2016. június 30., csütörtök

KONCZ ÉVA- Mozaik SOSE VOLT PILLANAT: LÁZÁR JÁNOS BEMENT RANGOS KATIHOZ EGY INTERJÚRA, egy órán át.





 Érdekes kis csörte volt, az agyak párbaja. Bár egy

Oriana Fallaci kaliber azért még kerestetik, aki két

 vállra tudná fektetni, bár vélhetően Lázár őt

 ügyesen elkerülné, mint ahogy újságírónőket úgy

nem engednek be, hogy még regisztrálva is vannak

ide vagy oda a biztonságiak. Az ilyen

sunnyogások meglehetősen tenyérbemászóak.

Ezúttal megtudhattuk Lázárról, hogy ügyesen

bókol, kizárt hogy akárhány éves nő is idősebb

lenne nála. Valamint a politika elbulvárosodását
se

díjazza, mert a bulvár szerinte már átlépett egy

határt, s azon - (szerintem bármely)- lapokban

szerepelni csak addig jó (persze a politikus

szempontjából csak), míg nem az adott egyént

szedik ízekre. Egyébként meg szerintem remekül

sétáltatta bele Rangost minden kérdésébe,

miközben zseniálisan nyomatta a

kormánypropagandát minden kérdésre, vagy

ügyes panelekkel operált pl. a Matolcsy

unokatestvérekkel kapcsolatban, mondván ez kis

ország itt mindenki mindenkinek a rokona. Még

jó, hogy ezt is megtudtam! Ezután kéretik velem

ROKON módjára bánni, és csak is Matolcsysan!
       KONCZ ÉVA szerkesztő, MOZAIK

Képtalálat a következőre: „Lázár János fénykép”Kapcsolódó kép





"Jövő szerdáig meg fog születni az a kormányhatározat, amelyre a fővárosnak szüksége van a hármas metró buszpótlását illetően - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Klubrádiónak. Lázár János a Szabad sáv című műsorban arról beszélt, a kormány csak azt kérte, hogy a versenybe hazai szereplők is beszállhassanak. Mint mondta, kormányhatározat készül arról is, hogy anyagi segítséget nyújtsanak a fővárosnak.Cáfolta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy Habony Árpád befolyásolná a kormányzati döntéseket. A politikus arról beszélt, nincsen kapcsolat a letelepedési kötvények és Orbán Viktor állítólagos tanácsadója között. Lázár János megvédte a kormány lépését, szerinte több ország is lépett hasonlót, hogy forrásokat vonjon be az állam finanszírozásába.
Erősíteni fogja az Európai Uniót a kvótákkal kapcsolatos népszavazás - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János arról beszélt, a referendum világos viszonyokat fog teremteni majd. 
Portik Tamás nem vitaképes - így kommentálta az Energol RT. korábbi elnökének bíróságon tett mondatait Lázár János. Álláspontját nem tartja komolynak, Rogán Antal ellen pedig egy lejárató kampány indult.
Lázár János úgy véli, ilyen állításokkal mindig elő fognak rukkolni. A következő 2-3 évben megsokasodnak majd a hasonló mondatok, mivel korrupciós témában fogják támadni a kormányt jövendölte a politikus. Pedig Orbán Viktor milyen sokat dolgozik a korrupció ellen - ezt is Lázár János mondta. 
Spéder Zoltán mellett nemcsak a jóban, de rosszban is kitart, ezzel együtt hozzátette, a vizsgálatokat FHB-ügyben le kell folytatni. Végül a jegybanki alapítványokról azt mondta, a politikus úgy gondolja, jó cél érdekében történnek a vásárlások. A magyar gyakorlat pedig nem egyedi, Európában több helyen is folytatnak hasonló programot - tette hozzá Lázár János".(Klubrádió)
(Klubrádió)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése