2013. január 29., kedd

A közmunka javítja az adatokat, de több a munkanélküli

Hajszálnyival több volt a munkanélküli a tavalyi utolsó negyedévben, mint egy évvel azelőtt, de javultak a foglalkoztatási adatok - főleg a közmunkaprogramnak köszönhetően. Az állástalanok fele több mint egy évig keres munkát. Az előzetesen vártnál jobb számokat közölt a KSH, de nagyon messze vagyunk az 1 millió új munkahelytől. 
Valamivel többen voltak állás nélkül

2012 utolsó negyedévében a munkanélküliek létszáma 468 ezer fő volt, ami 10,7%-os munkanélküliségi rátát eredményezett - jelentette ma a KSH. A tavalyi év utolsó 3 hónapjában 9 ezer fővel vagyis 2%-kal több állástalan volt az országban, mint 2011 azonos időszakában, a ráta 10,7%-os értéke megegyezett az egy évvel korábbival. (A változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak.
Nőtt ugyanakkor a foglalkoztatottak száma is ebben az időszakban: 3 millió 909 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, ez 58 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak - derül ki a KSH másik, ma közölt statisztikájából. Vagyis tavaly az utolsó három hónapban hajszálnyival, de nőtt a munkanélküliek és a foglalkoztatottak létszáma, ami egyúttal azt is jelenti, hogy emelkedett az aktivitási ráta (tehát a foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma).

Jobbak a számok, mint várták

A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 909 ezer fős létszáma 1,5%-kal haladta meg a 2011. negyedik negyedévit. A növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott szerepet. A szakértők várakozásait meghaladja mindkét adat: szezonális okokból emelkedést vártak  a munkanélküliségben (a növekmény azonban nem markáns), a foglalkoztatottság emelkedése egyértelmű meglepetés.
57,8% a foglalkoztatottak aránya
2012. október–decemberben a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 255 ezer fő volt, 12 ezer fővel több az egy évvel korábbinál, munkanélküliségi rátájuk pedig 10,8%. A munkanélküli nők száma 213 ezer fő volt, lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. Munkanélküliségi rátájuk 10,6% volt, ami 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál.


Mindeközben a 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 874 ezerre nőtt. Az adott korcsoportba tartozó népességen belül 57,8% volt  a foglalkoztatottak aránya, ami 1,3 százalékpontos emelkedésnek felelt meg.

A 15–64 éves férfi népességből 2 millió 84 ezren voltak foglalkoztottak, 24 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában. Ezzel a férfiak foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 63,4%-ra nőtt. A 15–64 éves nők közül 1 millió 790 ezren tartoztak a foglalkoztatottak közé, 34 ezerrel többen, mint 2011. október–decemberben. A nők foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 52,4%-ra emelkedett. 
2012-ben a munkanélküliek éves, átlagos száma 476 ezer fő volt, az előző évhez képest alig változott. 2012 átlagában a munkanélküliségi ráta 10,9% volt, ez megegyezett a 2011-et jellemző értékkel.

A legjobb korban lévők háromnegyede dolgozik 
A 15–24 éves foglalkoztatottak száma 232 ezer fő volt, a korcsoport foglalkoztatási rátája az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékponttal, 20,1%-ra emelkedett. Nőtt a legjobb munkavállalási korúak, a  25–54 évesek és az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma és aránya is. Mindkét korcsoport foglalkoztatási rátája 1,0 százalékponttal emelkedett, 75 illetve 37,2%-ra. 

2012-ben a 15–74 éves korcsoportban a foglalkoztatottak éves, átlagos létszáma 3 millió 878 ezer fő volt. A gazdasági aktivitás bővülése mellett a foglalkoztatottak létszáma 66 ezer fővel nőtt, ami 2012 átlagában 50,6%-os foglalkoztatási rátát jelentett, ez 0,9 százalékponttal magasabb, mint a 2011-et jellemző érték.
Egy mérföldkő mellett elhaladtunk

A munkanélküliek fele egy éve nem talál állást

A munkanélküliek 18,6%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,4%-os munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal magasabb, mint 2011 utolsó negyedévében. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi  rátája 0,1 százalékponttal 9,8%-ra nőtt,  az 55–64 éveseké 1,7 százalékponttal, 7,1%-ra csökkent.

Ijesztő adat, hogy az állástalanok közel fele, egészen pontosan 48,9%-a egy éve vagy annál régebban keres munkát. A munkanélküliség átlagos időtartama majd' másfél év: 17,5 hónap. December végén a nyilvántartott álláskeresők száma elérte a 569,3 ezret, ez 3,1%-kal több, mint 2011 decemberében.

2012 IV. negyedévében 3 millió 909 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 58 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak.

Forrás: http://privatbankar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése