A Mozgó Világ internetes változata. 2010 március. Harminchatodik évfolyam, harmadik szám
Molnár Gál Péter: Major – Adatok egy életrajzhoz
„A hagyomány szerint egyik legszebb régi táncunk, a kállai kettős úgy keletkezett, hogy a nagykállói földesúr fellázadt jobbágyait egy pincébe zárta, melynek padozatát apró, hegyes karókkal verette ki; a meztelen lábukat kapkodó foglyok mozdulataiból alakult volna ki a tánc (…) A színész, ha tetejében rendező és színházigazgató is, ritkán kerül le ezekről a karókról.”
Déry Tibor: Major Tamás, 1955
Major Tamás száz éve Újpesten született. Abban a földszintes, vidékies házban (Toldi Miklós utca 10.), ahol nagyanyja maga dagasztotta a kenyeret.
Apja: tasnádi maróti Major Gyula György. A dzsentri család neve eredetileg Meisler. Újpestiek. „Apám tisztviselő volt a Szénbányászatnál (…) Keresztény középosztálybeli számvevőségi hivatalnok az akkori VI. fizetési osztályban, ma alighanem osztályvezető lenne a besorolása” – ezt nem Major Tamás vallja, hanem legidősebb bátyja, Ákos, aki nemesi előnevét és a családi címeres pecsétgyűrűt megtartva hadbíró; a háború után a Népbírósági tárgyalások ügyésze, a Budapesti Néptörvényszék első elnöke, utóbb a NOT elnöke. Tamás a három fiú közül a középső. A legkevesebb szó a legkisebbről esik: Major M. Gáborról, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjáról. Jogi doktorátussal bányamérnök a Bányászati Kutató Intézetnél. 1956-ban kiszökik az országból. Családja útlevéllel követi. 67 évesen elhal Kanadában.
A családi kulissza más hátteret ad Major ötvenes évekbeli működéséhez. Rövid pórázon zsarolhatták káderlapjával. Személyi anyagát családja erősen befeketítette adataival. 1979-ben írott visszaemlékezésében csak a nála két évvel idősebb bátyjáról beszél. A harmadik Major fiút még akkor is elkonspirálja.
Újpesten a keresztényszocialista párt helyi szervezetének vezetője a mama. A város társadalmi egyesületei a nemzeti hadsereg tiszteletére nagy irredenta ünnepséget rendeztek az újpesti színházban. 1921-ben a Nemzeti Színház későbbi igazgatója, aki a színház történetének leghuzamosabb ideig –1945-től 1962-ig, 17 évig – vezetője, majd főrendezője (1962–1978), 11 évesen lép először közönség elé az édesanyja írta Egyedül című irredenta egyfelvonásosban.
Gyerekszerepeket alakít a Városi Színház ifjúsági előadásain. Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium elvégzése után hátat fordít az apai háznak, de nem az anyai becsvágyaknak: beiratkozik a Színiakadémiára. Elköltözése előtt apja ebéd közben úri módon, minden indulat nélkül zsidózott. Major felállt. Lerántotta abrosszal együtt a teljes terítéket. Kivonult az apai házból.
1931-ben elvégzi osztálytársával, Apáthi Imrével az Akadémiát. A Nemzetihez szerződik ösztöndíjasnak Juhász József és Perényi (Predics) László (1910–1993) mellett. A költségvetési zavarban lévő Nemzeti ösztöndíjasainak évi nyolcvan pengőjét a Corvin áruház állta. Albérletbe költözött a Kisdiófa utca 3. első emeletére Juhász József és Bérczi Béla iskolatársaival.
Mellőzöttnek érzi magát. Mellőzött is. Statisztál abban a színházban, ahol másfél évtized múlva igazgatni fog. A régiek mindvégig gyanakodva méregették őt az igazgatói irodában. Major nem vesztegette idejét sértettségre. Visszatérő mondása volt később is: aki megsértődik, annak nincs igaza. Alaposan kihasználta az időt, ameddig nem esett rá a reflektorfény. Beiratkozik a bölcsészet magyar–francia szakára. Horváth János és Eckhardt Sándor tanítványa. Várkonyival Molière-t fordítanak a Városi Színház ifjúsági előadásainak. Posztgraduális képzést kap a Népszínház utca sarkán álló Simplon Kávéházban. Az előadások után a színésznép összeült az írókkal, újságírókkal. Részint a Budapesti Hírlap konzervatívjaival, még inkább a Conti utcai Népszava szociáldemokratáival. Így kerül kapcsolatba Bánóczi Lászlóval, a hajdani Thália Társaság egyik alapítójával, a Szociáldemokrata Párt művelődéspolitikai korifeusával, akinek nevelt lányával, Olty Magdával jó ideig együtt lakik a Bánócziékkal szomszédos, összenyitott lakásban a Tisza Kálmán téren. Megismerkedik, összebarátkozik a Népszava külpolitikusával, Kasztel Andrással, az ő révén kerül kapcsolatba Losonczy Gézával, Ujhelyi Szilárddal, Kállai Gyulával. Sokáig gyanútlan. Nem tudja, hogy Kállai tanácsai mögött az illegális párt súg. Kállai kérésére megy el 1939-ben a Vasasokhoz. Két József Attila-verssel szerepelt Major. Először itt mondta el a Város peremént – „méghozzá nagyon rosszul”. Az épületből kimenet ifjúmunkások várták a folyosón. Nem gratulálni akartak. Elmondták neki, nem így kell szavalni. A szöveget jobban meg kell tanulni. Ez nem színház. Itt nem játszani kell. „Először tanuljon meg verset mondani, aztán jöjjön vissza hozzánk.”
Nagy szerepe lett Major nevelésében Reinitz Béla zeneszerzőnek, az Ady-versek első megzenésítőjének, aki az Apolló meg a Modern Színpad deszkáira magyar költők általa megzenésített dalaival kulturális hittérítést végzett a hazai költészet javára. Reinitz a Népszava, a Világ zenekritikusa. Bartók és Kodály jelentőségének fölismerője és lelkes igehirdetője. A Tanácsköztársaság idején a zenei ügyek vezetésével lett megbízva, Bécsbe emigrált (1931-ig). Dalait ezalatt Erbé (értsd: R. B.) Viktor néven énekelték az Apolló Kabaréban. Reinitz rossz alvó volt, maga köré gyűjtötte a fiatalokat a Simplonból kiindulva a Kulacs vendéglőben, és a Rákóczi úti Keszey vendéglőben vagy a Gyulai Pál utca sarki szobányi ivóban, a Rókus proszektúrájáról elnevesült Hullamosóban éjszakáztak. Reinitz asztal mellett szavaltatta a fiatalokat. A magyar prozódia törvényeit oktatta bömbölő hangon, goromba szavakkal. Nemcsak Petőfi és Ady szerepelt az étlapon, hanem a jó időben fölfedezett József Attila is.
Egy újságíró kérdésére, hogy amikor Kemény báró Kolozsvárra hívta a Nemzeti igazgatójának, miért nem vállalta, ezt feleli: „Ugyan kérem. Ehhez az álláshoz még fiatal vagyok. Tájékozatlan. Nem elég művelt. Nem elég gyakorlott. Nemzeti színházi rendezéseim, az ifjúsági előadások, színházi és pódium-szerepléseim, Molière-fordításaim mind csak tapogatódzások bámulatosan öszszetett művészetünk testén, semmi esetre sem jogcím arra, hogy önfeledt pozícióvágyból hirtelen fegyverbe ugorjak a magyar színművészet talán legértékesebb őrhelyének tornyába. Majd 10–15–20 év múlva. Majd ha Isten segítségével szellemi határaim megfeszülnek, ha – mint nadály az emberi testen – teleszívtam magam művészetünk különböző csoportozatú vérével, és elégedetten, megdagadtan gurulni kezdek, akkor… Akkor majd leülök egy székbe, és mindazt, amit megtanulhattam, apró hajszálerecskéken átadom a magyar színpadi kultúra ápolásának, egy csoport magyar színésznek, de nem olyanoknak, akiket az időszerű készletből gondjaimra bíznak, hanem akiket gondosan, szeretettel, tehetségem szerinti értékítélettel én válogatok össze. Et quasi cursores vitae lampada tradunt!”
Két év múlva megérett a színházigazgatásra.
Kortársai között közhelyszerű Major-ellenes pletyka vádolta, miszerint protekcióval került a Nemzetihez. Ez részben igaz, de elfeledkeztek Reinhardt bölcs mondásáról, miszerint nyolctól tizenkettőig nincs protekció, vagyis a függöny fölhúzása után kinek-kinek magának kell helytállnia a színpadon. A megcsócsáltat lelkiismeretlenül és tudákos nagyképűséggel ismételgető linkóci színháztörténetünk elfeledkezett Major színházi edzőtáboráról, a mamája színházszomjának melléktermékeként rendelkezésére álló városi színházi ifjúsági előadásokról. Utóképzésben részesült, akárha leszolgált volna egy évtizedet a kolozsvári Magyar Színháznál. Egyik estén A Gyurkovics lányok Radványi Gida főhadnagyát alakította, majd a nagy klasszikus szerepeket sorra véve Shylock, Harpagon mellett operettszerepeket, hazafias drámát és népszínművet belülről megismerve magáévá sajátította a kortársi színházi repertoárt, a lehetséges stílusokat, játékmodorokat, ripacsi fogásokat: a legnagyobb jellemszínészekkel együtt tájolván elleshette alkotó módszerüket. Az öregek maguk mellé fogadták és oktatták fiatalabb pályatársukat. Major mesterségbeli tudását Márika néni ifjúsági előadásain szerzett két és fél évtized alapozta meg. 1921-től 1944-ig – 11 éves korától 34 éves koráig, leszámítva az akadémiai gyakorló éveket és kezdeti éveit a Nemzetiben – havonta egyszer más és más szerepben nagyközönség előtt a legkülönbözőbb alkalmakban, szerelmes ifjaktól charge komikus epizódokig, klasszikus tragédiák veretes hangöblögetéseitől népszínművek tarka paraszti jellemeiig próbára tehette színészi fogalmazását. Hozzávetőlegesen 200 szerepben gyakorolhatta magát a mesterségben, akár egy olasz komédiáscsalád vándorló színészcsemetéje.
1937-ben Major Párizsba utazik. Részt vesz a spanyol polgárháború idején a Palais de Justice előtt az Aragon kiszabadításáért folyó tüntetésben. Tolnai Gáborral és Radnótival van együtt. Hazatérte után erősödik kapcsolata a munkásmozgalommal.
1944 októberében Kádár Jánost a Conti utcai börtönből átszállították a Margit körúti fegyházba. Komárom felé viszik őket. A párt vezetői Majort és másokat kiküldtek autóval Kádár felkutatására. Major végigkiáltozta az országutat Budapesttől Sopronig, de senki nem válaszolt neki. „Amikor találkoztunk, és elmesélte nekem, egyeztettük az időpontot, és kiderült, hogy amikor ő utánam jött, én már akkor megszöktem a csoportból.” Szép jelenet lehetett, amikor az illegális pártvezért kiáltozva keresi a romantikus teátrális külsőségekkel konspiráló színész az országúton, mintha cserkészparancsnoka került volna bajba a számháború közben.
Major szerezte az illegális lakásokat. Haraszti Sándor Zuglóban, az Újvidék utcában lakott, a lakás Somogyi Bogyó egyik húgáé volt, aki elment Erdélybe, átadta a lakást nővérének. 1944 szeptemberében Donáth Ferenc Zöldi Sándor személyi iratainak felhasználásával főbérlőként kibérelte a Hungária körút 68. egyik lakását. Ezt is Major közbenjárásával tette. Álnéven ide bejelentkezett albérlőként Kádár János és Péter Gábor is. Itt gyűltek össze az oroszok bejövetele után néhány nappal Horváth Márton, Péter Gábor, Donáth, Kádár, Somogyi Miklós, Török János, Kiss Károly, Kállai Gyula és Haraszti: ide várták Vas Zoltánt Debrecenből megbízottként, s innen mentek a Tisza Kálmán térre.
Budán még tart a háború. Pesten már színházakat szerveznek.
A Kun utcai tűzoltósági épületben székelő szovjet parancsnokságra összehívták azokat a színészeket, zenészeket, akiknek életben maradásáról tudtak. Kodály megjelenik itt. 1945. január 21-én a Bajza utcában a Színészkamara volt helyiségében megalakítják a Művészek Szabad Szakszervezetét.
Magyar Színészek Szabad Szakszervezete alakuló közgyűlés: 1945. május 6.
Összegyűlik a színházi nép a Bajza utcában. „Nem volt ott, a leroggyant Színészkamara épületében sereg, csupán egy teremnyi elgyötört, rongyos és pinceszagú ember, akikhez eljutott a toborzás híre: megalakul a művészek szakszervezete. Közös karámban minden frakció, színészeké, szobrászoké, festőké, zeneművészeké, íróké (…) A hiteles krónika kötelez. A színészek, Major Tamással az élen, fújták meg a kürtöt, székházuk, ha romosan is, fedélt adott a gyülekezésnek.” (Staub) Szék nem lévén, állva kikiáltották a Magyar Művészek Szabad Szakszervezetét és a frakcióvezetőket. A színészcsoporté Major, a képzőművészeké Dési-Huber Istvánné, a zenészeké Székely Endre, az íróké Boross Elemér.
Major utóbb sokaktól tehetségtelenségükre bűnbakként piszkolt prügelknabe lesz. Ki-ki elfelejti, hogy a romokon egyhangún melléálltak. Egyhangú közfelkiáltással megválasztották Majort. Akárcsak hat évvel korábban tette a színházi társadalom, amikor közfelkiáltással Kiss Ferencet emelték a Színészkamara élére.
Máig nem került elő egyetlen papírfecni sem, ami igazolná: törvényesen lett igazgatója a Nemzetinek. Az ostromot követő zavaros időkben elfoglalta a színházat azon a jogon, hogy tudja vezetni a társulatot. A faramuci hatalmi helyzet annál különösebb, mert jóllehet nincs írás arról, hogy Major megnyithatja a Nemzeti Színházat, fellelhető azonban írás (a Politikatörténeti Intézet levéltárában), hogy Major megnyithatja az Uránia mozit. A Magyar Kommunista Párt titkársági ülésén 1945. január 27-én megbízzák Major Tamást, „hogy orosz filmekkel a legrövidebb időn belül indítson meg egy filmszínházat”. Így kezdi vetíteni az Uránia – jelenleg „Nemzeti Filmszínház” – az Oreli csata című filmet. Ez az első pesti filmvetítés a háború után. A film dobozait a levéltári feljegyzés szerint Major vitte az Urániába. Nem elképzelhetetlen, hogy a szétbombázott városban kerékpáron szállította a legelső mozielőadáshoz a propagandafilmet.
A szövetségi autodaféknak, ahol nyílt színen égették le és égették meg egymást a hatalomért vívók, legfőbb föladata volt ráijeszteni az anarchista színésznépre. A gyakori sarokba állítások, kizárások, kukoricára térdepeltetések kevéssé hatottak a meghúzódzkodó színészekre. A gyenge jellemű jellemszínészek buzgón felszólaltak, önként fújták a közös ideológiai menetdalokat. A többség azonban nem tartotta a száját. Mihelyt bekenték a szerephez arcukat parasztpirossal, felragasztották jellembajszukat a téeszcsé-darabhoz, a színrelépésig szabad szájúan kimondták, ami nyomta a bögyüket. Jártatták a szájukat.
Elvbarátja, dr. Tariska István orvos bújtatja 1944-ben az angyalföldi elmegyógyintézetben. 1951. október 20-án dr. Tariska Istvánt 12 évi, Losonczy Gézát 14 évi, Újhelyi Szilárdot 8 évi fegyházra ítélte a Budapesti Megyei Bíróság.
Miként úszta meg Major a tisztogatást? Hogyan kerülte el feje a nyaktilót? Miért nézték el neki szoros baráti körét: Csermanek János, Rajk, Kállai Gyufa, Marosán György, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd barátságát, s hogy sógora volt az a Havas László költő, korábban Károlyi Mihály titkára, akit a Szikra szerkesztőjeként tartóztattak le, és koholt vádak alapján agyonverik börtönében az elvtársai?
Major a Macbeth premierjének délelőttjére kiírt főpróba utáni javító próbán összeomlott 1949 novemberében. Gyors műsorváltozást hirdet meg a színház. A bemutatót elhalasztják a következő év április 22-éig. Az igazgatót a Rusznyák-klinikára szállították. A kivizsgálás szerint szívizombántalmai vannak, pihenésre szorul. Három hét után vidékre viszik kipihenni a fáradalmakat, és megerősödni. Nem a munka ment a szívére, inkább a Rajk-per. A kivégzés után két héttel Major pályáján első és utolsó alkalommal marad el előadás, kivált bemutató.
Rajkot 1949. május 30-án tartóztatják le. Major első ijedtében egy szovjet operett vígságain dolgozik a Magyar Színházban, bár inkább a színházi plakáton látható, mint a próbákon (Dohányon vett kapitány). Gorkij Ellenségek című drámáját próbálja a Nemzetiben (bemutató: 1949. december 2.).
Belemenekül a színházi munkába. Nem beletemetkezik, hogy feledtesse rémületét. Előremenekül a színlap élére. Shakespeare-csokrot tesz a munkáshatalom színpadára. Ellenségek – íratja ki a falragaszra, miközben barátait-elvtársait letartóztatják, vallatják. (Péter Gábortól, ha nem is tudta meg, mire megy a játék, sejthette, hogy az ő nyaka körül is szorul a hurok.) A nagy proletáríró drámája védőpajzs. A cím politikai rímelése óvatos védekezés. Nem árulja el barátait. Csak egy kicsit.
Major máig mumus. Vele ijesztgetik a hiszékeny színházi népet, akik csak másodszájból ismerik a színháztörténeti hiedelmeket. A Nemzeti Színház 170 éve alatt Hevesi Sándoron és Németh Antalon kívül nem került alaposabban felkészült igazgató a színház élére. Fél évvel 34. születésnapja előtt lett a Nemzeti igazgatója. Kész programmal. Kész stílussal. Kipróbált módszerekkel. Igazgatása alatt lökhárító a párt és a színház között. Megóvta az intézményt stréberdaraboktól, kötelező drámabeszolgáltatásoktól. Szabó Pál kolhoz-fércműve (1950) balsikere után ellenállás a stréberdrámák színrevitelének, és a szovjet drámáknál is kényesen igényes. Majd a Nagy Imre-kormányprogram után kerülnek színpadra a bíráló élű magyar szerzők. Valamint Madách mindaddig tiltott Tragédiája. Csellel, furfanggal, rikító demagógiával óvja a Nemzeti színvonalának rangját.
Major önkritikájára jellemző dupla csavar: „Súlyos hiba az is, hogy nem játszottunk német demokratikus színdarabot. A békéért folytatott harcban szövetségesünk a német népi demokrácia is, melynek klasszikusait és új darabjait is magunkénak kell vallanunk. Az idei évadban a Magyar Színház ezért fogja bemutatni Schiller Ármány és szerelem c. darabját.” Az idézet nem kitaláció. Ellenőrizhető: megjelent a Színház és Filmművészet, 1950/1–2. dupla számában. Senkinek nem volt pisszenésnyi ellenvetése Major furfangjához. Ma már gúnynak érződő bukfenc, miszerint Schiller NDK-szerző. Mintha Major gúnyolná a többiek tülekedő igyekezetét. Komolyan pofát vágva, visszaverhetetlenül alkalmazta a többi buzgómócsing izzadmányosan előcsikart módszerét.
Czímer József emlékiratában népdalgyűjteményként összefoglalja (természetesen) Major halála és igazgatása után a Nemzetiről való suttyomban tartott közvélekedést. „Először is a Nemzeti a »mi« színházunk, mintegy a párt saját színháza, igazgatója a Központi Vezetőség tagja. Anyagi, látogatottsági krízisről ott szó sem lehetett, oda a pártszervezetek megszervezték a közönséget, és ha szükség volt rá, a közönség az úttesten ment a színházba (katonák). Az igazgató személye pedig olyan stabil volt, ahogy akkor mondták, mint maga az épület, de még abban is tévedtek, mert az épületet lebontották, de Major Tamás mindhalálig stabil maradt.” Czímer vádjai között szerepel, hogy Major Várkonyi iránti féltékenységből „felszámolta a Művész Színházat (…) amely Majorék zsdanovi Nemzeti Színházával szemben mind műsorban, mind játékstílusban a korszerűbb, európaibb színházat jelentette.” „Gátlástalan politikai arcátlansággal (…) meghamisította Shakespeare-t” egy színházi konferencián az Othello egyik jelenetének elemzésekor. „A Központi Vezetőség tagja.” „A párt színházi kegyence.” „Szakmai területen abszolút, félelmetes úr.” „A mindenható birodalom kártékony kollaboránsa.” „Kókler.” „Nem tanulta meg a szövegeket, versekbe belerögtönzött, nem létező Molière-szövegeket talált ki.” „Nemcsak személyeknek, az egész magyar színházi fejlődésnek is tudott súlyos károkat okozni.” „Udvaronctípus.” „Eltávolította a Nemzetiből Bánki Zsuzsát, mert kétségbevonta a Rajk-per vádlottainak bűnösségét. A huszadik kongresszus után (…) csatlakozott hozzánk, akik mindnyájan ontottuk a bírálatainkat, és ő éppen a Rajk-ügyet tette szóvá.” Erről később.
„Molnár Ferencet, Bródy Sándort, Lengyel Menyhértet és társaikat fércművek, szemetek, alacsony színvonalú művek gyártóinak tekintette.” „Nagy Ignácot lehetett játszani a Nemzetiben, Heltait nem. Szigligetit lehetett, Molnár Ferencet nem. De hát nem ez volt a legégbekiáltóbb, hanem miközben a fércműnek bélyegzett A tanítónő tilos volt, színpadjainkat elárasztotta a Nemzetitől Békéscsabáig a szovjet és népi demokratikus fércművek özöne, a Davidogluk, Fukok, Brusteinek és több tucatnyi társuk.” Vádaskodik az utólag kiegyenesedő gerincűek egyike, aki zokszó nélkül tűzette műsorra az utólag megbélyegzett színdarabokat.
Bánki Zsuzsa a Nemzeti Színház vezető színésznője volt 1945 és 1949 között. Blanche G. B. Shaw Szerelmi házasságában, a Sok hűhó Herója. Majd elbocsátották. Az Ifjúsági Színházban találta magát. Czímer Józsefre, az akkor az Ifjúsági dramaturgjára hivatkozik a Színházi Intézet színháztudósa, Korossy Zsuzsa, aki nem igazodik el a korban, tanú rá a Színház és politika című kötet. Czímer azonban pontosan tudta, hogy Major nem azért küldte el a színháztól Bánkit, mert nem értett egyet a Rajk-perrel. Ellenkezőleg: Bánki férjét, Újhelyi Szilárd államtitkárt letartóztatták. A színésznő felállt a taggyűlésen, önkritikát gyakorolt, hogy az ellenséggel aludt egy ágyban. Major (és Gobbi) soha többé nem álltak szóba Bánki Zsuzsával.
Aczél György 1956 után szabadalmaztatta a két dudás egy csárdában modellt. 1956 előtt zömmel fogtechnikusok irányították a kulturális életet, mivel a numerus nullus következtében ez volt a legmagasabb elérhető diszciplína. 1956 után a fegyveres testületektől a kulturális területre rászereltek, abból a ki nem mondott clausewitzi gondolatból kiindulva, hogy a kultúra elég komolytalan dolog ahhoz, hogy katonákra bízzák. Katonatisztek, az elbocsátott légió átmentettjei, a katonapolitikai osztály tisztjei, kihallgatók, elhárítók dolgoztak a kultúra területén gyepmesterként, befogni az ideológiailag veszett kutyákat, s az sem volt nagy baj, ha szelíd kezes teremtmények nyakába vetették a hurkot.
Körültekintően fékezték a színházak működését. Mindenre kiterjedő figyelemmel akadályozták egészséges munkájukat. Rászerelte az egymást kizáró személyiségeket a színházakra, így látta biztosítottnak az irányítás egyenletességét. Összeterelte egyazon lobogó alá az egyenletes testhőmérsékletű Ádám Ottót az operaian mutatós Vámos Lászlóval, majd mindkettejük kezére rábilincselte ellenőrizve megkötő módon a munkásszínjátszó múltú Ruttkai Ottót.
A patent bevált. Alkalmazták országszerte. Amint megszilárdult Aczél helyzete a kulturális vezetésben: jól vagy kevésbé működő vidéki színházakban is megszerveztette az egymást gátoló párost: Debrecenben Taar Ferencet, a Hajdú megyei tanács népművelési osztályának írogató vezetőjét neveztek ki Vámos László, majd Lengyel György fölé, Győrött a tanárból lett helyettes múzeumigazgatót tettek a színházhoz kitömött bábuként: Pernesz Gyulát szerelték rá az intézményre meggátolandó bármiféle veszedelmes előremenetelt, az egri Gárdonyi Géza Színházba váratlanul kinevezték Szőllősi Gyulát, a szabósegédnek tanult tanácsi apparatcsikot, a debreceni tanácselnököt, akinek művészeti affinitása az Állami Népi Együttestől eredt, ott volt igazgató, talán abból a megfontolásból, hogy az együttes Egerben rendezőként működő szólistáját, Sík Ferencet hatékonyan tudja majd semlegesíteni; Kaposvárra pedig Hadnagy László került.
Major feje fölé kinevezte Both Bélát, majd a honvédelmi múltú Meruk Vilmost, az egy hónapos szakaszt meg nem érő minisztériumi tisztviselő Nagy Endrét; őnáluk azonban hatásosabbnak és eredményesebbnek mutatkozott a Major–Marton páros. Eredményesen akadályozták egymást. Meruk 1961. május elsején a színház dolgozóival együtt felvonul a Nemzeti Színház élén a seregszemlén, novemberben már a VII. emeleten ápolják dr. Szinetár Ernőnél.
Major és Marton a színház vezetésénél lázasabban gáncsolták egymást.
Eredményesebbnek látszott a Nemzeti megfiatalított vezetésére, Zsámbékira és Székelyre ráhozni ideológiai salabakterként a színházban felneveltsége ellenére is színházidegen Nagy Pétert. Az ellentétes párosok fölállítása a kulturális vezetés biztonsági játéka volt.
1961. június 7-én Aczél György művelődésügyi miniszterhelyettes, Meruk Vilmos, a Színházi és Zenei Főigazgatóság vezetője Nagy Endre, a Színházi Osztály vezetője jelenlétében Művészeti Tanácsülést tartottak. Básti részletes és kemény bírálatban részesíti Major vezetését, a színház rendetlen munkamenetét, a színészi káderpolitikát. Aczél öszszefoglal.
Aczél miniszterhelyettesként Major gyöngítésére kinevezi igazgatóhelyettesnek Berczeller Antal üzemigazgatót, a háború előtt a Hatvanyak gazdasági vezetőjét.
Megszűnt tagja lenni a Központi Bizottságnak. (Nem nyers politikai eltávolítás érte. Beleszeretett Sasvári Évába. A viszony több lett szokásos házastársi hűtlenségeinél. Major félt tőle, hogy botrányt kavar kapcsolata a pártban. Bejelentette Kádár Jánosnak szerelmi kapcsolatát. Kádár azt felelte, utalva korábbi hűtlenkedéseire, „remélem, most nem tévedsz”. De kérte lemondását politikai tisztségéről. Major megtette. Aczél György rossz néven vette, mivel Majorban elvesztett egy okos és furfangos támogatót.) Majd a soron következő képviselő-választásnál ellenjelöltje, a szobrász Búza Barna kapta a több szavazatot. Nem a vakvilágba voksoltak a választók: az országgyűlés művészstátusát szavazták meg, mert kimért egyensúlya volt, hány fejkendős, hány raccsoló, hány suk-süköző és hány újlipótvárosi munkás képviselője legyen a szabadon választott országgyűlésnek. Az előbbi a sztalinista sallangoktól megszabaduló párt, utóbbi a demokratizálódó közélet bizonyítéka volt. S leváltották a Nemzeti éléről. Helyére egy szerény képességű minisztériumi előadó – Nagy Endre – került kormánybiztosnak.
Major ekkor kiegyenesedik, feltámad, erejét a színházra, színjátszásra fordítja.
Színigazgatása a Paulay Ede- és a Hevesi-korszak után a Nemzeti harmadik aranykorszaka. Kiakolbólítása után sértetlenül talpra áll. Boldogan beleveti magát a színészetbe. Maga köré gyűjt érdemesnek tartott fiatalokat.
Új életként folytatja a régit, olyan sikerrel, hogy halála után negyed évszázaddal még ugyanúgy gyűlölik, mintha élne. Valószínű: él is.
Kapcsolódó írások:
Molnár Gál Péter: Színházi válság (Sírpiknik; Csókol anyád! Thália Színház, Budapest, Nagymező utca.) Szerencsére színházi válság van. Mindig is, jelenleg eredményesen. A színházak...
Molnár Gál Péter: (félre) (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Menta Terasz (Margit krt. 14., volt Paksi halászcsárda), 2007. június 26.; Budapesti Zsidó Színház. Sirály pince (Király u. 50.), 2007. augusztus 21. Díszlet Vadász István, rendező Gábor Péter Yeti, szereplők Vajda Róbert, Fehérvári András, Mérő Vera, Jávor Bence, Juhász István, Vadász Ádám, Végh Tibor. ) Molnár Gál Péter (félre) Divatjavesztett szerzői utasítás színdarabokban. Arra...
Molnár Gál Péter: Kalevala II. Molnár Gál Péter Kalevala II. Láttam már fél éve...
Molnár Gál Péter: Tanuljunk nehezen, lassan új színházat nézni (Kalevala. Írta Szálinger Balázs.) Csak közvetlenül az előadás előtt, a Trafó plakátjáról tudtam meg,...
Molnár Gál Péter: Rátkai Márton Molnár Gál Péter Rátkai Márton Fő-al-elölülő úr! – szólította...
Cimkék: Major Tamás, Molnár Gál Péter
„A hagyomány szerint egyik legszebb régi táncunk, a kállai kettős úgy keletkezett, hogy a nagykállói földesúr fellázadt jobbágyait egy pincébe zárta, melynek padozatát apró, hegyes karókkal verette ki; a meztelen lábukat kapkodó foglyok mozdulataiból alakult volna ki a tánc (…) A színész, ha tetejében rendező és színházigazgató is, ritkán kerül le ezekről a karókról.”
Déry Tibor: Major Tamás, 1955
Major Tamás száz éve Újpesten született. Abban a földszintes, vidékies házban (Toldi Miklós utca 10.), ahol nagyanyja maga dagasztotta a kenyeret.
Apja: tasnádi maróti Major Gyula György. A dzsentri család neve eredetileg Meisler. Újpestiek. „Apám tisztviselő volt a Szénbányászatnál (…) Keresztény középosztálybeli számvevőségi hivatalnok az akkori VI. fizetési osztályban, ma alighanem osztályvezető lenne a besorolása” – ezt nem Major Tamás vallja, hanem legidősebb bátyja, Ákos, aki nemesi előnevét és a családi címeres pecsétgyűrűt megtartva hadbíró; a háború után a Népbírósági tárgyalások ügyésze, a Budapesti Néptörvényszék első elnöke, utóbb a NOT elnöke. Tamás a három fiú közül a középső. A legkevesebb szó a legkisebbről esik: Major M. Gáborról, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjáról. Jogi doktorátussal bányamérnök a Bányászati Kutató Intézetnél. 1956-ban kiszökik az országból. Családja útlevéllel követi. 67 évesen elhal Kanadában.
A családi kulissza más hátteret ad Major ötvenes évekbeli működéséhez. Rövid pórázon zsarolhatták káderlapjával. Személyi anyagát családja erősen befeketítette adataival. 1979-ben írott visszaemlékezésében csak a nála két évvel idősebb bátyjáról beszél. A harmadik Major fiút még akkor is elkonspirálja.
Újpesten a keresztényszocialista párt helyi szervezetének vezetője a mama. A város társadalmi egyesületei a nemzeti hadsereg tiszteletére nagy irredenta ünnepséget rendeztek az újpesti színházban. 1921-ben a Nemzeti Színház későbbi igazgatója, aki a színház történetének leghuzamosabb ideig –1945-től 1962-ig, 17 évig – vezetője, majd főrendezője (1962–1978), 11 évesen lép először közönség elé az édesanyja írta Egyedül című irredenta egyfelvonásosban.
Gyerekszerepeket alakít a Városi Színház ifjúsági előadásain. Az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium elvégzése után hátat fordít az apai háznak, de nem az anyai becsvágyaknak: beiratkozik a Színiakadémiára. Elköltözése előtt apja ebéd közben úri módon, minden indulat nélkül zsidózott. Major felállt. Lerántotta abrosszal együtt a teljes terítéket. Kivonult az apai házból.
1931-ben elvégzi osztálytársával, Apáthi Imrével az Akadémiát. A Nemzetihez szerződik ösztöndíjasnak Juhász József és Perényi (Predics) László (1910–1993) mellett. A költségvetési zavarban lévő Nemzeti ösztöndíjasainak évi nyolcvan pengőjét a Corvin áruház állta. Albérletbe költözött a Kisdiófa utca 3. első emeletére Juhász József és Bérczi Béla iskolatársaival.
Mellőzöttnek érzi magát. Mellőzött is. Statisztál abban a színházban, ahol másfél évtized múlva igazgatni fog. A régiek mindvégig gyanakodva méregették őt az igazgatói irodában. Major nem vesztegette idejét sértettségre. Visszatérő mondása volt később is: aki megsértődik, annak nincs igaza. Alaposan kihasználta az időt, ameddig nem esett rá a reflektorfény. Beiratkozik a bölcsészet magyar–francia szakára. Horváth János és Eckhardt Sándor tanítványa. Várkonyival Molière-t fordítanak a Városi Színház ifjúsági előadásainak. Posztgraduális képzést kap a Népszínház utca sarkán álló Simplon Kávéházban. Az előadások után a színésznép összeült az írókkal, újságírókkal. Részint a Budapesti Hírlap konzervatívjaival, még inkább a Conti utcai Népszava szociáldemokratáival. Így kerül kapcsolatba Bánóczi Lászlóval, a hajdani Thália Társaság egyik alapítójával, a Szociáldemokrata Párt művelődéspolitikai korifeusával, akinek nevelt lányával, Olty Magdával jó ideig együtt lakik a Bánócziékkal szomszédos, összenyitott lakásban a Tisza Kálmán téren. Megismerkedik, összebarátkozik a Népszava külpolitikusával, Kasztel Andrással, az ő révén kerül kapcsolatba Losonczy Gézával, Ujhelyi Szilárddal, Kállai Gyulával. Sokáig gyanútlan. Nem tudja, hogy Kállai tanácsai mögött az illegális párt súg. Kállai kérésére megy el 1939-ben a Vasasokhoz. Két József Attila-verssel szerepelt Major. Először itt mondta el a Város peremént – „méghozzá nagyon rosszul”. Az épületből kimenet ifjúmunkások várták a folyosón. Nem gratulálni akartak. Elmondták neki, nem így kell szavalni. A szöveget jobban meg kell tanulni. Ez nem színház. Itt nem játszani kell. „Először tanuljon meg verset mondani, aztán jöjjön vissza hozzánk.”
Nagy szerepe lett Major nevelésében Reinitz Béla zeneszerzőnek, az Ady-versek első megzenésítőjének, aki az Apolló meg a Modern Színpad deszkáira magyar költők általa megzenésített dalaival kulturális hittérítést végzett a hazai költészet javára. Reinitz a Népszava, a Világ zenekritikusa. Bartók és Kodály jelentőségének fölismerője és lelkes igehirdetője. A Tanácsköztársaság idején a zenei ügyek vezetésével lett megbízva, Bécsbe emigrált (1931-ig). Dalait ezalatt Erbé (értsd: R. B.) Viktor néven énekelték az Apolló Kabaréban. Reinitz rossz alvó volt, maga köré gyűjtötte a fiatalokat a Simplonból kiindulva a Kulacs vendéglőben, és a Rákóczi úti Keszey vendéglőben vagy a Gyulai Pál utca sarki szobányi ivóban, a Rókus proszektúrájáról elnevesült Hullamosóban éjszakáztak. Reinitz asztal mellett szavaltatta a fiatalokat. A magyar prozódia törvényeit oktatta bömbölő hangon, goromba szavakkal. Nemcsak Petőfi és Ady szerepelt az étlapon, hanem a jó időben fölfedezett József Attila is.
Egy újságíró kérdésére, hogy amikor Kemény báró Kolozsvárra hívta a Nemzeti igazgatójának, miért nem vállalta, ezt feleli: „Ugyan kérem. Ehhez az álláshoz még fiatal vagyok. Tájékozatlan. Nem elég művelt. Nem elég gyakorlott. Nemzeti színházi rendezéseim, az ifjúsági előadások, színházi és pódium-szerepléseim, Molière-fordításaim mind csak tapogatódzások bámulatosan öszszetett művészetünk testén, semmi esetre sem jogcím arra, hogy önfeledt pozícióvágyból hirtelen fegyverbe ugorjak a magyar színművészet talán legértékesebb őrhelyének tornyába. Majd 10–15–20 év múlva. Majd ha Isten segítségével szellemi határaim megfeszülnek, ha – mint nadály az emberi testen – teleszívtam magam művészetünk különböző csoportozatú vérével, és elégedetten, megdagadtan gurulni kezdek, akkor… Akkor majd leülök egy székbe, és mindazt, amit megtanulhattam, apró hajszálerecskéken átadom a magyar színpadi kultúra ápolásának, egy csoport magyar színésznek, de nem olyanoknak, akiket az időszerű készletből gondjaimra bíznak, hanem akiket gondosan, szeretettel, tehetségem szerinti értékítélettel én válogatok össze. Et quasi cursores vitae lampada tradunt!”
Két év múlva megérett a színházigazgatásra.
Kortársai között közhelyszerű Major-ellenes pletyka vádolta, miszerint protekcióval került a Nemzetihez. Ez részben igaz, de elfeledkeztek Reinhardt bölcs mondásáról, miszerint nyolctól tizenkettőig nincs protekció, vagyis a függöny fölhúzása után kinek-kinek magának kell helytállnia a színpadon. A megcsócsáltat lelkiismeretlenül és tudákos nagyképűséggel ismételgető linkóci színháztörténetünk elfeledkezett Major színházi edzőtáboráról, a mamája színházszomjának melléktermékeként rendelkezésére álló városi színházi ifjúsági előadásokról. Utóképzésben részesült, akárha leszolgált volna egy évtizedet a kolozsvári Magyar Színháznál. Egyik estén A Gyurkovics lányok Radványi Gida főhadnagyát alakította, majd a nagy klasszikus szerepeket sorra véve Shylock, Harpagon mellett operettszerepeket, hazafias drámát és népszínművet belülről megismerve magáévá sajátította a kortársi színházi repertoárt, a lehetséges stílusokat, játékmodorokat, ripacsi fogásokat: a legnagyobb jellemszínészekkel együtt tájolván elleshette alkotó módszerüket. Az öregek maguk mellé fogadták és oktatták fiatalabb pályatársukat. Major mesterségbeli tudását Márika néni ifjúsági előadásain szerzett két és fél évtized alapozta meg. 1921-től 1944-ig – 11 éves korától 34 éves koráig, leszámítva az akadémiai gyakorló éveket és kezdeti éveit a Nemzetiben – havonta egyszer más és más szerepben nagyközönség előtt a legkülönbözőbb alkalmakban, szerelmes ifjaktól charge komikus epizódokig, klasszikus tragédiák veretes hangöblögetéseitől népszínművek tarka paraszti jellemeiig próbára tehette színészi fogalmazását. Hozzávetőlegesen 200 szerepben gyakorolhatta magát a mesterségben, akár egy olasz komédiáscsalád vándorló színészcsemetéje.
1937-ben Major Párizsba utazik. Részt vesz a spanyol polgárháború idején a Palais de Justice előtt az Aragon kiszabadításáért folyó tüntetésben. Tolnai Gáborral és Radnótival van együtt. Hazatérte után erősödik kapcsolata a munkásmozgalommal.
1944 októberében Kádár Jánost a Conti utcai börtönből átszállították a Margit körúti fegyházba. Komárom felé viszik őket. A párt vezetői Majort és másokat kiküldtek autóval Kádár felkutatására. Major végigkiáltozta az országutat Budapesttől Sopronig, de senki nem válaszolt neki. „Amikor találkoztunk, és elmesélte nekem, egyeztettük az időpontot, és kiderült, hogy amikor ő utánam jött, én már akkor megszöktem a csoportból.” Szép jelenet lehetett, amikor az illegális pártvezért kiáltozva keresi a romantikus teátrális külsőségekkel konspiráló színész az országúton, mintha cserkészparancsnoka került volna bajba a számháború közben.
Major szerezte az illegális lakásokat. Haraszti Sándor Zuglóban, az Újvidék utcában lakott, a lakás Somogyi Bogyó egyik húgáé volt, aki elment Erdélybe, átadta a lakást nővérének. 1944 szeptemberében Donáth Ferenc Zöldi Sándor személyi iratainak felhasználásával főbérlőként kibérelte a Hungária körút 68. egyik lakását. Ezt is Major közbenjárásával tette. Álnéven ide bejelentkezett albérlőként Kádár János és Péter Gábor is. Itt gyűltek össze az oroszok bejövetele után néhány nappal Horváth Márton, Péter Gábor, Donáth, Kádár, Somogyi Miklós, Török János, Kiss Károly, Kállai Gyula és Haraszti: ide várták Vas Zoltánt Debrecenből megbízottként, s innen mentek a Tisza Kálmán térre.
Budán még tart a háború. Pesten már színházakat szerveznek.
A Kun utcai tűzoltósági épületben székelő szovjet parancsnokságra összehívták azokat a színészeket, zenészeket, akiknek életben maradásáról tudtak. Kodály megjelenik itt. 1945. január 21-én a Bajza utcában a Színészkamara volt helyiségében megalakítják a Művészek Szabad Szakszervezetét.
Magyar Színészek Szabad Szakszervezete alakuló közgyűlés: 1945. május 6.
Összegyűlik a színházi nép a Bajza utcában. „Nem volt ott, a leroggyant Színészkamara épületében sereg, csupán egy teremnyi elgyötört, rongyos és pinceszagú ember, akikhez eljutott a toborzás híre: megalakul a művészek szakszervezete. Közös karámban minden frakció, színészeké, szobrászoké, festőké, zeneművészeké, íróké (…) A hiteles krónika kötelez. A színészek, Major Tamással az élen, fújták meg a kürtöt, székházuk, ha romosan is, fedélt adott a gyülekezésnek.” (Staub) Szék nem lévén, állva kikiáltották a Magyar Művészek Szabad Szakszervezetét és a frakcióvezetőket. A színészcsoporté Major, a képzőművészeké Dési-Huber Istvánné, a zenészeké Székely Endre, az íróké Boross Elemér.
Major utóbb sokaktól tehetségtelenségükre bűnbakként piszkolt prügelknabe lesz. Ki-ki elfelejti, hogy a romokon egyhangún melléálltak. Egyhangú közfelkiáltással megválasztották Majort. Akárcsak hat évvel korábban tette a színházi társadalom, amikor közfelkiáltással Kiss Ferencet emelték a Színészkamara élére.
Máig nem került elő egyetlen papírfecni sem, ami igazolná: törvényesen lett igazgatója a Nemzetinek. Az ostromot követő zavaros időkben elfoglalta a színházat azon a jogon, hogy tudja vezetni a társulatot. A faramuci hatalmi helyzet annál különösebb, mert jóllehet nincs írás arról, hogy Major megnyithatja a Nemzeti Színházat, fellelhető azonban írás (a Politikatörténeti Intézet levéltárában), hogy Major megnyithatja az Uránia mozit. A Magyar Kommunista Párt titkársági ülésén 1945. január 27-én megbízzák Major Tamást, „hogy orosz filmekkel a legrövidebb időn belül indítson meg egy filmszínházat”. Így kezdi vetíteni az Uránia – jelenleg „Nemzeti Filmszínház” – az Oreli csata című filmet. Ez az első pesti filmvetítés a háború után. A film dobozait a levéltári feljegyzés szerint Major vitte az Urániába. Nem elképzelhetetlen, hogy a szétbombázott városban kerékpáron szállította a legelső mozielőadáshoz a propagandafilmet.
A szövetségi autodaféknak, ahol nyílt színen égették le és égették meg egymást a hatalomért vívók, legfőbb föladata volt ráijeszteni az anarchista színésznépre. A gyakori sarokba állítások, kizárások, kukoricára térdepeltetések kevéssé hatottak a meghúzódzkodó színészekre. A gyenge jellemű jellemszínészek buzgón felszólaltak, önként fújták a közös ideológiai menetdalokat. A többség azonban nem tartotta a száját. Mihelyt bekenték a szerephez arcukat parasztpirossal, felragasztották jellembajszukat a téeszcsé-darabhoz, a színrelépésig szabad szájúan kimondták, ami nyomta a bögyüket. Jártatták a szájukat.
Elvbarátja, dr. Tariska István orvos bújtatja 1944-ben az angyalföldi elmegyógyintézetben. 1951. október 20-án dr. Tariska Istvánt 12 évi, Losonczy Gézát 14 évi, Újhelyi Szilárdot 8 évi fegyházra ítélte a Budapesti Megyei Bíróság.
Miként úszta meg Major a tisztogatást? Hogyan kerülte el feje a nyaktilót? Miért nézték el neki szoros baráti körét: Csermanek János, Rajk, Kállai Gyufa, Marosán György, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Haraszti Sándor, Újhelyi Szilárd barátságát, s hogy sógora volt az a Havas László költő, korábban Károlyi Mihály titkára, akit a Szikra szerkesztőjeként tartóztattak le, és koholt vádak alapján agyonverik börtönében az elvtársai?
Major a Macbeth premierjének délelőttjére kiírt főpróba utáni javító próbán összeomlott 1949 novemberében. Gyors műsorváltozást hirdet meg a színház. A bemutatót elhalasztják a következő év április 22-éig. Az igazgatót a Rusznyák-klinikára szállították. A kivizsgálás szerint szívizombántalmai vannak, pihenésre szorul. Három hét után vidékre viszik kipihenni a fáradalmakat, és megerősödni. Nem a munka ment a szívére, inkább a Rajk-per. A kivégzés után két héttel Major pályáján első és utolsó alkalommal marad el előadás, kivált bemutató.
Rajkot 1949. május 30-án tartóztatják le. Major első ijedtében egy szovjet operett vígságain dolgozik a Magyar Színházban, bár inkább a színházi plakáton látható, mint a próbákon (Dohányon vett kapitány). Gorkij Ellenségek című drámáját próbálja a Nemzetiben (bemutató: 1949. december 2.).
Belemenekül a színházi munkába. Nem beletemetkezik, hogy feledtesse rémületét. Előremenekül a színlap élére. Shakespeare-csokrot tesz a munkáshatalom színpadára. Ellenségek – íratja ki a falragaszra, miközben barátait-elvtársait letartóztatják, vallatják. (Péter Gábortól, ha nem is tudta meg, mire megy a játék, sejthette, hogy az ő nyaka körül is szorul a hurok.) A nagy proletáríró drámája védőpajzs. A cím politikai rímelése óvatos védekezés. Nem árulja el barátait. Csak egy kicsit.
Major máig mumus. Vele ijesztgetik a hiszékeny színházi népet, akik csak másodszájból ismerik a színháztörténeti hiedelmeket. A Nemzeti Színház 170 éve alatt Hevesi Sándoron és Németh Antalon kívül nem került alaposabban felkészült igazgató a színház élére. Fél évvel 34. születésnapja előtt lett a Nemzeti igazgatója. Kész programmal. Kész stílussal. Kipróbált módszerekkel. Igazgatása alatt lökhárító a párt és a színház között. Megóvta az intézményt stréberdaraboktól, kötelező drámabeszolgáltatásoktól. Szabó Pál kolhoz-fércműve (1950) balsikere után ellenállás a stréberdrámák színrevitelének, és a szovjet drámáknál is kényesen igényes. Majd a Nagy Imre-kormányprogram után kerülnek színpadra a bíráló élű magyar szerzők. Valamint Madách mindaddig tiltott Tragédiája. Csellel, furfanggal, rikító demagógiával óvja a Nemzeti színvonalának rangját.
Major önkritikájára jellemző dupla csavar: „Súlyos hiba az is, hogy nem játszottunk német demokratikus színdarabot. A békéért folytatott harcban szövetségesünk a német népi demokrácia is, melynek klasszikusait és új darabjait is magunkénak kell vallanunk. Az idei évadban a Magyar Színház ezért fogja bemutatni Schiller Ármány és szerelem c. darabját.” Az idézet nem kitaláció. Ellenőrizhető: megjelent a Színház és Filmművészet, 1950/1–2. dupla számában. Senkinek nem volt pisszenésnyi ellenvetése Major furfangjához. Ma már gúnynak érződő bukfenc, miszerint Schiller NDK-szerző. Mintha Major gúnyolná a többiek tülekedő igyekezetét. Komolyan pofát vágva, visszaverhetetlenül alkalmazta a többi buzgómócsing izzadmányosan előcsikart módszerét.
Czímer József emlékiratában népdalgyűjteményként összefoglalja (természetesen) Major halála és igazgatása után a Nemzetiről való suttyomban tartott közvélekedést. „Először is a Nemzeti a »mi« színházunk, mintegy a párt saját színháza, igazgatója a Központi Vezetőség tagja. Anyagi, látogatottsági krízisről ott szó sem lehetett, oda a pártszervezetek megszervezték a közönséget, és ha szükség volt rá, a közönség az úttesten ment a színházba (katonák). Az igazgató személye pedig olyan stabil volt, ahogy akkor mondták, mint maga az épület, de még abban is tévedtek, mert az épületet lebontották, de Major Tamás mindhalálig stabil maradt.” Czímer vádjai között szerepel, hogy Major Várkonyi iránti féltékenységből „felszámolta a Művész Színházat (…) amely Majorék zsdanovi Nemzeti Színházával szemben mind műsorban, mind játékstílusban a korszerűbb, európaibb színházat jelentette.” „Gátlástalan politikai arcátlansággal (…) meghamisította Shakespeare-t” egy színházi konferencián az Othello egyik jelenetének elemzésekor. „A Központi Vezetőség tagja.” „A párt színházi kegyence.” „Szakmai területen abszolút, félelmetes úr.” „A mindenható birodalom kártékony kollaboránsa.” „Kókler.” „Nem tanulta meg a szövegeket, versekbe belerögtönzött, nem létező Molière-szövegeket talált ki.” „Nemcsak személyeknek, az egész magyar színházi fejlődésnek is tudott súlyos károkat okozni.” „Udvaronctípus.” „Eltávolította a Nemzetiből Bánki Zsuzsát, mert kétségbevonta a Rajk-per vádlottainak bűnösségét. A huszadik kongresszus után (…) csatlakozott hozzánk, akik mindnyájan ontottuk a bírálatainkat, és ő éppen a Rajk-ügyet tette szóvá.” Erről később.
„Molnár Ferencet, Bródy Sándort, Lengyel Menyhértet és társaikat fércművek, szemetek, alacsony színvonalú művek gyártóinak tekintette.” „Nagy Ignácot lehetett játszani a Nemzetiben, Heltait nem. Szigligetit lehetett, Molnár Ferencet nem. De hát nem ez volt a legégbekiáltóbb, hanem miközben a fércműnek bélyegzett A tanítónő tilos volt, színpadjainkat elárasztotta a Nemzetitől Békéscsabáig a szovjet és népi demokratikus fércművek özöne, a Davidogluk, Fukok, Brusteinek és több tucatnyi társuk.” Vádaskodik az utólag kiegyenesedő gerincűek egyike, aki zokszó nélkül tűzette műsorra az utólag megbélyegzett színdarabokat.
Bánki Zsuzsa a Nemzeti Színház vezető színésznője volt 1945 és 1949 között. Blanche G. B. Shaw Szerelmi házasságában, a Sok hűhó Herója. Majd elbocsátották. Az Ifjúsági Színházban találta magát. Czímer Józsefre, az akkor az Ifjúsági dramaturgjára hivatkozik a Színházi Intézet színháztudósa, Korossy Zsuzsa, aki nem igazodik el a korban, tanú rá a Színház és politika című kötet. Czímer azonban pontosan tudta, hogy Major nem azért küldte el a színháztól Bánkit, mert nem értett egyet a Rajk-perrel. Ellenkezőleg: Bánki férjét, Újhelyi Szilárd államtitkárt letartóztatták. A színésznő felállt a taggyűlésen, önkritikát gyakorolt, hogy az ellenséggel aludt egy ágyban. Major (és Gobbi) soha többé nem álltak szóba Bánki Zsuzsával.
Aczél György 1956 után szabadalmaztatta a két dudás egy csárdában modellt. 1956 előtt zömmel fogtechnikusok irányították a kulturális életet, mivel a numerus nullus következtében ez volt a legmagasabb elérhető diszciplína. 1956 után a fegyveres testületektől a kulturális területre rászereltek, abból a ki nem mondott clausewitzi gondolatból kiindulva, hogy a kultúra elég komolytalan dolog ahhoz, hogy katonákra bízzák. Katonatisztek, az elbocsátott légió átmentettjei, a katonapolitikai osztály tisztjei, kihallgatók, elhárítók dolgoztak a kultúra területén gyepmesterként, befogni az ideológiailag veszett kutyákat, s az sem volt nagy baj, ha szelíd kezes teremtmények nyakába vetették a hurkot.
Körültekintően fékezték a színházak működését. Mindenre kiterjedő figyelemmel akadályozták egészséges munkájukat. Rászerelte az egymást kizáró személyiségeket a színházakra, így látta biztosítottnak az irányítás egyenletességét. Összeterelte egyazon lobogó alá az egyenletes testhőmérsékletű Ádám Ottót az operaian mutatós Vámos Lászlóval, majd mindkettejük kezére rábilincselte ellenőrizve megkötő módon a munkásszínjátszó múltú Ruttkai Ottót.
A patent bevált. Alkalmazták országszerte. Amint megszilárdult Aczél helyzete a kulturális vezetésben: jól vagy kevésbé működő vidéki színházakban is megszerveztette az egymást gátoló párost: Debrecenben Taar Ferencet, a Hajdú megyei tanács népművelési osztályának írogató vezetőjét neveztek ki Vámos László, majd Lengyel György fölé, Győrött a tanárból lett helyettes múzeumigazgatót tettek a színházhoz kitömött bábuként: Pernesz Gyulát szerelték rá az intézményre meggátolandó bármiféle veszedelmes előremenetelt, az egri Gárdonyi Géza Színházba váratlanul kinevezték Szőllősi Gyulát, a szabósegédnek tanult tanácsi apparatcsikot, a debreceni tanácselnököt, akinek művészeti affinitása az Állami Népi Együttestől eredt, ott volt igazgató, talán abból a megfontolásból, hogy az együttes Egerben rendezőként működő szólistáját, Sík Ferencet hatékonyan tudja majd semlegesíteni; Kaposvárra pedig Hadnagy László került.
Major feje fölé kinevezte Both Bélát, majd a honvédelmi múltú Meruk Vilmost, az egy hónapos szakaszt meg nem érő minisztériumi tisztviselő Nagy Endrét; őnáluk azonban hatásosabbnak és eredményesebbnek mutatkozott a Major–Marton páros. Eredményesen akadályozták egymást. Meruk 1961. május elsején a színház dolgozóival együtt felvonul a Nemzeti Színház élén a seregszemlén, novemberben már a VII. emeleten ápolják dr. Szinetár Ernőnél.
Major és Marton a színház vezetésénél lázasabban gáncsolták egymást.
Eredményesebbnek látszott a Nemzeti megfiatalított vezetésére, Zsámbékira és Székelyre ráhozni ideológiai salabakterként a színházban felneveltsége ellenére is színházidegen Nagy Pétert. Az ellentétes párosok fölállítása a kulturális vezetés biztonsági játéka volt.
1961. június 7-én Aczél György művelődésügyi miniszterhelyettes, Meruk Vilmos, a Színházi és Zenei Főigazgatóság vezetője Nagy Endre, a Színházi Osztály vezetője jelenlétében Művészeti Tanácsülést tartottak. Básti részletes és kemény bírálatban részesíti Major vezetését, a színház rendetlen munkamenetét, a színészi káderpolitikát. Aczél öszszefoglal.
Aczél miniszterhelyettesként Major gyöngítésére kinevezi igazgatóhelyettesnek Berczeller Antal üzemigazgatót, a háború előtt a Hatvanyak gazdasági vezetőjét.
Megszűnt tagja lenni a Központi Bizottságnak. (Nem nyers politikai eltávolítás érte. Beleszeretett Sasvári Évába. A viszony több lett szokásos házastársi hűtlenségeinél. Major félt tőle, hogy botrányt kavar kapcsolata a pártban. Bejelentette Kádár Jánosnak szerelmi kapcsolatát. Kádár azt felelte, utalva korábbi hűtlenkedéseire, „remélem, most nem tévedsz”. De kérte lemondását politikai tisztségéről. Major megtette. Aczél György rossz néven vette, mivel Majorban elvesztett egy okos és furfangos támogatót.) Majd a soron következő képviselő-választásnál ellenjelöltje, a szobrász Búza Barna kapta a több szavazatot. Nem a vakvilágba voksoltak a választók: az országgyűlés művészstátusát szavazták meg, mert kimért egyensúlya volt, hány fejkendős, hány raccsoló, hány suk-süköző és hány újlipótvárosi munkás képviselője legyen a szabadon választott országgyűlésnek. Az előbbi a sztalinista sallangoktól megszabaduló párt, utóbbi a demokratizálódó közélet bizonyítéka volt. S leváltották a Nemzeti éléről. Helyére egy szerény képességű minisztériumi előadó – Nagy Endre – került kormánybiztosnak.
Major ekkor kiegyenesedik, feltámad, erejét a színházra, színjátszásra fordítja.
Színigazgatása a Paulay Ede- és a Hevesi-korszak után a Nemzeti harmadik aranykorszaka. Kiakolbólítása után sértetlenül talpra áll. Boldogan beleveti magát a színészetbe. Maga köré gyűjt érdemesnek tartott fiatalokat.
Új életként folytatja a régit, olyan sikerrel, hogy halála után negyed évszázaddal még ugyanúgy gyűlölik, mintha élne. Valószínű: él is.
Kapcsolódó írások:
Molnár Gál Péter: Színházi válság (Sírpiknik; Csókol anyád! Thália Színház, Budapest, Nagymező utca.) Szerencsére színházi válság van. Mindig is, jelenleg eredményesen. A színházak...
Molnár Gál Péter: (félre) (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. Menta Terasz (Margit krt. 14., volt Paksi halászcsárda), 2007. június 26.; Budapesti Zsidó Színház. Sirály pince (Király u. 50.), 2007. augusztus 21. Díszlet Vadász István, rendező Gábor Péter Yeti, szereplők Vajda Róbert, Fehérvári András, Mérő Vera, Jávor Bence, Juhász István, Vadász Ádám, Végh Tibor. ) Molnár Gál Péter (félre) Divatjavesztett szerzői utasítás színdarabokban. Arra...
Molnár Gál Péter: Kalevala II. Molnár Gál Péter Kalevala II. Láttam már fél éve...
Molnár Gál Péter: Tanuljunk nehezen, lassan új színházat nézni (Kalevala. Írta Szálinger Balázs.) Csak közvetlenül az előadás előtt, a Trafó plakátjáról tudtam meg,...
Molnár Gál Péter: Rátkai Márton Molnár Gál Péter Rátkai Márton Fő-al-elölülő úr! – szólította...
Cimkék: Major Tamás, Molnár Gál Péter
© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése