2016. július 12., kedd

Mintegy 30-40 Quaestor-károsult demonstrált a Fővárosi Törvényszék épülete előtt a Quaestor-csoport volt vezére, Tarsoly Csaba és tíz társa kedden kezdődött büntetőperének kezdetén.

A vádlottak többsége nem kapta meg a vádirathoz csatolt több mint kétmillió oldalnyi dokumentumot, a bíróság szerint azonban ez nem sérti a tisztességes eljáráshoz való jogukat.
Mintegy 30-40 Quaestor-károsult demonstrált a Fővárosi Törvényszék épülete előtt a Quaestor-csoport volt vezére, Tarsoly Csaba és tíz társa kedden kezdődött büntetőperének kezdetén. Ők elsősorban a pénzüket követelték, Polt Péter legfőbb ügyész felelősségét hangoztatták, de volt, aki „Matolcsy-rokonnak" vallotta magát, és ezen a címen követelt kártalanítást.
A Fővárosi Főügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalással és sikkasztással
ádolta meg Tarsolyt s társait. Ezek együttes elkövetési értéke meghaladja a 77 milliárd forintot. A károsultak száma pedig a 30 ezret. (Ezen felül még négy Quaestor-ügyben folyik nyomozás - egyebek mellett pénzmosás gyanújával -, további négyben pedig már megszüntették az eljárást.)
Koncz György / Népszabadság
A törvényszék 232 károsultat értesített név szerint a per kezdetéről. A törvényszék előtt demonstrálóknak azonban ez sem tetszett: tiltakoznak, hogy a feljelentéseik ellenére az ügyészség csak az 50 millió feletti kárt szenvedetteket emelte név szerint a vádba és csak 20 milliárd forint kár értékben, valamint az ellen, hogy 12 ezer károsult egyetlen fillért sem kapott.
A károsultak egy része Quaestor-gate egyen pólóban foglalt helyet a tárgyalóteremben. Volt, aki még a folyosón megkérdezte a bíróság munkatársaitól, hogy
belefér-e a tárgyalótermi etikettbe, ha leköpi Tarsoly Csabát,
mert neki az a szándéka. Végül Tarsoly néhány becsmérlő bekiabálással megúszta a napot.
Koncz György / Népszabadság
A Quaestor-károsultak csalódottsága azonban szünetről szünetre nőtt. Még a rutinos bíróságra járók számára is meglehetősen vontatottan indult a per. A bíró háromnegyed órán keresztül magyarázta, hogy mi történt az április 1-jei vádemelés óta.
Volt mit megmagyaráznia. Emlékezetes, hogy az eljárás megszüntetésével fenyegető példátlan nyíltszíni vita alakult ki a Fővárosi Főügyészség és a törvényszék között arról, hogy a vádirat megfelelt-e a törvény előírásainak, vagy sem. A bíróság hiányosnak találta és hiánypótlásra szólította fel a főügyészséget. Ibolya Tibor főügyész előbb nemet mondott, mondván: ugyanolyan rendszerben nyújtották be egy másik bírónak a Buda-Cash-ügy vádiratát, mint a Quaestorét. Ha abban az ügyben törvényes és megfelelő volt az eljárásuk, akkor ebben is, márpedig a Buda-Cash-ügy bírája kifogás nélkül átvette az iratokat. Aztán Ibolya mégis meghajolt a törvényszék akarata előtt és az 1648 oldalas várirat után küldött még vagy 1000 oldal kiegészítést és némi útmutatót, hogy mit hol talál meg az iratok között a tisztelt bíróság.
Így elvileg már minden akadály elhárult a per megkezdése elől. Legalábbis a vádhatóság és a törvényszék szerint. Több védő is jelezte ugyanakkor, hogy nem kapta meg az ügyészség által beterjesztett 2,5 millió oldalnyi bizonyítékot. Papp Gábor, Tarsoly védője szerint addig nem szabadna megkezdeni a pert, amíg minden érintett nem kapott meg minden anyagot és nem olvasták el azokat. Márpedig azt még a szakértők is elismerték, hogy ilyen mennyiségű PDF fájlokba mentett dokumentum megnyitása és elolvasása több hónapot vehet igénybe. Nem beszélve arról, hogy az elektronikus formában átadott anyagok megnyitása, kezelése az egyszerű felhasználókénál lényegesen magasabb informatikai tudást igényel.
Teknős Miklós / Népszabadság
A bíró szerint három napon belül mindenki megkaphatta és megkaphatja a jövőben is az iratokat, aki átad a bíróságnak egy megfelelő kapacitású adathordozót. Nem áll módjában ugyanis a törvényszéknek megelőlegezni minden vádlott számára egy-egy (összesen 11 vádlottja van az ügynek) winchestert. Egyebekben pedig a bíróság a csütörtöki tárgyalási napra épp azért idézett be igazságügyi informatikus szakértőket, hogy segítsenek a felmerülő technikai problémákat megoldani. Ezzel azonban nem sikerült eloszlatni a vádlottak és védőik aggályait.
Tarsoly Csaba, aki előzetesben van és egyelőre marad is, és akit a tárgyaláson zavart a közönség, a sajtó, és minden, ami akadályozta a koncentrációban, sérelmezte, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben, ahol fogva tartják, nem fér hozzá olyan számítógéphez, amelyen felkészülhetett volna a védelmére. Leszögezte, hogy
ő még a börtönből is azon dolgozott, hogy növelje a cégcsoport vagyonát és, hogy minden befektető visszakaphassa a pénzét.
Sorolni kezdte azokat a győri futballistákat, akiknek a külföldi eladása után a klubot még eurószázezrek illetnék meg - de a bíró leállította: az a felszámoló dolga, vele közölje az efféle információkat.
Teknős Miklós / Népszabadság
Mindezek után kezdődhetett meg csak a vádirat ismertetése, ami a gyakorlatban az 1548 oldalas dokumentum felolvasását jelentette. Még jó, hogy a vádirat temérdek táblázatot is tartalmaz, így a hőségriadóra tekintettel délután háromig tartó tárgyalási napon az ügyésznek sikerült eljutnia a 418. oldalig.
Vádbeszédében az ügyész felsorolta a Quaestor-csoporthoz tartozó összes vállalkozást, melyek között volt olyan, amelyet a vádhatóság szerint bizonyíthatóan a befektető pénzének bűnszervezetben történő ellopására alapítottak. Tarsoly Csaba, akinek valamennyi cég működésére közvetlen befolyása volt. Az ügyész úgy fogalmazott: Tarsoly Csaba az általa létrehozott és irányított bűnszervezet határozott fellépésű, ellentmondást nem tűrő vezetője volt, aki a cégcsoport valamennyi cégének vagyonát saját vagyonának tartotta és a legnagyobb természetességgel akként is kezelte.
Teknős Miklós / Népszabadság
Már 1997-ben létrehozták azt a technikai számlát, amelynek kulcsszerepe volt a befektetők pénzének eltüntetésében. Majd kiépült az a bróker és egy másik, álbróker hálózat, amely részben a pénzek eredetének eltüntetését szolgálta, részben pedig felügyeleti ellenőrzések kijátszásában kapott kulcsszerepet. És ekként abban is, hogy egy évtizeden át nem derült fény arra, hogy a látszólag sikeres cégcsoport valójában lyukat töm lyukkal.
Pártpárbajok
Még javában magyarázta a bíró, hogy miért nem akadálya a tárgyalás megkezdésének az, hogy több vádlott még nem is látta a terhére rótt bűncselekmények bizonyítékait, amikor Tuzson Bencze kormányzati kommunikációért felelős államtitkár bejelentette: rekordgyorsasággal halad előre az igazságszolgáltatás a brókerbotrányban. Emlékeztetett rá, hogy a baloldali kormányok lazították fel annyira a pénzügyi szektor ellenőrzését, ami lehetővé tette, hogy csaló brókerek éveken keresztül becsaphassák ügyfeleiket. E csalásokat a polgári kormány leleplezte le, illetve ez a kabinet tett rendet a pénzügyi és brókerpiacon.
A Demokratikus Koalíció erre reagálva megjegyezte: nem az ügy igazi felelőse ülnek a vádlottak padján. Varjú László budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a botrány nem történhetett volna meg Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Matolcsy György jegybankelnök közreműködése nélkül. A Quaestort vezető Tarsoly Csaba nem tudott volna százmilliárdokat elcsalni, ha ezt nem nézi el neki a felügyeletet ellátó MNB. Kevesebb károsult pénze veszett volna el, ha Szijjártó Péter minisztériuma nem veszi ki az utolsó pillanatban a saját befektetéseit - tette hozzá. Szijjártó ezt később cáfolta.
„Kövessék a pénz útját!" – javasolta Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki szerint megkerülhetetlen a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) mint felügyeleti szervnek felelőssége az ügyben. Mint mondta: a kártalanításhoz az MNB-nek van pénze, csak akarata nincs ehhez, így ezt ki kell kényszeríteni. Az MNB politikai hazugságkampánynak minősítette az őt ért bírálatokat és emlékeztetett, hogy az MNB tárta fel a Quaestor-ügyet. A Jobbik a Fideszt és az MSZP-t egyaránt felelősnek tartja a kialakult helyzetért.(forrás: NOL)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése