üller Rolf
Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
Az 1945 utáni politikai rendőrség hírhedt vezetőjének
életútját máig számos legenda övezi. Főleg akkor szállnak szabadjára a
gondolatok, amikor felvetődik a kérdés, hogy miként is válhatott belőle
1945 után az, aki. A Szabolcs vármegyei Újfehértó szülöttéből, a szerény
képességű szabólegényből egy több tízezres állományú erőszakszervezet
első embere rendőr altábornagyi rangban. Aki nem mellesleg a kommunista
párt Központi Vezetőségének tagja, és szinte államvédelmi
„miniszterként” bejáratos a Politikai Bizottság üléseire és azokra a
szűkebb körű tanácskozásokra, amelyeken a „rendszer ellenségeivel”
szembeni akciókról határoztak. A diktatúra kiépítésének és
fenntartásának kulcsfigurája, a politikai perek végrehajtója és
közreműködője. Karrieremelkedésének lehetséges okai között említődik
fel: a szovjet ügynökmúlt.
Az öreg nyomdász
A beszervezési történetet kezdjük ott,
hogy Péter Gábor, születési nevén Eisenberger Benjámin az 1930-as évek
elejétől a valójában nem túl kiterjedt és acélos hazai kommunista
mozgalom tagjaként tevékenykedett. Bekapcsolódott a Vörös Segély
munkájába, ahonnan már csak egy lépés volt a betiltott kommunista párt.
Befektetett energiája viszonylag hamar meghozta első gyümölcsét. A párt
1932. júliusi nagy lefejezése (Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzése)
után ugyanis őt küldték ki a segélyszervezet moszkvai kongresszusára.
Bécsen keresztül eljutott Berlinbe, ahol felvette élete első álnevét,
mint Seszták Antal utazott tovább Stettinbe, áthajózott a
Balti-tengeren, majd Leningrádban vonatra szállva érkezett meg a szovjet
fővárosba. A novemberi seregszemlén felszólalt, és miután kipipálta a
kötelező látványosságokat, és letudta a protokolleseményeket, a
könnyedebb kikapcsolódásra is maradt ideje: „Az utolsó, Moszkvában
töltött napon egy öreg magyar nyomdász (Lebovics, aki Svájcban Lenin
Iszkrájának volt a betűszedője) búcsúzóul elvitt egy barátságos kis
moziba, s együtt megnéztük Makarenko gyerekeit, az »Élet útja« című
filmet” ‒ írta az 1960-as évek elején a Párttörténeti Intézetnek
megküldött visszaemlékezésében. A történet pikantériáját az adja, hogy a
programfelelős, Lebovics Farkas ‒ aki valóban részt vett az említett
lap nyomdai munkálataiban ‒ a magyar proletárdiktatúra bukása után a
Szovjetunióba emigrálva a titkosszolgálat (GPU, majd OGPU) soraiba
lépett. Ugyanakkor a műsorára tűzött alkotás is tartogat elgondolkodtató
elemeket. Annak címe helyesen Út az életbe (Putyovka v zsizny), témája
pedig az éhező és a bűn útjára tévedő utcagyerekekből a makarenkói
pedagógia mentén szervezett kommuna volt, amely a kommunizmust építő
emberekké kívánja átnevelni őket. A valós életben az ilyen sorsú ifjakat
idővel a politikai rendőrség karolta fel, nem véletlen, hogy e direkt
kapcsolatot a rendező sem hagyta szó nélkül, és drámai hangvételű
narrációt biggyesztett filmjének végére: művét „a gyerekkommunák első
vezetőjének, a gyermekek legnagyobb barátjának, Feliksz
Dzerzsinszkijnek” ajánlotta.

A magyar kommunisták sorából épphogy
„kitűnő” Seszták tehát 1932-ben Moszkvában a szovjet államvédelem
tisztjével a szovjet államvédelem „legnagyobb alakjának” ajánlott egész
estés mozifilmet nézett meg. Aztán eltelt másfél évtized, és Péter Gábor
néven a magyar államvédelem „legnagyobb alakja” lett. Lehetséges, hogy a
későbbi ÁVH-főnök már ekkor kapcsolatba került a szovjet
titkosszolgálattal? Minden adott ahhoz, hogy visszaemlékezésének
filmszínházas betétjét ekként olvassuk. Igaz, konkrét bizonyítékok a mai
napig nem állnak rendelkezésre. Ha vannak ilyenek, akkor csakis
valamely orosz levéltár mélyén találhatók.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tavasz számában olvasható.
![]() |
2018. tavaszSorsgyötörte magyar anyák |
|---|
Tartalom
- Zrínyi Ilona, Európa legbátrabb asszonya
- Kossuth el nem mondott imája a kápolnai csatatéren
- Miss Elsüllyeszthetetlen, az örök túlélő
- Kultúrkommandóval a nácik nyomában
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Sarolt, az ismeretlen

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése