A rendszerváltás után először készült önálló történelmi feldolgozás a XX. század egyik legsötétebb periódusáról, a Rákosi-korszakról. A pár hónapja megjelent könyvnek nem csak az elsőség az érdeme: alapjában módosíthatja a korszakról kialakult eddigi felfogásunkat.

Sokan azt gondolják, hogy a Rákosi-korszak - ahogyan azt Kádár János idején sulykolták - csak pár évig tartott. Hol 1949-53, hol 1948-52 kavargott a fejekben. Alighanem tudatos történelemtorzítás része volt mindez: minél rövidebbre tömöríteni a hazai kommunizmus, a szovjet típusú rendszer legborzalmasabb időszakát.
Valójában azonban a Rákosi-korszak ennél sokkal hosszabb időszakra nyúlik Gyarmati György történész szerint, akinek 2011 végén jelent meg a Rubicon kiadónál a periódusról szóló monográfiája. A Rákosi-korszak című kötet azt a tézist igyekszik alátámasztani, hogy 1945 és 1956 között tartott ez a kínszenvedéses éra.
Időközben számtalan rendszerváltás, szinte egy-két évente változó rezsimek, véres és kissé enyhülő átmenetek, ravasz hatalmi technikák tették lehetetlenné az 1945-ben kibontakozni próbáló demokrácia megvalósulását. Gyarmati rámutat, hogy már az 1945-ös szabad választások eredményét sem vették figyelembe a szovjet megszállók és "legjobb tanítványaik: a magyar kommunisták". Hiába kapott 57 százalékot, azaz biztos, önálló kormányalakításra alkalmas többséget a Független Kisgazdapárt. A kormányban már kisebb volt a befolyása, mert koalícióra kényszerült - ezt a kényszert a szovjet irányítás alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) testesítette meg.
Nem a kormányban dőltek el a dolgok
Sőt végül is nem a kormányban dőltek el a dolgok, hanem a koalíciós pártok előzetes egyeztető fórumain vitatták meg valójában a fontos kérdéseket. Itt a kisgazdák ráadásul kisebbségbe kerültek a kommunistákkal és a két másik baloldali párttal (a szociáldemokratákkal és a parasztpártiakkal) szemben. A kulcsfontosságú belügyminisztérium pedig 1945 és 1989 között mindvégig a kommunisták kezében volt. Még rosszabb volt a helyzet vidéken: a főváros és környéke kivételével ugyanis nem szabad választásokon dőlt el a polgármesterek és a helyi képviseletek ügye. Ezeken a posztokon pedig rendkívül nagy volt a baloldali vezetők befolyás
A ma 120 éve született Rákosi Mátyás, a Szovjetunióból 1945-ben visszatért kommunista vezető ebben az időszakban, 1945 és 1956 között döntő befolyást gyakorolt mindarra, ami az országban történt - ez Gyarmati álláspontja. Persze a történész-szerző nem mindent ír Rákosi számlájára. Könyvének lényege az, hogy egy torz rendszer, egy világháborúban széttépett ország, egy szétvert társadalom romjain került trónra Sztálin elvtárs legjobb magyarországi tanítványa.
Rendszerváltó fordulatok évtizede
Gyarmati könyvében az 1945 és 1956 közti bő dekádot "a rendszerváltó fordulatok évtizedének", az egész korszakot pedig sztalinizálásnak nevezi, azon belül a kezdetekben a hatalmi dualizmusról, a két egymással párhuzamosan zajló rendszerváltásról ír. (Ezt az elsők között Fejtő Ferenc fejtette ki, még az ötvenes években, párizsi emigrációjában.) Gyarmatinál ez a korszak az úgynevezett presztalinizáció. A demokratikus átalakulás és a kommunista egyeduralom kialakítása az a két rendszerváltó folyamat ekkoriban, 1945-47 között, amelyek egy ideig párhuzamosan futnak egymással, majd a sztálinista rendszerváltás erősödik meg közülük. 1950-re épül ki Gyarmati szerint teljesen a szovjet típusú intézményrendszer (a tanácsrendszer létrejöttével).
A sztalinizálás 1948-52 közötti periódusa Gyarmatinál Rákosi-korszak legsötétebb éveire utal. Leírhatatlan szenvedéseket okozott ekkoriban a kommunista diktatúra, milliós nagyságrendű azoknak a száma, akiket rendőri vagy más büntetőeljárás alá vontak. A brutális, az ÁVH-kínzásai által jellemzett korszak azonban Gyarmati szerint még így sem ért célhoz, még így sem tudott teljes és tökéletes totalitárius diktatúrát kiépíteni.(forrás: Origo)
a.