Radnóti és két múzsája: a felesége meg az új szerelme

bv2015-07-14Hozzászólások (13) 705

Radnóti, Fanni és Judit

Radnóti levele a munkatáborból szerelméhez, Beck Judithoz: „És látod, az is bánt, és zűrzavaros bennem, hogy Fif maradt egyedül, de úgy érzem, hogy téged hagytalak magányosan, féltelek, s féltékeny vagyok, ez a belső valóság, mint a tegnapi levélben a takarodó.”
Ez volt az a levél, amely miatt Beck Judit elhatározta, hogy szakítania kell Miklóssal, hogy végérvényesen be kell fejezni azt a hosszú hónapok óta zajló történetet kettejük között, ami mindkettejük társa és az összes barátjuk szeme láttára történt, valami szerelmet, amit – Judit szerint – mindig próbáltak megszakítani, amiről mindig elhatározták, hogy így nem mehet tovább, de végül mégis újra és újra találkoztak.
Kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor a festő Beck Judit még dr. Gombosi György felesége volt, Radnóti pedig – értelemszerűen – Fifi, vagyis Gyarmati Fanni férje. György és Fanni – így vagy úgy -, de elfogadták, vagy eltűrték ezt a viszonyt. Amennyire Fifi naplójából kitűnik, úgy gondolta, hogy Radnótinak szüksége van múzsákra a költészetéhez, örüljön, ha akar egy másik nővel, másrészt Judit gyakran végtelenül idegesítette, és csak azért is undok volt vele. Nem mondom, hogy Gyarmati Fanni lelkivilágát úgy általában meg tudom érteni, de ebben az esetben legalábbis normális reakciónak tűnik, hogy a férje szerelmével mélyen összebarátkozni nem volt nagy kedve. Főleg, hogy Miklós ilyeneket írt Judit által inspirálva például a Zápor című versben.

„Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! Ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.”

Beck Judit a szerelmi történet köben elvált, és mellesleg Radnóti révén ismerkedett meg második férjével, Major Tamással, de hangsúlyozza, hogy nem Major volt az oka a szakításnak, hanem az, hogy látta, Miklós mennyire szenved a munkatáborban attól a kettősségtől, hogy nem is tudja pontosan, kihez is tartozik, kit is hagyott magára, és Judit úgy vélte, könnyebben talál biztonságot, ha egy pontra koncentrál, ha legalább nem kell szétszakadnia. Ezért döntött amellett, hogy – ahogy ő fogalmaz – „visszaadja Miklóst a feleségének”. Fifi viszont arról tájékoztatja Miklóst, hogy Judit Major Tamás miatt hagyta el a költőt.

Beck Judit az ötvenes években, feje fölött Major Tamásról készült festményével.

Ez az elképesztő, szenvedélyes szerelmi zűrzavar most azért került ismét a nyilvánosság elé, mert a Kossuth Rádió közölt egy Beck Judittal készült interjút 1989-ből. Azért most, mert az interjúalany kikötötte, csak akkor hallhatja a nagyközönség, ha Gyarmati Fanni már meghalt.
Az interjú itt és itt található, elég megindító, rendkívül érdekes, csak a Kossuth Rádió szerkesztőinek sikerült elrontani a rosszul előadott betétekkel az összhatást, de ki lehet bírni. Számomra a legszebb az egészben, hogy a történet tele van élettel. Kiderül belőle, hogy minden és mindennek az ellenkezője is igaz, és ezt egy idős asszony meséli el, aki már nem akar – talán – sem következetesnek, sem illendőnek, sem romlottnak, sem tisztának látszani. Mert elmondja, hogy szerinte őt senki soha olyan szerelemmel nem szerette, mint Radnóti. Az az időszak egy érzelmileg rendkívül intenzív, szenvedélyes szakasz volt az életében, és nagy fájdalommal járt megszakítani. Bár nem akarta Miklóst Fannitól elválasztani, mégis folyton azon gondolkoztak mindketten, hogyan lehetnének együtt, hogyan változtathatnák meg a helyzetet.
Ahogy ő mondta, amikor az interjúer rákérdezett a több emberhez tartozással járó feszültségekre, „megbékélni ezzel nem lehet, de telnek a napok, és így telnek”. Komplikációkkal, nehézségekkel, de mégis. És bár tagadja, hogy Major Tamásnak köze lett volna a szakításhoz, ahogy Fanni is mondta, közben elismeri, hogy két ember volt rá az életében a legnagyobb hatással: az apja és Major. De közben Radnótit akarta. Vagy őt is. Vagy ki tudja már. Valószínűleg mindkét állítása igaz egyszerre.

Judit és Fanni középen, Radnóti a kép szélén.

És persze Fanni. Aki mindent elfogad, csak éppen dúl-fúl. Akit nem érdekel az egész, de mégis utálja. Mondjuk hogyne utálná. De a naplójában mégiscsak meghagyja Beck Judit nevét, Beck róla készült képét őrzi a lakásukon, Judit pedig „visszaadja neki a férjét”, hiszen a missziója – az elszakítás – sikerült, az utolsó időben Miklós már Fifi felé fordult megint, a verseket is neki írta.
Miklós meg, a szenvedélyes Miklós, aki alig bírja Judit nélkül, aki úgy érzi, főként Juditot hagyta magára, ő a nagyobb veszteség, később azt írja Fifnek: „Imádlak, és még szeretni sem hagyod magad. Hisz értelek én, tudom, hogy mit gondolsz. De tévedsz! Helytelenül látod a »J-ügyet« is. Igen, ez van… Inkább volt… De nem úgy, ahogy gondolod! Szeretlek! Téged szeretlek! És Terajtad kívül minden csak játék! Küldök egy verset is néked Édes! Kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz hozzá. Ellopott percekben, zűrben írom hetek óta már. Egy kicsit bocsánatkérés is ez a harmadik eclogáért.” Amit ugye Juditnak írt, ilyenekkel:

Pásztori Múzsa, segíts! Most róla rikoltnak a hajnal
kürtjei mind! párás teli hangon zengik alakját,
hogy süt a teste, szemén hogy villan a nyurga mosolygás,
ajkán táncos, okos léptekkel hogy jön a sóhaj,
hogy mozdul, hogy ölel, hogy nézi a holdat az égen!

Megrendítő, ahogy a két nő megtiszteli és – amennyire lehet – elismeri egymást. Ez az interjú most úgy tűnik, felkavarta a kedélyeket, bár a viszonyról korábban is tudni lehetett, mégis sokan kezdtek moralizálni, hogy kinek mit is kellett volna csinálnia, és megéri-e, hogy ezek a versek megszülettek, merthogy micsoda dolgok történtek a háttérben, és még Radnótiról is kiderült, hogy nem makulátlan lélek. Én – remélem, ezt már tudni lehet – ebben a témában nem vagyok egy nagy moralizáló.
Nekem csak két dolog jött le ebből a történetből. Egyrészt az, hogy az ember jobb, ha nem gondolja azt, hogy mire meghal, el tudja rendezni az életét, hogy világos lesz teljesen és kristálytisztán, kit szeret és mennyire, és mit kapott tőle. Mert simán lehet, hogy totál kuszaságot hagy maga után. És még maga számára sem tudja tisztázni, mi hogy volt.
Másrészt pedig – nagy közhely lesz, vigyázat! – egyszerűen csak olyan jó, hogy ők éltek és szerettek. Kicsit kuszán, de ez nem törvényszerű? Ugyanúgy ér, vagy tévedek?
Ráadásul, lenne egy nagy mérce, ami megmondja, hogy az egy évig tartó szerelem többet ér, mint a száz évig tartó? Én, a magam részéről, még nem láttam ilyet.
(A képek forrása: itt és itt)