2012. június 18., hétfő

Demjántól Csányi veszi át a 11. évtől a primán fogalommá lett primissimat


Megválasztották a 2012. évi Prima-díjasokat

A Demján Sándor és a VOSZ Elnöksége által alapított díj idén is tíz kategóriában kerül átadásra december 7-én.
"Először veszek részt Prima Primissima sajtótájékoztatón - és utoljára. A küldetésem tíz évre szólt" - kezdte köszöntőjét Demján Sándor üzletember, a Prima-díjak alapítója a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették az idei Prima-jelöltek névsorát. Tíz évvel ezelőtt, a díj alapításakor célja az volt, hogy a vállalkozókat arra serkentse, hogy aktivizálják magukat a tudomány és kultúra fellendülése érdekében, ami sikerült is - mondta. Demján Sándor 2003-ban döntött úgy, hogy tíz év alatt hárommilliárd forintot adományoz magánvagyonából a díjra, ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt, valamint célul fogalmazva meg, hogy a tudósok, művészek és sportolók hazai példaképekké váljanak a fiatalok számára.
Demján Sándor
A Prima Primissima az elmúlt időszak alatt rangos rendezvénysorozattá és ismert "márkává" nőtte ki magát, melynek része a Junior Príma Díjak és a Megyei Prima Díjak átadása is. Demján Sándor tíz éves vállalása év végén lejár. 2013-tól kezdve Csányi Sándor és az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább a Prima Primissima Díjat: Csányi Sándor és az OTP veszi át a Prima Primissima rendszert, az alapítványt és az alapítói jogokat. Demján megítélése szerint Csányi Sándor van annyira független, hogy a továbbiakban is megvédje a Prima Primissima pártatlanságát; az eredeti elképzelés szerint ugyanis politikától függetlenül ítélik meg Magyarország tudósait, művészeit, sportolóit - mutatott rá Demján Sándor. Csányi Sándor kiemelte: célja a díj függetlenségének továbbvitele, ezért fenntartja a díjak odaítélések rendjét. Megjegyezte, tervezik a tanácsadó testületek számának növelését, hogy tovább erősíthessék a díj szakmaiságát. Az elnök-vezérigazgató arról is beszélt, hogy az elismerés finanszírozását "minimum tíz évre, de egyébként határozatlan időre" vállalták. A 2013. évtől kezdve Demján Sándor magánvagyonából a Közönségdíj anyagi támogatását vállalja át - ezt 2003-2012. között Csányi Sándor biztosította.
Csányi Sándor
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2012. évi Prima-díjazottjait, egyben Primissima-jelöltjeit. A díjak ünnepélyes átadására 2012. december 7-én pénteken, a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül, immáron tizedszer kerül sor, ez alkalommal is a Művészetek Palotájában. A gálaestet a Magyar Televízió I. csatornája ebben az évben is csúsztatott élő adásban közvetíti. A szervezők a tízedik jubileum alkalmával különleges gálaműsort szerveznek: korábbi évek Junior Prima-díjasai lépnek fel Primissima- és Prima-díjas művészekkel. A 2007. évi, ötéves gálához hasonlóan az idein is átadnak majd öt darab Jubileumi Primissima Díjat, amelyre a díjazottakat az alapító jelöli ki a gála napján a korábbi évek Prima-díjasai közül. A Jubileumi Primissima-díjas is megkapja az eosin Kincsem szobrot, valamint további 40 ezer eurót a korábban Prima-díjasként már átvett 10 ezer euró mellé.
A Prima Primissima jelölésének menete
A Prima Primissima Díjra minden évben az Alapító Okiratban meghatározott természetes és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi évek Primissima-díjasai, valamint a Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak év elején írásbeli felkérést kaptak a jelöltállításra, jelöléseiket májusig kellett elküldeniük az Alapítványhoz. A beküldött jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai együttes ülés keretében kategóriánként három-három Prima-díjast választott titkos szavazással. Idén ismét rekord mennyiségű, 550 darab jelölés érkezett az Alapítványhoz, a legtöbb (88) Magyar színház és filmművészet kategóriában.
A VOSZ kibővített Elnöksége és a Kuratórium a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozata keretében tartandó gálaest napján, 2012. december 7-én a 30 díjazott közül tíz kategóriában egy-egy Primissimát választ majd. Demján Sándor vagyonából a Prima-díjasok 10 ezer euró, míg a Primissima-díjasok 50 ezer euró díjazásban részesülnek, és megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eosin Kincsem-szobrát is, amelyet Schrammel Imre Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. a szobor megalkotásával járul hozzá a jeles esemény sikeréhez; a Primissimák részére átadott, egyedi technológiával készülő, Zsolnay eosin mázas szobor igazi különlegesség, méltó elismerése a hazai tudomány, művészet és kultúra kiemelkedő képviselőinek.

 

A 2012. évi Prima-díjasok névsora kategóriánként:
Magyar irodalomKiss Anna - költő, drámaíró
Krasznahorkai László - író
Tornai József - költő, író, műfordító
Magyar színház - és filmművészetBodrogi Gyula - színművész
Kósa Ferenc - filmrendező
Szinetár Miklós - rendező
Magyar képzőművészetSajdik Ferenc - karikaturista
Ujházi Péter - festőművész
V. Majzik Mária - képzőművész
Magyar tudományPalkovits Miklós - akadémikus
Ritoók Zsigmond - filológus
Szemerédi Endre - matematikus, egyetemi tanár
Magyar oktatás és köznevelésBatta András - egyetemi tanár, rektor
Grétsy László - nyelvész, nyelvoktató
Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola
Magyar építészet és építőművészetBalogh Balázs - építészmérnök, egyetemi tanár
Lázár Antal - építészmérnök
Török Péter - táj- és környezetépítész
Magyar sajtóBenda László - szerkesztő, riporter
Riskó Géza - az MTVA sportfőszerkesztője
Süveges Gergő - a közmédia műsorvezetője
Magyar népművészet és közművelődésBihari János Táncegyüttes
Halmos Béla - népzene oktató
Rostás Árpád - vándorasztalos
Magyar zeneművészetKodály Kórus Debrecen
Miklósa Erika - operaénekes
Szenthelyi Miklós - hegedűművész
Magyar sportKulcsár Győző - párbajtőröző
Magyar Zoltán - tornász
Portisch Lajos - nagymester sakkozó
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai:
Csányi Sándor, elnök
Dávid Ferenc, alelnök
Lovassy Tamás, főtitkár
Csomor Gábor
Czeglédi László
Hanák András
Perlusz László
Szőnye József
Takács Ildikó
Zwack Péter
Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok a 2012. évben:
Bánki András újságíró, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas
Fekete György belsőépítész, 2011. évi Prima-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Gazsó Ferenc egyetemi tanár
Granasztói György  történész
Jókai Anna író, 2004. évi Primissima Közönségdíjas
Kádár Béla akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli és volt elnöke
Kocsis Zoltán zongoraművész, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, 2005. évi Primissima-díjas
Lukács Sándor színművész, 2007. évi Primissima-díjas
Mészáros Tamás egyetemi tanár
Novák Ferenc néptánc koreográfus, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas
Novák István építész, 2008. évi Primissima-díjas
Sváby Lajos festőművész, 2005. évi Primissima-díjas
Szabó István filmrendező, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas
Szinetár Miklós rendező, egyetemi tanár
Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA volt elnöke, 2003. évi Primissima-díjas
forrás: Fidelio

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése