mivel azt művelték ezzel az archívummal, amire való: válogattak belőle, és mutogatták nekünk, hogy okuljunk. Meg hogy gyönyörködjünk is persze. Egyébként pedig: ebben az országban hónapok óta semmit nem lehet előre tudni a kormányzati szándékokról – egyebek mellett a Magyar Távirati Irodát illetőekről sem. De készülődjön bármi és bárki: el a kezekkel a fotóarchívumtól!

Édes Hazám, okulj és gyönyörködj, ámulj és borzadj el, ha múltadba tekintesz, s olvasd ki belőle azt is, hogy rajtad áll: ha idejében föleszmélsz, zsarnokodat is elkergetheted.


(Elhangzott a 20 év időutazás. A rendszerváltás előtti két évtized képekben című kiállítás megnyitóján a MÚOSZ Vörösmarty utcai székházában 2010. november 4-én.)