2013. május 6., hétfő

Kádári kutatóintézet iratanyaga vált megismerhetővé



Kádári kutatóintézet iratanyaga vált megismerhetővé

2013. május 1. 
Kutathatóvá tették az 1969-ben alapított Tömegkommunikációs Kutatóközpont iratanyagát. Az intézet a Kádár-rendszerben pártállami irányítás alatt működött, majd a rendszerváltás után felszámolták.
Krekó Péter, a Political Capital elemző cég kutatási igazgatója a most nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva elmondta, hogy a romákkal szembeni előítélet már a rendszerváltás idején is nagyjából ugyanolyan mértékű volt, mint manapság. A cigányság átlagon felüli támogatását 1989-ben 6 százalék, napjainkban pedig mintegy 15 százalék helyesli, és ez az arány hasonló ahhoz, amit a nyugat-európai országokban mérnek – tette hozzá.
Az igazgató elmondta, hogy a cigányság integrált oktatását a társadalom 70 százaléka támogatta 1989-ben, majd 2000-re az az arány több mint 80 százalékra emelkedett, és alig csökkent a legutóbbi időszakban. A romák felelősségét saját sorsuk alakulásában a társadalom 70 százaléka tartotta döntőnek a rendszerváltás idején, míg két évvel ezelőtt 80 százalék volt ez az arány – tette hozzá a Political Capital igazgatója.
Forrás: hirado.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése