2013. július 11., csütörtök

Bolsevista médiamunkások

Bolsevista médiamunkások

Bolsevista médiamunkások

A bolsevista propagandagép díszpintyei
A pártállam idején a bolsevista sajtót 95%-ban „politikailag megbízható” személyek uralták. Az 1947-es bolsevista puccs után politikai komisszárok és ávéhások vették át a sajtó irányitását. Újságíró csak az lehetett, akit a bolsevista párt vagy az ávéhá annak nevezte ki. Többnyire alapvető iskolai végzettség nélküli személyek, akik különböző gyorstalpalókon szerezték meg a szakmai ismereteket. Sokszor hibásan. Amikor a bolsevista állampárt MDP bevezette a kontraszelekció elvét, az egyetemekre és főiskolákra túlnyomórészt csak a párt vagy az ávéhá által küldött, ajánlott személyek kerülhettek. Közülük verbuválódtak az újságírók és főszerkesztők. az 1956-os Forradalom leverése után e téren semmi sem változott. Csak néhány régi vágású újságíró élte át a tisztogatásokat, elbocsájtásokat. A rendszerváltás után e téren alig változott valami. A régi ávéhás és pártpropagandisták most a demokraták köntösébe bújtak és kihasználva a médiáknak a tömegekre gyakorolt hatását, máig nyíltan uszítanak a tényleges demokraták és demokrácia intézményei ellen. Ha kellett, még a csillagokat is lehazudták az égről, mert számukra csak egy csillag létezett: a vörös csillag. Máig e téren semmi sem változott.

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

Bolsevista újságírók Rákosi Mátyás diktatúrája idején

Bolsevista újságírók Kádár János diktatúrája idején

Társadalmi Szemle

Társadalmi Szemle — az MSZMP elméleti és politikai havilapja

Pártélet

Pártélet — az MSZMP folyóirata, korábban Pártmunkás, Pártépítés

Ifjúkommunista

Ifjúkommunista a KISZ Központi Bizottsága elméleti, politikai és módszertani folyóirata

Szovjetunió

A Népszabadság munkatársai a rendszerváltás előtt

Bolsevista újságírók a rendszerváltás után és napjainkban

(A fentiekben felsoroltakon kívül)

A bolsevista Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala tisztségviselői

Az MSZMP Központi Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának tisztégviselői

Forrás

  • MÚOSZ évkönyvek
  • Állambiztonsági Szervezetek Történelmi Levéltára
  • szerkesztőségek évkönyvei
  • MTV évkönyvei
  • Magyar Rádió évkönyvei
  • MSZMP Kongresszusainak jegyzőkönyvei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése