2016. március 29., kedd

Kiugró aránytalanságok az állami cégek vezetői és dolgozói közt

 Kiugró aránytalanságok az állami cégek vezetői és dolgozói közt, pl. MÁV, Posta stb

 Ötvenszeres különbség is lehet egyes állami cégek vezetői és dolgozói között, akik 5 milliót is kereshetnek akár. MNB-nél egyes vezetők még ennél is többet!

Hol van már a beígért 2 milliós bérplafon?

 (Koncz)

 *

 

Több tízmilliós tiszteletdíjak

2016. 3. 29. 05:00|Utolsó módosítás: 2016. 3. 29. 06:50|Vállalatok
A Mol és az OTP Bank honorálja a legbőkezűbben igazgatósági, felügyelőbizottsági tagjait, ám tiszteletdíjaik így is aprópénznek számítanak havi béreikhez, részvényjuttatásaikhoz képest.Mintegy félmilliárd forint értékben díjazta a Mol huszonhárom vezető tisztségviselőjét 2015-ben. Tizennégy igazgatósági tagjának összesen 124,5 millió forintot készpénzben adott, míg a felügyelőbizottságát alkotó kilenc főnek 116 milliót. Ezenkívül az igazgatósági tagok között még 12 067 darab, a tavalyi évzáráskor együttesen 172 millió forintot érő Mol-részvényt is szétosztott az energetikai társaság, valamint ahhoz kapcsolódóan készpénzt is adott. legtöbbet mindhárom kategóriából a Mol-alelnöki posztja után Csányi Sándor , az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kapta, Hernádi Zsolt ot, a Mol első emberét is megelőzve, igaz, ő főállású menedzserként havi bérben is részesült. Az utóbbi összege nem nyilvános, a Világgazdaság által megkérdezett HR-es szakértők szerint egy Mol-, OTP-szintű társaságnál havi bruttó 5-10 millió forint között szóródhat az első számú vezető fizetése. A gazdasági társaságokról szóló törvény szerint ugyanis a szabályozott piacra bevezetett, nyilvánosan működő részvénytársaságok csak az igazgatóság vagy igazgatótanács, valamint – ahol működik – a felügyelőbizottság tagjainak e minőségükben nyújtott valamennyi pénzbeli és nem pénzbeli juttatást kötelesek közzétenni, tagonként és a juttatás jogcíme szerint részletezve honlapjukon évente, az éves rendes közgyűlés összehívásával egyidejűleg. Vagyis a Budapesti Értéktőzsdén szereplő cégek döntő többsége ezekben a napokban, miután üzleti évük hagyományosan, január 1-jétől december 31-ig tart, így az arról készült beszámolókat legkésőbb négy hónapon belül, vagyis április 30-ig jóvá kell hagyatniuk részvényeseikkel.
Az eddig megjelent javadalmazási nyilatkozatokból az derül ki, hogy legbőkezűbben a Mol honorálja vezető tisztségviselőit. Mint ahogy az is, hogy rajta kívül csak az OTP próbálja részvényekkel is hatékonyabb munkavégzésre serkenteni igazgatóságának tagjait, mely papírokat ők a tőzsdei árfolyamnál kevesebbért vásárolhatják meg. Hogy mekkora a diszkont, azt nem lehet tudni, ennek közzétételére ugyanis a cégeket a törvény már nem kötelezi. Így mindössze annyival kell beérniük a kívülállóknak, hogy az árat a bank igazgatósága állapítja meg, s a javadalmazási politikából az is kihámozható, hogy a kedvezményes részvényjuttatás legfeljebb 2000 forint diszkontot tartalmazhat (ez az OTP-részvények pénteki tőzsdei árfolyamának alig 30 százaléka), és a vezető egy részvényen nem nyerhet többet 4 ezer forintnál, amikor kedvezményesen megszerzett papírját értékesíti.
A tőzsdei cégek vezető testületi tagjainak díjmértékei egyébként nagyjából leképezik a kibocsátók – a forgalmuk és piaci kapitalizációjuk alapján meglévő – piaci súlyát. Marie Theres-Thiell csak azért tudott a Magyar Telekom és a Richter igazgatósági elnökei elé kerülni, mert ő e tisztséget az egyaránt a német RWE és EnBW páros által több mint nyolcvan százalékban tulajdonolt két energiaszolgáltatónál, az Elműnél és az ÉMÁSZ-nál egyszerre tölti be. A másik kivétel az Enefi Energiahatékonysági Nyrt.-t még RFV-ként alapító (később E-Starra átkeresztelő) Soós Csaba , aki jó érzékkel, még évekkel ezelőtt dollárban rögzíttette honoráriumát, így sokat nyert a deviza erősödésén. Kilenc társaság – Altera, ANY, BIF, CIG, FHB, Forrás, Konzum, Masterplast, Visonka – költségtakarékossági vagy egyéb megfontolásból nem adott tiszteletdíjat vezető tisztségviselőinek, vagy azok önként lemondtak honoráriumukról.(f.?:Világgazdaság)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése