2013. október 28., hétfő

A bíróval is összeveszett az egyik rendőr vádlott

A bíróval is összeveszett az egyik rendőr vádlott

DA
Forrás: Hír TV
2013. október 01., kedd 20:55
Összeveszett a bíróval az egyik rendőr vádlott a 2006-os véres utcai tömegoszlatások miatt indult per tárgyalásán. Majoros Zoltán a keresztkérdéseket kérte ki magának. A volt műveletirányító felettesére, Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesére tett terhelő vallomást.Többször is Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesére, Lapid Lajosra és Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettesre hivatkozott bírósági kihallgatásán Majoros Zoltán. Azt mondta: ők adtak parancsokat neki. Az ötödrendű vádlott szerint a tévészékház ostrománál a vízágyú bevetésére is a volt BRFK-s tábornok utasította. „Neki erre nem volt jogosultsága, a vízágyú kirendelésére, erre jogosultsággal rendelkezett az országos rendőrfőkapitány, a helyettese és a REBISZ parancsnoka” – fogalmazott az ötödrendű vádlott. Majoros szerint Lapid Lajos nemcsak itt hibázott és lépte túl hatáskörét, hanem akkor is, amikor védőfelszerelés nélkül küldte az MTV-székházhoz az úgynevezett Baranya századot. Majoros a hatórás kihallgatás felénél a bíróval is összeveszett, azt mondta: a keresztkérdésekkel kiforgatják a szavait.
A bíróval is összeveszett az egyik rendőrvádlott
A bíróval is összeveszett az egyik rendőrvádlott
Majoros Zoltán ezután megtagadta a vallomástételt. A bíró így gyanúsítotti vallomásából idézett. Ebből az is kiderült, hogy a volt műveleti irányító már 2006. szeptember 18-án elrendelte a gumilövedékek kilövéséhez szükséges vadászpuskák bevetését, de ezeket csak a következő napokban használták a rendőrök. Majoros védője azt mondta: ügyfele szerint több ember nem ül a vádlottak padján, de hogy pontosan kikre gondolt, azt nem árulta el.
A rendőr vádlott a tárgyaláson több dologra ugyanakkor nem emlékezett: arra sem tudott válaszolni, hogy ki adott utasítást a lovas rohamra 2006 október 23-án.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése