Félelmetes jövőt festett fel a világ átalakulásáról a Stratfor geopolitikai kutatócsoport: legutóbbi elemzésükben a 2015 és 2025 közötti időszakot vették górcső alá.
A szakértők már a bevezetőben rögzítik: annak idején előre megjósolták, hogy Európa nem éli túl a gazdasági válságot, a kínai gazdagság lassulni fog és sor kerül az Amerika kontra dzsihadista háborúra. De nyíltan vállalják, hogy nem látták előre szeptember 11-ét, ahogy az erre adandó amerikai választ sem. Azonban ez nem akadályozta meg az elemzőket abban, hogy ismét nagy léptékű változásokat jósoljanak a következő évtizedre.

Európa: Lengyelország felemelkedik

Startfor: a neves amerikai agytröszt
A Stratfor Forecasting amerikai agytrösztöt a magyar származású George Friedman alapította a texasi Austinban 1996-ban. Az elemző intézet rendszeresen publikál biztonságpolitikai tárgyú cikkeket. A Stratfor 2012-ben a címlapokra került, mert a WikiLeaks kiszivárogtató weboldal közzétette a cég elektronikus levelezését. A megfigyelők akkor attól tartottak, hogy ezekből azonosíthatók lesznek az intézet információforrásai, akik így veszélybe kerülhetnek.
A geostratégák szerint az Európai Unió nem lesz képes megoldani a legfőbb problémáját, ami nem az euróövezet, hanem a szabadkereskedelem kérdése. Úgy látják, hogy az elkövetkezendő évtizedben Európát a nemzetállamok újbóli felemelkedése fogja meghatározni. Ez Németországra veszélyes lesz, mert az ország nagyon sebezhető, hiszen a világgazdaságban elfoglalt negyedik helyét az exportnak köszönheti. Az európai nacionalizmus így Németország ellen dolgozik, mert a jövőben ezek az országok protekcionista gazdaságpolitikát folytathatnak. Így azt jósolják, hogy a soron következő években Németországban gazdasági visszaesés fog következni, aminek következtében szociális és politikai válsággal szembesülhetnek a németek. Mindez csökkenteni fogja Németország európai befolyását – állítják a szerzők.
De ezzel szemben ott áll Lengyelország, amire az elemzők szerint fényes jövő vár. Úgy látják, hogy Lengyelország lesz a gazdasági növekedés középpontjában, emellett az ország politikai befolyása is nőni fog. Miközben Németország jelentősége csökken, a lengyelek szélesíteni fogják a kereskedelmi kapcsolataikat, így domináns erővé válnak majd a térségben. Sőt, úgy gondolják, hogy Lengyelország egy Oroszország-ellenes koalíció vezetője lesz, aminek Moszkva gyengülésével meghatározó befolyása lesz az országtól keletre fekvő területeken is.

Oroszország hanyatlik...

Nem alakul majd ilyen jól Oroszország sorsa. A szerzők szerint nem valószínű, hogy az ország a jelenlegi formában túléli a következő évtizedet. Ugyanis az oroszoknak nem sikerült elérni, hogy az energiaforrásokból származó jövedelemből egy fenntartható gazdaságot építsenek fel, így az áringadozások miatt az ország gazdasága sebezhető maradt. Ráadásul a gazdaságuknak nincs semmiféle védekező mechanizmusa a piaci erőkkel szemben. Ez pedig a nyolcvanas és kilencvenes években lezajlott eseményekhez vezethet, mikor Moszkva csaknem képtelenné vált az országos infrastruktúra fenntartására.
A szakértők azt jósolják, hogy ez majd arra készteti az oroszországi régiókat, hogy formális és informális autonóm entitásokat hozzanak létre. Ezzel pedig a Moszkva és az orosz periféria közötti gazdasági kapcsolatok megszakadnak. Az elemzés szerint Oroszország a múltban a titkosszolgálatának segítségével oldotta meg az ilyen problémákat, de ahogy a nyolcvanas években a KGB, úgy az elkövetkező évtizedben az FSZB nem tudja majd korlátozni a centrifugális erőket.

...és szétesik

De nem csak ezzel a kihívással szembesülnek az oroszok. Az elemzők szerint ugyanis Oroszország nyugati részén Lengyelország, Magyarország és Románia megpróbálja majd visszaszerezni azokat a régiókat, amelyeket az oroszok javára elveszítettek (hogy milyen területeket veszítettünk Oroszország javára, azt nem részletezik). Szerintük ezek az országok megpróbálják majd Fehéroroszországot és Ukrajnát is bevonni ebbe a folyamatba.
Úgy gondolják, hogy délen az Észak-Kaukázus feletti ellenőrzést veszíthetik el az oroszok, Közép-Ázsia pedig destabilizálódni fog. Északnyugaton a karéliai régió Finnországhoz akar majd csatlakozni, a Távol-Keleten a part menti régiók függetlenedni fognak. A Stratfor szakértői szerint a Moszkván kívüli régiók nem feltétlenül törekszenek majd az autonómiára, mégis olyan helyzetbe fognak kerülni, hogy azzá válnak.


Nukleáris válság?

A Stratfor szakértői szerint Oroszország felbomlása az elkövetkező évtized legnagyobb válságához fog vezetni. Ugyanis az ország óriási nukleáris csapásmérő ereje szétszórtan helyezkedik el a területén. Moszkva hatalmának hanyatlásával pedig felvetődik majd a kérdés, hogy ki ellenőrzi ezeket a rakétákat és ki garantálja azt, hogy ezeket nem fogják használni. Az elemzők úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok az egyetlen hatalom, ami képes lesz ezt a kérdést kezelni – de azt már nem tudja garantálni, hogy nem indítják el ezeket a rakétákat.
A geostratégák szerint Amerikának megoldást kell majd találnia erre a problémára: vagy úgy, hogy elfogadja a fenyegetést, vagy pedig úgy, hogy megpróbál stabil és gazdaságilag is életképes kormányzatokat kialakítani azokban a régiókban, ahol ilyen fegyverek léteznek.(forrás:mno)