2016. július 5., kedd

Nincs az a botrány, ami után a Fidesz az út szélén hagyná a haverokat


D SOS20081202010
Nemi erőszak kísérlete? Rendőrverés? Plágium? Ha látszólag bele is bukik egy-egy ilyen ügybe egy fideszes politikus, aggódnia azért nem kell. Valahogy úgyis megtalálják később is a jól hangzó pozíciók, közpénzes állások.
Lengyel Zoltán fideszes képviselőt 2007-ben megpróbálták igazoltatni a rendőrök, de az éjjeli rutinakció dulakodássá fajult, majd felfüggesztett börtönbüntetéssel ért véget. A politikusnak ez – és pár meztelen fotó – akkor a karrierjébe került. Legalábbis látszólag, mert – mint most kiderült – még mindig jól fizető, havi 800 ezret hozó munkát kap egy állami cégtől, a Magyar Nemzeti Kereskedőháztól.
Nem csak Lengyel frissen kiderült ügye mutatja, hogy ha egy fideszes politikus belebukik egy közéleti botrányba, de a saját pártjával nem rúgja össze a port, akkor még nem feltétlenül kell elbúcsúznia a közpénzektől, illetve a különböző állami posztoktól.
Kispál Ferenc még 2007-ben kezdte a sort a lemondásával. Azért kellett távoznia, mert lebukott, hogy egy képviselőtársa helyett nyomott szavazógombot. Kispál ma a Nemzeti Agrárkamara csongrádi elnöke, agrárgazdasága 2014-ben 150 milliónyi közpénzből kapott lendületet.
A Fidesz nem csak képviselőket vesztett, a létező legmagasabb közjogi méltóság posztjáról volt kénytelen távozni 2012-ben Schmitt Pál az emlékezetes plágiumügy miatt. Azóta
  • megválasztották a nemzet sportolójának, amit nem utasított vissza,
  • elnöke lett egy Navracsics Tibor uniós biztos javaslatára létrehozott EU-s szakértői csoportnak,
  • tagja lett a NOB közügyi és társadalmi fejlődési bizottságának,
  • ő az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke,
  • valamint az olimpiarendezést népszerűsítő cég, a főváros és a MOB által közösen alapított Budapest 2024 Nonprofit Zrt. igazgatósági tagja lett.
Lipcsey György Imre tiszafüredi helyi képviselő 2011-ben mondott le, miután vádlottja lett a Hunvald-ügynek. De nem maradt közpénzes állás nélkül, írta még tavaly az Átlátszó. A lap akkori gyűjtése szerint Lipcsey 2012-ben a Tisza-tó Programiroda vezetője, valamint az önkormányzati tulajdonú Tisza-tó Fejlesztési Kft. ügyvezetője, 2014 augusztusában pedig a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese lett.
Éva Ferenc, Harkány volt alpolgármestere idén áprilisban távozott posztjáról, miután a Kiss László ügy hullámain kiderült, hogy 1973-ban két év börtönt kapott nemi erőszak kísérlete miatt. Éva Ferenc a lemondása után rögtön beülhetett a harkányi fürdő felügyelőbizottságába, sőt, az önkormányzat pénzügyi, városfejlesztési, kulturális és idegenforgalmi bizottsága elnöke lett.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a botrányokba legutóbb belebukott két fideszes politikussal, Gál Rolanddal és Balogh Józseffel mi lesz. A gyilkossággal gyanúsított dunaújvárosi önkormányzati exképviselő Gál előzetesben ül, az ügyében pedig folyik a nyomozás.
A Fidesz-tagságától megfosztott, majd a polgármesteri címéről is lemondó Balogh Józsefnek a Magyar Tanyákon Élők Egyesületének elnöki posztja maradt, miközben a család sem marad bevétel nélkül: a Magyar Narancs riportja szerint a nevelt fiáé a trafik a faluközpontban.(forrás: Index)
(Borítókép: Lengyel Zoltán Fotó: Soós Lajos/MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése