1961-ben Farkas Mihályt is kiengedték. Ő a Gondolat Kiadó lektoraként dolgozott, de depressziója következtében 1965-ben öngyilkos lett. Ellenben fia, Farkas Vladimir egészen 2002-ig élt. 1988-ban még levélben tiltakozott a szamzidat-kiadó Demszky Gábornál, amiért Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyve szerint ÁVH-tisztként kedvelt elfoglaltsága volt előzőleg kivert fogú foglyok szájába vizelni.
Az 1953 utáni elszámoltatás több volt, mint a párton belüli hatalmi harc morális köntösbe öltöztetve. A Rákosiék irányította terrorgépezet hithű kommunisták tömegét kínozta meg, végezte ki és küldte börtönbe, hamis vallomásokat kicsikarva belőlük a párt igazsága nevében. Majd pár év múlva ugyanezek az emberek ismét csak a párt igazsága nevében szabadultak ki.
Bár a hivatalos magyarázat a szektás elhajlók visszaéléseiként magyarázta ezt az ellentmondást, ez nem kevés hívőben roppanthatta meg a marxizmus-leninizmus igazságaiba vetett bizalmat. Nem beszélve az egykori harcostársakról, akik az „ellenség” helyett egymást küldték börtönbe leosztott szerepek alapján. Aki pedig a vádlót játszotta az egyik pillanatban, az napok múltán maga is az Andrássy út 60. kínzókamráiban találhatta magát.
A Kádár-rendszer elitje nem kis mértékben a sértettekből került ki, mint Kádár, Aczél, vagy Kállai Gyula. A kor bizarr konszolidációja pedig újra egy asztalhoz ültette az egykori megkínzottakat és kínzóikat, illetve ezek "keverékeit", akikből az új rendszerben könyvkiadók, lektorok, ilyen-olyan káderek lettek. Ujhelyi Szilárd filmigazgató, UNESCO-nagykövet, Erdős Péter popcézár, Kardos György, a Magvető kiadó vezetője, vagy Berkesi András, a korszak sztárírója mind ugyanebben a cipőben jártak.
Az örökség
Az ötvenes évek traumája a Kádár-rendszer művészetét is élénken foglalkoztatta, a hatvanas évek nyitottabb légköre pedig lehetőséget adott ennek kitárgyalására. Bacsó Péter Nyár a hegyen című, hazai és nemzetközi díjakkal elhalmozott 1967-es filmjének főszereplői meglepő nyíltsággal beszélték ki a mozivásznon a kirakatperek működési mechanizmusát, melyben a történet szerint egyiküknek a vádló, a másiknak a vádlott szerepe jutott. Herskó János Párbeszédjének hősei, a Húsz óra és a Tízezer nap parasztjai ugyanúgy ennek a súlyos örökségnek a foglyai, mint a Hűség című regény szereplői, melyben Berkesi András írta meg az ötvenes évekkel való szembenézés sztoriját, a továbbra is hithű kommunista szemszögéből. Ezeknek a műveknek a konklúziója azonban többnyire kimerült annyiban, hogy a Kádár-rendszer víkendházas konszolidációjában minden múltbeli sérelem hordozója megpihenhet.

Felejtésért cserébe víkendház

© fortepan.hu

Az ötvenes évek szektás terrorja és az ebből eredeztetett 56-os forradalom a Kádár-rendszer irányítóinak gondolkodásmódját is befolyásolta. Révész Sándor, Aczél György életrajzírója szerint Aczél politikáját nagyban meghatározta megkínzásának és bebörtönzésének traumája. Ennek is köszönhető, hogy a Rákosi-korszak eszetlen dogmatizmusa helyett Kádárék inkább a folytonos kedvezményeket adó, nyílt erőszaktól tartózkodó, lavírozgató politikát választották, ahol a legfőbb ideológia a status quo fenntartása volt, a marxizmus-leninizmus elvei pedig egyre inkább csak dísznek kellettek. A múltból hozott összes sérelem, köztük a kommunista "testvérbűn" kezelésére pedig a legpraktikusabb megoldást, a közös felejtést és hallgatást választották.
Mindez a nyolcvanas évek végéig tartott, hogy aztán a rendszer szétesésekor újrakezdődjön, és lényegében a mai napig tartson a Rákosi-korszak és az összes többi huszadik századi történelmi sérelem feltárása, vitatása és a rájuk alapozott sérelmi politizálás.