2015. április 22., szerda

Az amerikai fenegyerek a könyvfesztivál diszvendége a könyvfesztiválon- 2015. április 23-26, Millenáris


Díszvendég-író 2015-ben:

JONATHAN FRANZEN,  a Javítások és a Szabadság díjnyertes szerzője

2001 őszén, amikor a Javítások megjelent, Jonathan Franzen nevét valószínűleg jobban ismerték publicisztikái, mint két, már megjelent regénye révén. 1996-ban egy, a Harper's Bazaar-nak írt esszéjében Franzen sajnálkozását fejezte ki az amerikai regény műfajának hanyatlása felett, és bemutatta azt a személyes küzdelmet, amit azért folytat, hogy okot találjon arra, miért maradjon szépíró. "A regényíróknak egyre több mondanivalója van az olvasók számára, akiknek viszont egyre kevesebb idejük van olvasni" – írta. 
"Miből merítsünk energiát a krízishelyzetben lévő kultúrával való kapcsolódáshoz, mikor a kultúra krízishelyzete éppen az, hogy lehetetlen vele kapcsolódni?"

Öt évvel a Harper's-esszé megjelenése után Franzen tökéletesen összekapcsolódott a kultúrájával. A Javítások nemzetközi listavezetővé vált: 35 nyelven jelent meg,  keménytáblás kiadásából majdnem egymillió példány kelt el Amerikában, és jelölték az ország majdnem minden nagyobb irodalmi díjára. Franzen ezzel a kötettel elnyerte az Egyesült Államok Nemzeti Könyvdíját. És ha az eladási adatok és a kritikai elismerés nem emelte volna eléggé a köztudatba a szerzőt, megtette azt az a sajtó-bonyodalom, amelyet Franzen ellentmondásos reakciója okozott kötetének az Oprah Könyvklubban való méltatására.
Jonathan Franzen első regénye, a The Twenty-Seventh City (A huszonhetedik város) (1988), a szerző otthonát, St. Louis-t teremtette újra dél-ázsiai összeesküvők és terroristák szemszögéből. A második, a Erős rengés (1992), egy Boston diáknegyedében játszódó thriller/szerelmi történet volt. Mindkét kötet bizonyítja Franzen tehetségét ahhoz, hogy a személyeset, a politikait, az érzelmit és a társadalmit egyetlen lenyűgöző, gazdag szövésű narratívában kapcsolja össze.
Bár 1959-ben az Illinois állambeli Western Spring-ben született, Jonathan Franzen a Missouri állambeli Webster Groves-ban nőtt fel, St. Louis egyik külvárosában. Miután 1981-ben lediplomázott a Swarthmore Főiskolán, Franzen Fulbright-ösztöndíjasként Berlinben tanult tovább. Később a Harvard Egyetem egyik szeizmológiai kutatólaboratóriumában dolgozott.
Franzen munkája még a listavezető esszégyűjtemény, a How to Be Alone (Hogyan legyünk egyedül) és a The Discomfort Zone (A kényelmetlenségi zóna) című önéletrajz. Nemrég jelentette meg Frank Wedekind Spring Awakening (Tavaszi ébredés) című színdarabjának fordítását.  Franzen a szerzője Matt Weiland és Sean Wilsey 2008-ban kiadott gyűjteménye, a State by State: A Panoramic Portrait of America (Államról államra: Amerika panoráma-portréja) New York-ról szóló fejezetének. Ez a gyűjtemény az 1930-as években a WPA által kiadott útikönyv-sorozat ihletésére született. Franzen novellái és esszéi – ideértve a politikai esszéket is – megjelentek a The New Yorker, a The Best American Essays, a The New York Times és a The Guardian hasábjain. 2012-ben új esszékötete jelent meg Farther Away (Még távolabb) címmel. Legutóbbi esszékötete, a The Kraus Project (A Kraus-projekt) Karl Kraus szatíraíró esszéinek Franzen által fordított és annotált gyűjteménye. Jonathan Franzen a producere az Emptying the Skies (Az ég kiürítése) című dokumentumfilmnek, amelynek a témája az énekesmadarak megmentéséért folytatott titkos küzdelem. A film alapjául Franzen hasonló című, a The New Yorker-ben megjelent esszéje szolgált.
Franzen legutolsó regénye a Szabadság (Farrar, Straus & Giroux, 2010). 2010 augusztusában Franzen szerepelt a TIME magazin címlapján – ez volt a második eset az elmúlt évtizedben, hogy egy még élő szerző kapott helyet a címlapon. Sam Tanenhaus, a The New York Times Book Review szerkesztője Franzen Szabadság című regényét "az amerikai szépirodalom mesterművének" nevezte. A könyv első helyen nyitott a Times bestseller-listáján. Ez a kötet lett az Oprah Könyvklub 64. ajánlott kötete, Franzen és Oprah pedig élő felvételen békültek ki decemberben.  A Szabadság elnyerte a 2011-es év John Gardner-díját a szépirodalom kategóriájában, valamint a Heartland Díjat. Felkerült a The New York Times "2010 tíz legjobb könyve" – listájára, és a döntőbe jutott a National Book Critics Circle Award-on és a Los Angeles Times Book Prize-on. Jonathan Franzent 2012 márciusában beválasztották az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagjai közé. 2012-ben a 62. Guadalajara Nemzetközi Könyvvásáron elnyerte a frissen alapított Carlos Fuentes-díjat.



 

Életrajz letöltése




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése