2013. július 1., hétfő

A győzelem ára,2011.07.25. 18:21 elevenmertek

2011.07.25. 18:21 elevenmertek

Siposhegyi Péter: A győzelem ára címü drámáját Latinovits Zoltánról írta. Három közismert, híres, fiatal színásznek is odaadta a főszerepet. De miután megkapták, épp csak készültek a darab előadására sorba mind meghalt. Ketten autóbalesetben egyik pedig vízbefult. Ezt maga Siposhegyi le is írta, valamint hogy ezek után már nem mert senkit felkérni a Latinovitsot megidéző főszerepre. Azóta ő is meghalt, s még ő sem volt olyan idős. Elolvastam a darabot, hátha találok benne valamit, ami válasz lehet e rejtélyre, Valami magyarázatot a bennem ágaskodó kérdésekre, e tulontúl sok véletlenre. A történet valódi, de színészek nem eredeti nevükön szerepelnek, de nem is dokumentumregényt írt Siposhegyi, inkább arra inspirál, hogy nézzünk utána, hogy hogy is volt igazaiból mindaz ami akkor történt Latinovits körül.                                         S úgyanez a sejtetés: Jancsó Miklós:" Oda az igazság" filmjében. Jellegzetessége a filmnek amit Jancsó ki is hangsúlyoz, hogy egyedül az áruló van benne megnevezve név szerint: Kinizsi Pál. A király nem. Jancsó különös indulattal beszélt erről az árulóról.megkérdeztem tőle, hogy miután a királyt nem nevezte meg az átvitt értelmű, és "színészkirályt" jelent? Igen volt a válasz. E logikát tovább levezetve, a rejtvényfejtés így alakul, a Kinizsi Pál is egy színészt jelent, konkrétan azt, de ezt már mindenki maga probálja megfejteni. Én megtettem, Jancsó erre is bilintott. Persze a színészkirálynak is van neve, ha nem is Mátyás, de ahogy én más is megbirkozhat e rejtéllyel, s megfejtheti Jancsó üzenetét.  S még valami, Debrecenben van egy PickDáma Kör, ahová Cserhalmi elment, és ott elmondta,hogy őt ...ez is furcsa volt. A sejtetés bajhoz is vezethet. Mert lehetnek olyanok, vagy lehet olyan aki nagyon nem szeretné, ha a konkrétumokra fény derülne, persze ez most itt kizárólag az én véleményem.És akkor most konkrét leszek, menjünk a szavak varázsszönyegén a "A gyözelem ára" kontrét helyszínére, a konkrét történethez Veszprémbe, akkor amikor Németh László:A győzelem bemutatója zajlik. Latinovits így beszélt róla:"A teljes elfáradás a premieren következett be, amikor egy fiatal kolléga kiugrott az ablakon.Másnap nem tudott rálépni a lábára, és én ezt az előadáson, a szünetben bejelentettem a közönségnek...Akkor az igazgató nem jelent meg,hanem a színpad alol fölvetette azt a beszédet, amit én a néphez intéztem, kihívta a rendörséget.Egy ezredes és egy őrnagy cipelt ki a színparól, mondván,hogy letartoztatnak. Majd az igazgatói szobából egy óra beszélgetés után sírva távoztak.Ezek voltak a tények.Utána elvittem röntgenre a CSERHALMIt, és akkor elvittek Sümegre mentővel. Én azt hittem én viszem a Cserhalmit, de kiderült, hogy ők vittek engem...Aztán én ott maradtam mint idegosztályi ápolt...lekötözve
   - a fiatal színész(Cserhalmi)...Ez igaz?
   - ...mindenkit megkértem, senki ne rúgjon be, ne rontsuk el az ünnepet. Ő berúgott állapotba jött be a klubba, ahol -miközben az Illyés beszélt- egy fogfiszkáló a szájában, és egy másik teljesen idegen, ismeretlen részeggel...és aztán nem tudtam vele mit csinálni, és mondtam neki, menjen vissza Debrecenbe, ahonnan jött. Aztán nekem is ugrott, úgy fogták le, ütni készült. Majd fél óra múlva kiugrott 5m-ről az ablakon.Ez volt a prömieren..." ( Baló Júlia interjúja Latinovits Zoltánnal)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése