2013. július 1., hétfő

Navracsics szerint is

A közigazgatási és igazságügyi miniszter által alapított blog szerkesztői véleménye szerint csak Schmitt Pál haladéktalan lemondásával védhető meg a köztársasági elnöki poszt tekintélye.

 
Navracsics blogja lemondatná Schmittet
A Jobbklikk nevű konzervatív blog - aminek jó ideig Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter is szerzője volt - pénteki bejegyzésében Schmitt Pál köztársasági elnök haladéktalan lemondását tartja a legjobb eszköznek a köztársasági elnöki poszt tekintélyének védelmére. „Az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért, de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére, Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania” – írja a szerkesztőségi vélemény.
A bejegyzés szerint a sajtóból érkező súlyos plágiumvádakat a Köztársasági Elnöki Hivatal csak elutasítani tudta, de részleteiben cáfolni nem. „Hiteles cáfolat hiányában a plágiumvád számunkra nem politikai elemzés, vagy az érvek egymással szembeni mérlegelésének dolga. Úgy gondoljuk, hogy az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért - de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére - Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania” – írják a Jobbklikk blog szerzői közös szerkesztőségi véleménybejegyzésükben.
A blogot még 2007 novemberében alapította Navracsics Tibor társasblogként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése